Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2023. január

Az informatikusok fizetése a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező volt, de 2022. második félévében további jelentős béremelkedést lehetett tapasztalni. Budapesten jellemzően magasabbak a fizetések, mint vidéken. A jellemző jövedelem bruttó 800.000-900.000 forintra emelkedett, de megfelelő programozási készséggel ennél jóval magasabb fizetés is elérhető. Ezen belül is elsősorban a nagyobb cégek adják a legjobb bérezést. Portálunk több mint 10 éve követi a magyarországi fizetések alakulását a beküldött kérdőívek alapján. Az informatika területén az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a különbség a közép- és felsőfokú végzettségűek közt fizetés szempontjából, a legjobban fizetett állásokban egyre több középiskolai végzettségű szakember jelenik meg. Hasonlóképpen a munkatapasztalatnak is egyre kisebb a szerepe: bár jellemzően többet lehet keresni nagyobb tapasztalattal, a fiatal informatikusok akár a legjobb fizetési kategóriákba is bekerülhetnek. A nyelvtudás is számít, bár nem minden pozícióban: a legmagasabb fizetésekkel járó állásokban már gyakran elvárt a felsőfokú nyelvismeret.

A telekommunikációs szektorból főleg olyan budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat 2022-ben, aiknek felsőfokú végzettségük van. Ebben a körben az informatikusokét megközelítő, 600.000-700.000 körüli bruttó bérekről számoltak be.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

A táblázatokat a beküldött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!
:: 
Fizetések az informatikában
Fizetések a Telekom szektorban

ja, nélkülünk kétkezi munkások nélkül meg nem lenne áram a házadban, fűtés, de még házad sem lenne bazmeg :D ezzel most jól befürödtél te majom :D

igen, de en nem is szidom a ketkezi munkasokat te szerencsetlen :D

mondom, h nem vagyunk egy ertelmi szinten.

Hat nem is, azert keresek tobbet mint te :)

Ha nem lennének a "diplomások", akkor eszközöd lenne se, amivel dolgoznál. Géped/telefonod/interneted sem. Nem tudom miért kell itt szórakozni, de ha már azt teszed, akkor valami érvet is hozhatnál fel a pénzzen kívül. Próbáltam már egy értelmes "vitát" kezdeményezni, de már ott is a hülyeséged hoztad.

Burkolóként 3 éve meg örültél a havi 300-400-nak is.
Lassan kifut a csok/babaváró ingyen pénz osztás és lesz még sírás az építőiparban.
Mondjuk nekem ahány burkoló, kőműves rokonom, ismerősöm van, pedig van néhány, az egész család kb az építőiparban dolgozik rajtam kívül, mindegyiknek van már térdkopása, gerinc sérve 35-40 felett. Látom hogy ébred apósom reggelente, 53 évesen alig bír kiszállni az ágyból, de mit tegyen mennie kell. Én nem irigylem egyáltalán azt a pénzt amit most kerestek, csak arra azért figyelj, hogy a fekete meló, meg a kata után nem sok lesz a nyugdíj.

Annak, aki csak azért megy felsőoktatásba,hogy majd az egyetemről kiesve egyből jól fog keresni, annak nem éri meg. Annak, akinek vannak vezetői készségei, és ki tudja várni amíg vezetőként jól keres majd és kap cégautót, vagy esetleg utálja a fizikai munkát (nem mindenki akar szopni hőségben-hidegben különböző építkezéseken, felújításokon), vagy esetleg a háttere biztosít támogatást, akár egy lakást, autót, annak megéri.

Gyere el burkolo vallalkozonak, havi szinten atlagba megvan a 800 netto

Már lehet olvasni, hogy a Siemens, Bosch, Aldi stb ad évközi kompenzációt a nem várt magasabb infláció miatt.
Nálunk amerikai cég lévén, az USD/HUF miatt is nagyon jól jár a cég, de egyelőre ellenkeznek, év közben nem tudnak mit tenni. Vagyis most ez a duma. De látom, hogy szivárognak el az emberek. Vagyis ha maradsz nem adunk, de csatlakozó új embernek egy másik cégnél biztos megvan a +20-30%. Vagyis megint a régi nóta kezdődik, ismét nagy vándorlás indulhat el.

Más nagyobb nemzetközi multiknál mi a helyzet? Epam, Thyssenkrupp, Blackrock, IT services, Citibank, Nokia, Ericsson stb. Nem kell cégnevet írni, csak hogy adnak-e valami emelést az infláció és/forintgyengülés miatt. Vagy onnan is mennek el és mindenki most el kezd beülni egy másik fészekbe pár évre..

Én egy Budapesten kis csapattal rendelkező amerikai multi cégnél dolgozom, egyenlőre lapítanak mint ... a fűben, pedig ugye nemrég 280-290 volt az USD most meg 390-400. Az EU-n belül a többség EUR, vagy fontfizut kap, ők nem is értik mi van nálunk.
A kb 50 magyar emberen meg most spórolnak nem is keveset havi szinten, mert a magyar cégnek nincs bevétele, csak a fizukat utalják USA-ból. Úgy is cost saving-et jelentettek be, ez segít is benne.
Amúgy nem rossz a fizu még így sem és a munka sem stresszes, de azért jönnek a +30%-os ajánlatok szinte napi szinte + évi 10-20% bónusszal, ami nálunk egyáltalán nincs, és lehet laza a munka de az sem mindegy mennyi az annyi a végén.

Sziasztok,
Fél éve vagyok gyakornok egy nagy multi banknál alkalmazás üzemeltető pozícióba. Lehetőségem van teljes állásba is tovább ott maradni viszont az ő ajánlatuk brutto 360.000Ft ami 3 hónap után 400-ra emelkedne + cafetéria és jutattatás. Én ezt borzasztóan kevésnek érzem hiszen ha hihetek a bluebird és hays salary guide-nak akkor ez az összeg brutto 500 körül kéne, hogy legyen. Barátaim helpdesken(L1) másik cégnél bruttó 390-et keresnek tapasztalat nélkül. Szakmai érettségim, OKJ-m és felsőfokú végzettségem is van ezen felül még a napi feladataimat amik lennének gond nélkül eltudnám már látni hiszen a gyakorlatom arról is szólt, hogy ezeket betanították. (linux bash, windows, sql alapon kell dolgozni)
Szerintetek jogosan gondolom alacsonynak az összeget vagy örüljek, hogy ennyit adnak?

"jogosan gondolom alacsonynak az összeget vagy örüljek, hogy ennyit adnak?"

Természetesen örülj neki, a boldogságodnak ne szabjon határt ilyen apróság, hogy majdnem a feléért dolgozhatsz az elvárható bérnek.

Az egyház is azt prédikálja, hogy a "Pénz nem boldogít!" majd parkolódíjat szednek a kegyhelyeken és a misék alatt körbeküldenek inasokat az adományok beszedésére

Mit mondja?
A kereskedelemben többet kapsz bolti eladóként. [Természetesen minden tiszteletem az ott dolgozóknak]

bruttó 360???? ne sértegess már mond meg a banknak hogy nem pedagógus munkakört töltenél be. jó nagy barom vagy ha elvállalod ennyiért

LOL, burkolóként a duplája is megvan nettóba 1 hónapban XD

ennyi pénzért nevetséges és az informatika szektorban dolgozók nevében mondom hogy el ne vállald! nem csak magaddal baszol ki hanem a társaiddal is akik relatíve normális bérért dolgoznak de ha pár idióta ilyen hulladék fizetésért bevállalja a munkákat akkor előbb utóbb úgy jár az egész szakma mint a gépész és az építészmérnökök, hogy szarért-húgyért fogunk dolgozni a fizuemelésnek búcsút mondhatunk mert nem képes odadobni bruttó pár százassal többet az alapból több milliárdos haszonnal dolgozó bank. Akik pedig ezt hangoztatják hogy vállald el mert a tapasztalat számít szerintem ezek azok az egyének akik 10 év ledolgozott év után eszmélnek fel hogy junior bért verdesi a fizetésük. Nekem ha nem akarta megadni a cég a bért amit kértem akkor viszont látásra inkább interjúzok még pár helyen és inkább ne kapjak fizetést még 2-3 hétig ameddig elhelyezkedek de utána 1 év alatt akár több millióval többet keresek mintha "tapasztalatszerzés" miatt elvállalom szar bérért az ajánlatot meg "majd egyszer" jó lesz.

A legeslegalja ha szimpatikus egy cég akkor bruttó 550 000 amiért elvállalnám az alatt szóba sem jöhet ha abban a cipőben lennék mint te most.

Felsőfokú végzettséged IT területről van? Ez borzasztóan alacsony bér, engem frissdiplomásként junior poziba bpesti multi br. 600-ért vett fel pedig az összes tapasztalatom mindössze a 2 hónapos kötelező gyakornoki munka "DevOps"-nak csúfolt rendszergazda munkakörben és pár saját magam által fejlesztett hobbi projekt (Java/Python), aminek sok köze nincs az üzemeltetéshez. Üzemeltetés területen Git, Linux, SQL amikből releváns tapasztalataim voltak, de multinál semmi.

Igen örülj, tanulj, gyakorolj és ha nem emelik hamarosan, akkor lépj tovább.

Vidék vagy bp?

Nyilván lehetne némileg jobb ajánlatot is kapni, de szerintem nem sokkal. Nem biztos, hogy megéri vesződni vele. Esetleg te is reszelhetsz egy keveset ezen az ajánlaton.
Ha jól érzed magad a helyen, akkor fogadd el, dolgozz le 0.5-1 évet, aztán majd meglátod.

Sziasztok!

Váltáson gondolkodom, bár jól érzem magam a jelenlegi munkahelyemen, nagyon jó a csapat szakmailag és emberileg is, mégis motoszkál bennem, hogy a számomra fontos dolgokban lehetne jobb. Budapesti, német gyökerű multi, br.900 + cafeteria, egy jó ideig várhatóan nem fog emelkedni. Angolul jól beszélek, németül csak simán beszélek, mindkét nyelven tartok/tartottam kapcsolatot német, indiai, amerikai, ausztrál, kínai, stb. kollégákkal/ügyféllel szóban és írásban, most csak az angolt használom aktívan. Jelenleg .Net (C#) és Angular világban dolgozom, de volt dolgom Java-val, PHP-val, pythonnal, voltam DevOps jellegű munkakörben is, manuális tesztelés és riportálás, tesztautomatizálás, van requirement engineer képesítésem, stb. Sok buzzwordot fel tudnék sorolni, ha kell, igényes vagyok a munkámra és szeretem csinálni, nem szeretnék továbblépni dedikált architekt vagy management irányban, jelenleg is túl soknak találom a ("could have been an email") meetingek számát, ami a kódolástól veszi el az időt.
Ami a hátrányom: nem tudom jól eladni magam és introvertált vagyok, plusz hűséges típus vagyok (vagy kényelmes, nézőpont kérdése), nem egy job hopper.
Az egyik igényem a 100% remote munkavégzés, szórványos bejárással. Ez nemrég merült fel a covid alatt, mert új lakásban már jobbak a munkakörülményeim, mint az irodában. Jelenleg ez nem lehetséges, kb. 50% home office megoldható, viszont csak magyar IP-ről (persze kijátszható, de nem vágyok sunyulni, inkább legyen engedélyezve bárhonnan) A másik dolog, ami miatt töprengek, hogy bár emelgetik a fizetésem, de euro alapon nézve közel 3.5 éve nem változott semmit és mivel nagy részét külföldön költöm el, ez egyre jobban fáj a jelenlegi gazdasági helyzetben. Emiatt leginkább egy nyugati cég remote pozíciójában gondolkodom mint lehetséges következő lépcső. Milyen éves nettó fizetés érhető el egy ilyen pozícióban számomra és milyen kedvezőbb egyéb juttatások/feltételek vannak hazai cégekhez képest (pl. több fizetett szabadság, értelmezhető bónusz, stb.)? Esetleg itthon érdemes-e keresgélni full remote pozíciót, van-e olyan cég, ami kiemelkedő, nyugatival összemérhető bért fizet és feltételeket nyújt?

Szia!
Szakmai tapasztalatod időben nem írtad, hogy mennyi de " közel 3.5 éve nem változott semmit", gondolom ennyi minimum. Nyelveket beszélsz, tech stack jó. Hogy mit milyen szinten csinálsz, te tudod. Mindegy is. Röviden van eladható tudásod.
Ha megfogadsz egy tippet: Saját Kft, freelancer üzemmód, csak és szigorúan Soprontól nyugatra! (én ezt csinálom és elhiheted, nem csirkefarhát a menu)
Amit írtál bér, hogy is fogalmazzak, egy vicc :D
És nem is kell sokat tenni érte. Felregelsz pár portálon, ahol tolják a melós hirdetéseket (simán googleban rakeresel, h contract, .net remote... Ki fog dobni párat. Nekem pl LinkedIn-en jönnek jó ajánlatok folyamat (Anglia, USA, Holland...). Ha ezt megléped, magyar megkeresést többé el se olvasol.

Álljunk meg egy percre. Egy magyar közepes vállalkozás tulajdonosa vagyok és pontosan ez a hozzáállás okoz rengeteg gondot nekünk.

Kezdjük azzal hogy a bruttó 900 az egy nagyon is tisztességes és az átlag feletti bér. Nalunk a szenior fejlesztők br 750-850 között keresnek.

Először is ezen a fórumon a kedves munkavállalók elfelejtik a szuperbruttó költséget. Mert a br 750 az nem 750-be kerül a munkaadónak, de nem ám!

Másodszor a bérfeszültség. Egyes informatikusoknal olyan fizetési igényük van, ami jóval a menedzser bérek fölött van. Illetve hogyan lehet egy informatikusnak például 2 év tapasztalattal több mind dupla a fizetése a könyvelő kollégánál akinek 10 éves tapasztalata van? Ez nem működik a gyakorlatban.

És végül, a legnagyobb probléma: a külföldre dolgozás. Ez keseríti meg a legjobban az életemet. Felvesszük a kollégát, jól tartjuk, elnézzük hogy kevesebbet is dolgozik mint a többi nem informatikus kolléga, elfogadjuk hogy nem akar bejárni az irodába minden nap, és mi a hála? Felmond és elképesztő fizetési igényeket támaszt hog maradjon, mert hogy ő már külföldre dolgozik.

A legnagyobb sikerem az angolul alig beszélő informatikusokkal van, mert ők legalább nem kacsintgatnak kifelé. Viszont nem dolgoznak igazán megbízhatóan.

Az eredeti kérdezőnek pedig üzenem hogy a 900 bruttó egy nagyon becsülendő bér, és hálás lehetne hogy a cége ki tudja gazdálkodni.

Kedves Tamás,

én vagyok az eredeti kérdező és tisztában vagyok vele, hogy vannak rosszabb helyek, mint ahol jelenleg dolgozom és rosszabb helyzetben lévő, kiszolgáltatottabb kollégák is. Időközben kapott ajánlataim az Ön által említett senior béreknek körülbelül a dupláját is elérik (+/-), de jelenlegi béremnél az összes bérsáv alja magasabb. Természetesen akadnak olyan ajánlatok is, amelyek alacsonyabb béreket kínálnak, de azok nem olyan kecsegtetők karrier szempontjából sem.

Nem tudom eldonteni Tamás kommentje vicc-e vagy nem :D

Tuti, hogy troll. Legalábbis nagyon remélem. :D
Csak röviden. Kit érdekel, hogy a könyvelő mennyit keres? Kit érdekel, hogy a menedzser mennyit keres? Volt, hogy az egyik kft-nél a két tulaj összesen (szuperbruttóban) kevesebbet keresett (nem azért, mert osztalékoztak), mint amennyit az egyik fejlesztő egyedül beszámlázott. :D És ez nem egyedi. Volt olyan is, hogy szintén egy tapasztalt PM többet, mint a vezérigazgató (Ott azért volt év végi jattolás, de nem annyira sok.)
Nem akar bejárni. A fene a jó dolgát! Hát, "szeláví", ahogy a művelt angol mondja. Tessék kampányolni a zinternet-vasfüggöny mellett és akkor majd tudják ezek az angolul tudó, hálátlan piszkok, hogy hol a helyük.
(A végére, másodjára, leesett azért, hogy full trollkodás a kérdéses bejegyzés :) De vannak valóban ilyenek, úgyhogy submitted.)

Vagy csak egy irigy fogyatekos aki kitalalt sztorit ad elo nekunk

"Másodszor a bérfeszültség. Egyes informatikusoknal olyan fizetési igényük van, ami jóval a menedzser bérek fölött van."

legyen is. Ők állítják elő a terméket. Mi olyan van, amit a fejlesztő ne tudna megcsinálni?
És mi lyan van, amit a manager nem tudna? Azt hiszem mindenki, aki tapasztaltabb tudja a választ és egy "hát igen" megfogalmazódik benne. Erről ennyit. Végre a "munkás" jobban értékelt.

Értem a gondolatmeneted, illetve hogy általánosságakban a béreknek növekedniük szükséges, hiszen ugyanazt csináljuk mint nyugati kollégáink, de ezt a felvetést nem teljesen értem.

Ne értsd félre, nem lenézem a fejlesztőt, mert tényleg az értékelőállításnál ők vannak jelen és értékes munkát végeznek. Természetesen vannak vezető fejlesztők, architectek, akik simán kaphatnák ugyanazt, mint egy IT manager (és sokszor meg is kapják), de miért kapna egy medior/senior fejlesztő annyit, mint egy IT vezető (feltételezve, hogy ő is amúgy előtte fejlesztő volt és megfelelő tudással rendelkezik)?

Esetleg azért mert a piacon vezetőt sokkal könyebb találni, mint tapasztalt fejlesztőt? PM és más manager teljesen más iparágból is jöhet. Attól, hogy te koordinálsz valakit még nem kell többet keresned nála.

Oldalak