Fizetések az értékesítésben, kereskedelemben

Adatok frissítve: 2022. december

A többi szektortól eltérő, hogy a kereskedelemben könnyebb középvezetői beosztást kapni diploma nélkül is.
A kiskereskedelemben kisebb településeken középfokú végzettséggel jellemzően a bérminimumot éppen meghaladó fizetést lehet kapni, ami 2022-ben 260.000 forint volt, 2023-ban ez 296.000 forintra emelkedik. Budapesten, a nagyvárosokban magasabbak a bérek, de a szórás is nagyobb. Középiskolai végzettséggel vezető beosztásban 400.000 forint körül alakult 2022-ben a jellemző fizetés. Beosztottként nem igazán jelent előnyt a diploma, vezető beosztásban viszont felsőfokú végzettséggel 500.000 forint feletti bért lehetett kapni.

Egyéb juttatások:
A kérdőívek felében adtak meg természetbeni juttatást és éves prémiumot is gyakran lehet kapni, ez utóbbi jellemzően a havi fizetés összege, vagy annál valamivel több. A nagykereskedelemben és értékesítés területén nagyobb összegű, akár az éves fizetés mértékét elérő jutalmak is vannak. Mind a kiskereskedelemben, mind a nagykereskedelemben elterjedt a bruttó béren felül "zsebbe" érkező jövedelem is.

A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), ha szeretnéd, hogy ennél részletesebb, több adaton alapuló elemzéseket tehessünk közzé!

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

:: 
Fizetések a kiskereskedelemben

Területi képviselő egy multinál.

420.000 bruttó
Céges Ford Focus, autopá.. matrica, benzinkártya ful korlátlan magán és céges használatra (nincs limit)
Évi 500.000 kafetéria
Korlátlan telefon
Laptop
Mobilnet
Céges vállalati üdülőben 5 nap/ év 4 főnek teljes ellátással.
Évi 2X 200.000 körüli bonus
Nyelvtanulási lehetőség ingyen
Ruhapénz negyed évente 50.000

Tamás 30 éves mérnöki diploma alap angol tudás

Heti 5 nap munka kb 9-10 óra/ nap

Hello,
újságos+teló kártya értékesítő vagyok. Havi 5 kiló szürkén. Z

Sziasztok!

Területi képviselő vagyok egy mezőgazdasági termékeket forgalmazó cégnél.

27 éves.

266.000 nettó
Skoda Octávia 2010 széria korlátlan használat
12000 kafetéria/hó
Új Laptop teljes korlátlan és gyors mobil internettel
Havi 12000 telefon költség keret céges percdíj 9 ft/perc minden hálózatba
Évi 2X kb 100.000 forint jutalom.
Évi egy teljes orvosi szűrés
Folyamatos tréningek
Napi 10-12 óra munka ritkán hétvégén is

Autóipar -értékesítési terület egy nagynevű presztízsmárkánál.
Nincs fix, így nehéz előre tervezni mert vannak nehéz hónapok de átlag 800-1millió között/hónap

25 éves vagyok. Utolsó éves az egyetemen. Közgazdász leszek. Az angol nem igazán megy. Nyelvvizsga híján a diplomám nem fogom megkapni.

Több mint egy éve dolgozom telefonos értékesítőként vidéken a nappali mellett 4 órában. A fizetés változó, a kötések számától függ. Átlagban nettó 70 000 Ft keresek + 9 000 Ft hidegétkezési.

Szerintetek így, hogy nincs meg a nyelvvizsgám mennyi eselyem van olyan állást találni Bp-en, ahol felsőfokú végzettséget kérnek??

Köszi szépen! Kata

Sziasztok!

én egy 20 éves fiú vagyok tanulok estin jelenleg, és mellette főállásban dolgozok, egy budapesti szolgáltató cégnél, mint telefonos üzletkötő.
Cégekkel kell beszélni, bekérni tőlük számlákat és ki kell kalkulálnunk nekik a jelenelginél kedvezőbb szolgáltatásokat, amiket aztán optimális esetben meg is kötnek.
Napi 8 ora munka heti 5 nap van egy alap br.130 as alapbér + jutalek + 20 ezer ft cafeteria.

Sziasztok!
Azzal kezdeném, hogy 25 éves vagyok. 17 éves korom óta nem beszélek a szüleimmel. Elkezdtem a pénzügyi fősulit (2 év), de abba hagytam. 4 évig volt egy pénzügyi cégem, akkor jól ment, de jött a válság. Sütöttem már kürtőskalácsot és lángost fesztiválokon, de bepaliztak. 9 hónapja egy lakberendezési cégnél vagyok egy raktárban "eladó".
Eladóként segítek a kiválasztott árut feltenni a vásárlóknak,ez napi 4.5 tonna összességében, 9 óra alatt. Szemetet (kartont) szedek, naponta kb 200 emberrel beszélek, hol angolul, hol magyarul (hol japánul vagy arabul...).
A fizetésem a hétvégi és az esti fél 11 ig tartó munkával 110.000 Ft! A cégem megszűnése után nem volt munkám, így tartozásom lett, amit most kezdtek el vonni a fizetésemből. Diákhitel+ tartozás = a fizetésem felét nem is látom. Azaz 53-54.000 Ft-ot hozok haza. nem tudom merre induljak? Tanuljak valamit? Vagy menjek külföldre? Vagy lopjak, csaljak,hazudjak? Hogy fogom elérni így akár 50 éves koromra , hogy vasárnap délután a saját családi házam kertjébe játsszak a 2 gyerekemmel? kissé elkeseredtem. Ti merre indulnátok a jobb élet reményében?

Sztem neked pszichiáter kellene lúzerkám!

Neked meg egy nagy fa** kellene a pofádba! Kisköcsög...

Sziasztok!
38 éves budapesti nő vagyok...14 éves kiskereskedelmi tapasztalat után, állás nélkül maradtam. Utolsó munkahelyemen 2009- ben 86000+étkezésit kaptam. Most, este8-másnap 10-ig egy helyben állok,egy asztal mellett, nehezet emelek ugyanennyiért, ja és nem bejelentve...már nehezen birom az éjszakát.. 1 hónapja ráfeküdtem aktívan a munkakeresésre...35 munkahelyet kerestem fel személyesen, és 80 helyre jelentkeztem a neten...semmi...most már kitört rajtam a pánik! Ja és kereskedelmi szakmunkásom van,letettem a boltvezetőit, a vendéglátó-üzletvezetőit keveset angolul is beszélek... gondoltam beiratkozom egy suliba, ahol le érettségizhetek. Most fejezem be az első évet. Érdemes? Már semmit sem érdemes...

Sziasztok!
Én bkv pénztárban dolgozom, havi 140 órában(túlóra lehetséges),és netto 100.000 körül van a fizu+budapesti bérlet. Mondjuk a Karácsony kivételével nincs ünnepnap,amin fixen otthon vagyok,változó a müszak,s van,hogy össze-vissza kell minden nap más állomásra mennem dolgozni. Érettségim van. És nagy szerencsém,hogy nem éhbért keresek...

az 1gyik legrosszabbul fizetö áruházlánc a jysk. 1 müszakvezetö helyettesnek nettó 85 ezret fizetni, eladók minimálbér, hát röhej. Ha valaki odaszeretne menni az gondolkodjon mielött dönt.

17-év munkaviszony, állami és vasúti felsőfokú képesítés, (6 nap betegállomány) éjszakai műszak= 113.000.- nettó.
2008-ban három bejelentett munkahelyem volt, akkor nettó 180.000.- volt a havi keresetem.

Növényvédelmi mérnök vagyok egy multinál:
27 évesen:

350.ezer bruttó
Kocsi
telefon
Laptop
30.000 kafetéri/hó
+ évi 10 % bónusz

Sziasztok!
Én 15 éve dolgozom a kereskedelemben. Boltvezetői gyakorlattal, raktározási gyakorlattal, erős számítógépes ismeretekkel, két alapfokú nyelvismerettel, és kb. 3-4 szakterülettel bírok a szakma terén. Az utóbbi 10 évben nem sikerült a fizetésem feljebb tornászni netto 120.000 Ft-nál, most ott tartok, hogy netto 90.000 Ft-ot viszek haza. Caffeteria nincs, 13. havi nincs, jutalom nincs, útiköltség hozzájárulás nincs...A nejemmel mindketten ezen a területen dolgozunk...a fizetésünk összesen teszi ki egy normálisan kereső ember bérét. Hárman élünk ebből. Van viszont lakáshitelünk ami az összfizetésünk szinte egy harmadát teszi ki. Nyaralás csak álom, szórakozás elvétve, ruházkodás turkálóból...hát így kell hogy éljen egy tisztességesen dolgozó család?

Szia!

Bp-i vagyok, itt születtem itt is élek.
32 éves vagyok.

hosszú évek óta informatikai nagykernél melózom.

Fizetésem bruttó 240.000 Ft + 36.000 Cafeteria
Nettó: 140.000 + cafeteria

kiadások

-30e bejárás
-ha hibázol levonják havi 5-6e

szabi, ha elengednek makod van.

Válság- 40e-el csökkent a bérem.

Számolj

140.000 nettó bér
- 40.000 csökkenés
- 30.000 bejárás

jajj de jó keresek 70.000 Ft-ot napi 10-12 órai melóval.

De jó ......

Bár tudom és bőrömön tapasztalom, hogy a vidéki városokban sokkal nehezebb az elhelyezkedés. :(
Csak szerettem volna rávilágítani, hogy itt se fenékig tejfel.

Üdv Mindenki
Látva a hozzászólásokat becsülöm a béremet : megyeszékhelyen,multi-vendingcégnél, 215000 bruttó+4500 melegut. céges telo+cégautó a magánhasználat lehetö legkevesebb....heti páróra túlóra nem kifizetve,+cafetéria nincs de a legutolsó végrehajtó melós vagyok a cégnél így ez jónak mondható.

Személyi jogos gyógszerészként, munkavállalóként, bejelentve, 10 év tapasztalattal brutto 530000 + helyi közlekedés + étkezési jegy.

37 éves vagyok, gépészmérnöki diplomával,perfekt német nyelvvel és némi angollal. Műszaki értékesítőként 560e bruttó + telefon, laptop, kocsi korlátlan használattal. Sok külföldi képzés, stb.

15 éve dolgozom a kereskedelemben..2002-ben 95000 ft-ot kerestem+havi 4500 ft cafetéria.Most 2010-ben ugyanennyi a fizetésem.Nem panaszkodni akarok,de vagy a fizetéseket emeljék meg vagy a terheket csökkentsék!
Rettentően tudom azokat sajnálni,akik "csak"600e nettót/bruttót keresnek!

Úgy érzem rossz szót használtál. Te nem sajnálod azokat akik jobban keresnek nálad, hanem irigy vagy rájuk.

1 évet dolgoztam 6órás munkaidővel eladóként.
A munkaórák számától és napszakától függően havi 68-75e + 6e étkezési.

én pénztárosként dolgozom 6órában kereskedelmi végzettséggel,érettségivel,9éve brutto 66000-ért.sajnos ez van

Sziasztok!

Szept.15-től megyek dolgozni a Lidlbe,végzettségem bolti eladó és fodrász.
6 órába leszek bejelentve,ennyiről irtunk szerződést.
Bérem:90000 bruttó+15000 étkezési utalvány.
31 éves,kétgyerekes,elvált családanya vagyok.
Hálát adok Istennek,hogy ilyen munkát találtam,
és ha wc-t kell pucolni az sem érdekel.
Mindenki becsülje meg a munkáját,ami neki jutott.
Sziasztok.

24 évesen, kereskedelmi képviselőként bruttó 295.000 (187e netto) + 25.000 cafeteria havonta. Továbbá cégautó és telefon + teljesítményarányosan év végén jutalék... építőipari területen tevékenykedünk.. így idén ez utóbbira nem nagyon számítok..
Az a véleményem, hogy ez a fizetés éppen elég a normális élethez. De anyagi fejlődéshez már kevés.. esélyem nincs pl. egy lakáshoz a hitel önerejét összespórolni... fizetem a lakbért a rezsit a kaját és elmegyek ide-oda (mozi, balaton, sörözés a haverokkal) és annyi.. kifújt.
Persze lehetne spórolni havi 25-40e Ft -ot.. de nem azért dolgozom napi 10-14 órát, hogy hétvégente otthon üljek és számoljam a falakat.
Úgy gondolom, a minimum, amiből megtakarítani és még megélni is lehet az olyan netto 300e körül van.. nem véletlen, hogy fejlettebb országokban e körül mozog a minimálbér.............. :/

Benzinkút shopjában dolgozom, 15 nap/hó, 12 órában. Nettó bérem műszakpótlékokkal együtt 86500 Ft. Ezen kívül a borravaló havonta kb 20-30ezer Ft között, kajajegy 4500Ft/hó.
Seftelés és átverés nem megy.

Sziasztok!

22éves vagyok,4éve dolgozom ruházati üzletben havi netto 80ezerért.Bónuszt,cafeteriát nem kapok.Mellette közgazdásznak tanulok levelezőn évi 300ezerért,jövőre végzek,hátha jobb lesz:S!

tesco áruházakban a keresetek
a felelősség sokkal nagyobb amit rád nyomak mint a pénz, de ez gondolom máshol is így van
én 22 éves fiatal vagyok se kutyám se macskám egyenlőre egész jól kijövök a pénzemből de lakás és gyerek hogy lesz azt nemtom

sajna Magyarországon a gyerekvállalás egyenértékű a szegénység felvállalásával
anyám 20 éves munkaviszonnyal keres anyit mint én és ő nálam értékesebb munkát végez...

osztályvezető: nettóban +/-110 eft
csopvez mint én: nettó 85 +/- pótlék
pékek: kb 90-100
árufeltöltők: 75-85 pótléktól függ
ki melyik szakban árufeltöltő
áruátvétel: 75-80

igazgatói béreket nem vágom pontosan csak kerekíteni tudnék
így ezt nem teszem mert nem lennék pontos

Megyeszékhely-ruházati üzlet
8ó/110 br
6ó/86 br

Pénztáros vagyok egy budapesti élelmiszerboltban, pénzt kezelek, komoly a felelősségem. Mindezért kapok nettó 90.000 forintot.

Oldalak