Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2023. január

Az informatikusok fizetése a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező volt, de 2022. második félévében további jelentős béremelkedést lehetett tapasztalni. Budapesten jellemzően magasabbak a fizetések, mint vidéken. A jellemző jövedelem bruttó 800.000-900.000 forintra emelkedett, de megfelelő programozási készséggel ennél jóval magasabb fizetés is elérhető. Ezen belül is elsősorban a nagyobb cégek adják a legjobb bérezést. Portálunk több mint 10 éve követi a magyarországi fizetések alakulását a beküldött kérdőívek alapján. Az informatika területén az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a különbség a közép- és felsőfokú végzettségűek közt fizetés szempontjából, a legjobban fizetett állásokban egyre több középiskolai végzettségű szakember jelenik meg. Hasonlóképpen a munkatapasztalatnak is egyre kisebb a szerepe: bár jellemzően többet lehet keresni nagyobb tapasztalattal, a fiatal informatikusok akár a legjobb fizetési kategóriákba is bekerülhetnek. A nyelvtudás is számít, bár nem minden pozícióban: a legmagasabb fizetésekkel járó állásokban már gyakran elvárt a felsőfokú nyelvismeret.

A telekommunikációs szektorból főleg olyan budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat 2022-ben, aiknek felsőfokú végzettségük van. Ebben a körben az informatikusokét megközelítő, 600.000-700.000 körüli bruttó bérekről számoltak be.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

A táblázatokat a beküldött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!
:: 
Fizetések az informatikában
Fizetések a Telekom szektorban

Alapok 0:
Nem nekrozunk régi commenteket.

btw az írási stílusodból adódóan, még mindig szégyenled kéne magadat, de nem baj, majd még 10 év múlva talán felnősz :D

Nem tudom, szerintem mindketten kioktatóan beszéltek, bár az egyik, kicsit mersékeltebb, és mar azt mondom jogos. De amugy két total ellentetes polus sose fog dulore jutni. Endless uzengetes az online vilagban. Sztem mindenki magaval legyen oké, aztan a tobbi meg alakul. Meg ugye tök felesleges mondani, hogy kinek mi jon be, ha amasiknak teljesen más a patternja... Inkabb igyatok mulassatok, és tiszteljétek a másikat. Ne drogozzatok. a drgo rossz, éééeteeeem? :D

Fiatalon elvállal bármilyen melót az ember, ha több pénzt kap érte, de eljön az idő mindenkinél, amikor azért megnézi mihez adja a nevét és hol tud fejlődni szakmailag.

2 év tapasztalattal medior .net fejlesztőként mennyit lehet kérni mostanában Budapesten, multinál?
egész konkrétan a zöld logós 'Magyarország vezető szoftverháza' cégnél :)

Ha keresel még munkát, írj rám.
Ezzel a tudással, 800 bruttó körül tudunk ajánlani + kafetéia.
És pár év útán lehet több ha hajlandó vagy tanulni.
Ha komolyan érdekel, az interview-t egy hét aatt le tudjuk zavarni és 1 hónap múlva már dolgozhatsz is. De ha bárki mást érdekel, akkor írjon. 3-4 évvel és jó nagolal az összeg több is lehet.

Igen engem érdekelne.
Itt egy elérhetőségem.
Czrk714@gmail.com

Én ott dolgozom mint senior .net fejlesztő, szerintem mondj be annyit, amennyivel pár évig - vagy amíg ott tervezel dolgozni - elégedett leszel. Azzal számolj, hogy nincsenek teljesítmény alapú jutalmak, így a fix fizetésedből kell kijönni és kb. inflációkövető fizetésemelés van (+/-), ha van. Mostanában elég magas bérekkel vesznek fel embereket, így ne legyél szerény. :-) Én br. 800-850 között kérnék, ha most jelentkeznék 2 év .net-tel. Ez több, mint amit én kapok, de szerintem megadják.

Szia!

Most mennyit keresel és milyen méretű cégnél?

Tudja valaki, hoy az EPAMnál a Delivery managerek kb mennyit kapnak?

A mostani keresgelesem tanulsaga, hogy 1.5 fole menni gyakorlatilag lehetetlen, meg lead dev vagy architect pozikat is megprobalnak ilyen 1.2-1.3ert eladni, szoval siralmas. Szerintem ha valaki eleri az 1.5ot akkor a tovabblepes egyetlen modja ha valami manager allast sikerul a cegenel kibuliznia, es onnan mar akkor lehet tovabb ugralni mas manager allasokba magasabb fizetesert, de ez a valtopont szerintem nagyon maceras.

Igen. Pontosan ezt tapasztalom en is.

ELőször is köszönöm mindenkinek, aki megosztja a bérét, mert ezzel sokat segítettek az elmúlt 5 évben!
Mérnök infó MSc, angolt jól beszélem, de nem tárgyalóképes. Többnyire frontend. Némi Java és backend után rájöttem, hogy inkább a frontend az én világom.
Egyetem után kezdtem dolgozni.
~1,5 év magyar kkv: Br. 310 + ~br. 15 cafeteria - jó
<1 év amcsi multi: br. 600 + ~br. 30 cafeteria - borzalmas
<2 év német multi: br. 700 + éves bónusz + ~br. 30 cafeteria - izgalmas
<1 év német multi: br. 865 + éves bónusz + ~br. 20 cafeteria - jó
<2 év amcsi multi: br. 1160 + br. 40 cafeteria - jó
Jelenleg amcsi startup: br. 1400 + éves bónusz + br. 30 cafeteria - eddig rossz
Több mint 6 hónap ráment a jelenlegi bér megtalálására, szóval elértem a platfont a következő évekre. 1.3M-ért el tudtam volna helyezkedni több helyre.

Az egyedüli hasznos mércéje számomra a munkahelyeknek a fizetésen kívűl: mennyi időnek érzed az ott eltöltött időt.
Jó munkahelyen 3 hónap úgy elmegy, mintha 1 telt volna csak el.
Rossz helyeken meg 1 hónap telik úgy, mintha már 3 lett volna.

Tapasztalatok:
- Jelenleg német minőségű munkát végzünk indiai bérsávban. Nyugaton és amcsiban szívnak is miatta, mert képtelenek melóhoz jutni vagy sorra építenek le. Mi meg azért, mert aránytalanúl magasak az elvárások a bérhez képest. Valamint egyre több magyar kerül indiai alá beosztásban.
- Az izgalmas projekt kevésbé fizet - ott az a juttatás, hogy izgalmas.
- A multiknál megtanulod legyőzni a nyilvános WC-ktől való félelmed, gátlásaid.
- Mindenhol átvernek valamilyen szinten. Sok helyet sikerült kivédenem, de még mindig meg tudnak lepni és valószínűleg ez igazán csak tapaszalati úton megszerezhető tudás. Példák: KKV - szabi, bérítékos fizetés, munka törvénykönyvével ellentmondó szerződés. Multi - meetingek ideje, mikor és milyen szinten járnak juttatások, milyen tréningekre mehetsz... projekt vagy technológia, mennyire tehetetlenek a feletteseid, amikor meg kéne védeniük egy-egy elszabadult emberrel szemben... stb.
- Az előléptetés nem egyenlő a béremeléssel.
- Ösztönösen több feladatot adnak neked, ha jó vagy. Pl. nyomnnak át fullstack munkakörbe, miközben bőven kitölti a munkaidőd az egyik. Meg így alakúlnak ki ész nélkül hybrid role-ok, mint scrum master és lead dev, manuális tesztelő meg medior dev, business analys és ux designer.
- Van akit megtalál a munka és van akit nem. Sajnos eljutottunk arra a pontra, azzal hogy nem fejlődnek igazán a bérek, hogy ha valaki komolyan veszi a munkáját, akkor 20-40%-al keres többet, mint aki alíg nyújt valamit vagy teljesen önállótlan (azonos tehetségi szinten).
- Valaki vagy vált munkahelyet vagy nem. Bizonyos embereket sehogy sem lehet kimozdítani az alulfizetett/értékelt pozíciójukból. Ha sikerül is, lehet, hogy 5 év kell, hogy belássák, hogy ez már nem lessz jobb.

Pályakezdőknek egy kis tanács:
Ne azt nézd, hogy br. 500 vagy 600, mert úgyis ott fogod hagyni 2 éven belül magasabb bérért. Inkább azt nézd, hogy honnan lesznek jobb lehetőségeid, amikor mész tovább vagy hogy hol fog könnyen eltelni ez az időszak.

Felettesek: nagyrészt saját maguk érdeklik csak, szakmához ritkán értenek valamit és így kell nekik bizonygatnod, hogy jó vagy és ezért adjanak többet. Egy nem hozzáértőnél kell érvényesíteni a szakértelmedet szinte mindig, főleg ha amerikai a főnököd.

Léhűtők: sokan melegedni járnak be, de ők is megkapják a fizud 80-120%-át. Amerikai cégeknél meg a pc és bullshit kultúrának köszönhetően 0 teljesítménnyel túl lehet előrelépni és menedzserkedni, ha egész nap politizálsz, kint is ezt csinálják

Magyar vs külföldi cég: sscben olcsó rabszolga vagy (igen, a Citiben, Blackrockban meg a Morgan Stanleyben is), magyar cégben meg szocializmus megy 0 teljesítménykényszerrel és kapcsolatokkal, német cégek meg rosszul fizetnek

Ki vette el a játékodat?

Sokkal szívesebben dolgoznék egy olyan munkahelyen, ahol a politikai korrektség az alap, mint az ellenkezője. A "korrektség" nem szitokszó, van értelme, kifejezetten jó dolog.

Azt pedig megnézném, hogy valós teljesítmény nélkül, valakit csak a politikai tevékenysége alapján előléptetnek. (Persze az se tragédia, ha valakinek menedzserként normális nézetei vannak és jól bánik az emberekkel...)

pedig tenyleg vannak ahol a semmi technikai tudasu minimalis skillekkel rendelkezo emberek a feletteseid vagy azokat leptetik elo multiknal is, nalunk pl ez van.

Hat elégé kicsi az élettapasztalatod úgy látom.
A politikai korrektségnek semmi köze ahhoz, hogy jól bánik-e az emberekkel, inkább képmutatást jelent, ami minden csak nem pozitív.

Egyébként Magyarországon még nem divat ez annyira, inkább külföldön, de ott biza előfordul az amit a feleltebb lévő tag írt.

Köszi, hogy így látatlanban is sarkos véleményt alkotsz az élettapasztalatomról. Igazán érett gondolkodásra vall :)

A politikai korrektségnek nem kéne szitokszónak lennie, csak azzá tették, és nem vették észre, mennyire abszurd, hogy a korrektséget kiáltják ki gonosznak.

Hidd el, nem fog összedőlni a világ azért, mert nem viheted be a szalonrasszizmust és -hímsovinizmut az irodába magaddal, csak jobb lesz, és kész.

Köszi a posztodat, végigmehetnék minden ponton, amit írtál, de az összes tapasztalatoddal egyetértek!

Néhány gondolatom azért van. Eddig 4 helyen dolgoztam 7 év alatt.

Átverés: valamennyire 4/4, eddig 4/2 helyen megszűnt a sok éves projektem pár héten vagy hónapon belül, 1 helyen meg a lecserélendő legacyt nem akarták lecserélni, 1 helyen meg random csapatba tettek be, az utánam jövőket is átverték ezzel. A munka túlígérése és szépítése mindenhol megvolt valamennyire.

Túldolgoztatás: kevés többletpénzért 2-3x annyit dolgoztam 4/2 helyen, előléptetni nem akartak, mert egyike voltam a kevés jól dolgozóknak, jelentős emelést (>20%) nem adnak

Indiai főnök: 1 helyen megvolt,USA-ból ugráltattak minket holott a magyarok sokkal jobban értettek a munkához. Az Indiában lévő indiaiak meg borzalmasak 10/9 esetben

Fizetés: helyben nem akarnak soha eleget emelni akármennyit dolgozol és akármennyire vagy jó. Ugrálni kell rendes emelésekért.

Sziasztok,
Érdeklődni szeretnék esetleg van tapasztalata valakinek salesforce irányban most szeretnék váltani. Olyan kérdésem volna, hogy milyen fizetések vannak e területen junior, medior, senior szinten?
( jelenleg Sap területen vagyok mint fejlesztő )

Előre is köszönöm a válaszaitokat.

Gondolom ezt mar megtalaltad:
https://www.salesforceben.com/salesforce-developer-salary/

SF-t ajanlani tudom

Velemenyek errol a cikkrol?
https://bluebird.hu/it-fizetesek/

ha valaki csak a pénzre megy, lehet picit magasabbat is elérni. Budapesten, ha nagyon rugalmas vagy aka bármihez hozzányúlsz, amihez más nem akar és kiválóan tudsz angolul/németül. És fiatal vagy :D Mert ugye fiatalos csapat mint juttatás.
De általában véve, jó irányadó. És szerintem elég jó fizuk.

Mediornak éri meg legjobban lenni. Csípj meg 2-3 full remote medior pozit (miközben hatékonyan, jól dolgozol. Hozol mindenütt egy átlag-gyenge teljesítményt (ami bőven elég! boldogok vele!) cserébe három fizetést marsz fel.
Esetleg keress egy távmelót nyugatra és 1-2 másik magyar melót mellécsapsz... a prioritás a külföld, onnan jön a pénz, a magyar a zsíros bónusz.

Sziasztok,

Van kb 20 ev IT Ba / Product owner-product manager tapasztalatom. Ebből 8 év külföld, jellemzően svájci nagybankoknál nagy asset management projekteken. Most magánéleti okokból haza akarnék költözni... Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy ezt a hátteret csak pár cég tudja itt igazán kihasználni (Morgan, Blackrock ilyesmi), de szerintetek mi az a reális fizetés, amit el lehet így kérni? Azzal nyilván tisztában vagyok, hogy messze nem lesz annyi mint kint.

ez kb (executive) director szint, 2,5-3M

bocsi meg annyi, hogy kinel voltal Svajcban? UBS, Credit Suisse? 200K CHF TC megvolt?

Mindkettő megvolt. A 200tól meg nem voltam messze, de azért annyi nem.

Magyar cégnek dolgozom vállalkozóként, a cég fizeti a 3m feletti terheket.
4 év munkatapasztalatom van.
Napi 80e Ft.

Ez a szuperbrutto akkor?
Illetve ez hogy megy, kft, bt? Kata? (gondolom az nem mert annak kicsi a hatara ehhez) Kell akkor ugyvezeto, adsz magadnak minimalberes fizut a vallaltodban? Es a maradek meg 15%-os adoju vallalkozoi penzkivetel miutan lement a 9%-os vallalati profitado?

Hogyan erdemes kontraktorkent dolgozni az informatikaban vallalkozokent?
Ha barki masnak is van infoja errol, azt szivesen latom. Thx.

Szia,
Nálam is úgy néz ki hogy van egy hasonló napidíj, viszont én KIVA szerint adózok hogy ne legyen ebből gond. Be vagyok jelentve a saját cégemhez alkalmazottként 300k nettora hogy hitelfelvétel esetén ne legyen gond ebből sem. Amit havi szinten fizetni kell az a TB, SZJA, KIVA. A béren kívül ha kell lóvé azt pedig osztalékként veszem ki,ami a kövi hónapban az SZJAt növelni fogja ugye, mert azt le kell adózni. De nem panaszkodom :)

Oldalak