Fizetések a szociális és egészségügyi szektorban

Adatok frissítve: 2022. december

Az orvosok fizetését külön cikkben közöljük.

A beküldött kérdőívek alapján nem mutatható ki jelentős különbség a bérek közt a település földrajzi elhelyezkedése, mérete szerint, Budapesten is hasonló jövedelmek vannak, mint vidéken. A munkával eltöltött évek száma a középiskolai végzettségűek esetében kevésbé, a diplomások esetében nagyobb mértékben befolyásolja a fizetéseket.
Az egészségügyben dolgozó középfokú végzettségűek bruttó jövedelme általában 300.000-350.000 forint körül volt 2022-ben, de nem volt ritka a bérminimumon való alkalmazás sem, ami 2022-ben 260.000 forint volt, 2023-ban ez 296.000 forintra emelkedik.
Főiskolai végzettséggel 450.000-500.000 Ft is elérhető, az egészségügyben dolgozó egyetemi végzettségűek (köztük az orvosok) jellemző fizetése viszont ennél magasabb.

 

A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

:: 
Fizetések az egészségügyben

Soha nem volt a családomban sem orvos, sem ápoló, tehát nem a "hazabeszélek", de mindenképp az a véleményem, hogy
sokkal több pénzt érdemelnének.
A hálapénz rendszere egy természetesen kialakult kompenzáló mechanizmus a társadalom részéről: érzik az emberek, hogy azoknak a munkája, akiknek adott esetben minden döntése vagy mozdulata emberéletekről, életminőségről dönt, nem nettó 80-100 ezer forintot ér.
De miért is van Nyugat-Európában is ápoló és orvoshiány?
Hiszen ott megfizetik őket rendesen.

A felelősség elől menekül mindenki, jogásznak, managernek jobb lenni, ahol közvetlenül emberéletek nem múlnak a döntéseken, vagy ha igen, akkor sem kérhető számon a személyes felelősség.
Míg az orvosi/ápolói felelősség közvetlenül nyomonkövethető.

Több pénzt érdemelnének orvosaink és ápolóink.
Ha egy kormánytisztviselőtől vagy bírótól nem sajnáljuk a bruttó félmilliót, akkor az orvosoktól sem kéne sajnálni!
Az igaz egyébként, hogy sok orvos visszaél a hálapénz rendszerével, de melyik más szakmában nincsenek korrupt emberek? Mindenki gondolkodjon el, hogy a saját szakmájában a lehetőségekhez mérten mindenhol vannak korrupt emberek.

Ja és még valami:
akik azt mondják, hogy igen, de a tűzoltók, tanárok, vasutasok is alulfizetettek, miért mindig az orvosokról/ápolókról beszélünk, azoknak:
míg tanárokból, jogász közalkalmazottakból, vasutasokból stb. nincs hiány külföldön, az orvosokat, ápolókat tárt karokkal várja Európa, azaz ezek a szakmák nemzetközi szinten piacképesek, ellentétben az előbb említettekkel!

Havi bruttó félmillió? Szociális munkásként végeztem, továbbképeztem magam. 12 éve vagyok kormánytisztviselő, vezetői beosztásom, vagy egyéb besorolásom nincs, a második legmagasabb fizetési kategóriába esek (fizetés emelés kb. 14 év - azaz tizennégy év - múlva várható). A mostani "bérrendezés" előtt 10 évig, csak bértábla alapján volt előmenetel. Havi bruttó 280.000 forint a fizu (megközelítőleg 180.000 Ft) Folyamatos a leépítés és a ketesztmetszet csökkentés. Ha valaki tud félmilliós fizetéssel kormánytisztviselői állást akkor szóljon, azonnal váltok:-) Egyébként jövőre szeretném megkezdeni a mérnökképzésben a részvételemet, mert olyan jók a kilátásaink...

Az ápolók mindenhol alul vannak fizetve. Itt egetemi végzettség kell hozzá és mégis alulfizetettek. Ez az oka a 'nyugati' munkaerőhiánynak.
A 'tárt karokkal várásnak' pedig a munkaerőhiány az oka. Ápolókból itt, a világ másik végén is folytonos hiány van. Mert itt is alacsony a fizetés.
Hogy vasutasból nincsen hiány az azért van, mert őket jobban megfizetik vagy azok elégedettebbek a fizetéssel.

Na azért a vasutasoknak sokkal de sokkal egyszerűbb a munkája néha kapálózik a szaros palacsinta sütőjével ha van kedve alszik a vonaton egyet ha van kedve ellenőrzi a jegyeket,a mozdony vezetője is vakargatja a tökeit el ücsörög a valagán és igencsak jól meg fizetik őket ingyenes az utazásuk stb... Egy házigondozó meg kap havi 83036 forintot télen kinnt fagyoskodik gyújtóst vág fát hord bevásárol gyógyszereket rendezi(ki iratja ki váltja be gyógyszerel) amellet főz takarít havat lapátol és sokáig sorolhatnám még,bent lakásban pedig ugyanúgy végig talpalja az ember azt a nyolc vagy tizenkét óráját csak annyi a különbség a házigondozással szemben hogy nincs az ember kitéve a természet viszontagságainak.

Kedves Szandi - biztos vagyok benne, hogy kiváló házigondozó vagy, de hogy a vasúthoz nem értesz, az látszik.

Ha valaki alul van fizetve, az egészen biztosan a vasutasok: a takarítótól kezdve, a kalauzon át a mozdonyvezetőig. Mindegyikünk munkája magas szakképzettséget kíván - tudtad például, hogy egy kalauznak naponta akár 3,500 utast kell ellenőriznie, és 500 kézzel írt számlát kiadnia? Hogy a mozdonyvezetőknek olyan paneleket kell vezérelniük - és oktatniuk - amit máshol nem is használnak?

Én nem mondom, hogy nem dolgoznak jól a házigondozók. De azért ne a vasutasokat hibáztassuk már, nekünk is megvan a magunk gondja.

Bizony, sokan a látszatból ítélnek. Párom is vasutas, én házigondozóként dolgozom, látom a különbséget a munkánkban, a munkahelyi körülményekben, nem cserélnék velük, le a kalappal minden vasutas előtt!

26 éve dolgozom igaz nem mindig egészségügyben. Már 11 éve egy kórház sterilizálójában vagyok beosztott.Keresetem summa szummarum 88 000ft.Kérdésem hol és mennyit keres egy ugyan ilyen beosztású nő?
Köszi a választ

Sziasztok!

Egy Budapest melleti magánklinikán vagyok fogorvos.
680.000 Bruttó
30.000 kafetéria
Bejárás teljes támogatása.........

35 éves Férfi Bp

Sziasztok!

Ebben az évben kezdtem el dolgozni (bő félévvel a diploma megszerzése után).

- fizetés: bruttó 189 000 Ft
- cafeteria: 14 000 Ft
- BKV bérletet kifizetik!
- elvileg a benzint is kifizetnék (legalábbis úgy hallottam)
- nyelvtudási pótlék: felsőfokú angol nyelvtudásomért kapok + 20 000 Ft-t
- nincs jutalom, autó, telefon, laptop, meg hasonlók

Szeretek itt dolgozni, nagyon jó a társaság - egyelőre :D

24 éves lány, Budapest

Szia! Megkérdezhetem hogy mit végeztél? Orvosit?

Én 11 éve golgozom egészségügyben. Van egy ügyvitelszervező diplomám, amivel anno azt hittem megváltom a világot meg a saját életem is. A havim nettó100, ami persze semmire nem elég. Melllékest meg prsze nem találok. A gyerek egyenlőre szóba sem jöhet, mert magam sem tudom eltartani (rezsi, hitel stb.) mellett nem hogy egy gyereket. Lehet másnak mégrosszabb, de engebb időröl-időre ez is kiborít.

...és milyen munkakörben dolgozol, mint ügyvitelszervező ?
Nekem is ez a képesítésem (hajrá DEEFK :)) és is az EÜben dolgozok 110 nettóért és (gondolom mint te) az idén is kimaradtam a béremelésből (Köszönöm Kedves Kormány !!!) annak dacára, hogy EÜ.Diplomás, Eü.szakdolgozó vagyok.

Milyen munkakörökben vagytok? Engem érdekelne, hogy egészségügyi asszisztensként egy ilyen diplomával mennyire lehet számítani vidéken?

DEEFK Egészségügyi ügyvitelszervező diplomával, kb annyira számíthatsz, amennyit most keresel. Leginkább el sem fogadják, azért. Nincs olyan állás lehetőség vele, ami miatt érdemes váltani SAJNOS.

Sziasztok! Nos én beteghordóként dolgozom, ami hivatalosan betegszállító, heti 3-4 alkalom 12 órában nettó 106 ezret kapok - 5000, mert a bérlet felét állják. Ehhez az álláshoz 8 általános is elég, de most fősulin tanulok, és már tudom,hogy ugyanennyit fogok "talán" keresni diplomásként,de inkább kevesebbet....mi legyen? maradjak ennyiért vagy menjek el szakmában dolgozni kevesebbért?

44 éves vagyok diplomás , 24 éve védőnőként dolgozom egy kis faluban , netto 112.000ft-ért. 2 gyermeket felneveltem egyik gyeremekem diplomás-munkanélküli.Csak azért vagyok még ezen a pályán mert szeretem a munkám de megélni belőle nem tudok. Sajnos már egy segédmunkás is többet keres mint én .Nagyon elvagyok keseredve ha lehetpőségem adódik biztosan lépni fogok!

Védőnő vagyok egy városkában.Két diplomával rendelkezem és 38 éves munkaviszonnyal.Kerékpárral közlekedek,télen,nyáron.
110 000 Ft a bérem és 6000 Ft étkezési utalványt kapok.

Sajnos nekem is neveteségesen kevés a fizetésem br.169000 osztályvezető létemre a kórházban. 20 éves munkaviszony+diploma. Mi lenne ha a honatyáinknak kéne ebből megélni, gyereketnevelni és lakástvenni??

Élelmezés vezetőként dolgozom, felsőfokú végzettséggel több mint 15 éve. 75 ezret keresek és ez minden évben valami miatt kevesebb lett. Már beletörődtem, de nem tudom elfogadni, hogy a beosztottaim 50-60 ezer ft-ért gürcölnek egész nap, el kell türniük, hogy aki látott már konyhát az mind beleszól a szakértő jogán hogy és mit csináljanak. Én pedig végig nézem, hogy más területen dolgozó munkatársaim egy része alig tudja palástolni, hogy unja magát, mert nincs dolga. Ők persze 100 ezren felül keresnek, ami szintén nem sok, ha tényleg dolgoznak érte.

pszichológus, közalkalmazott 90 ezret keres kb.
Remek, 5 év egyetem, nagy felelősség, és kényszerítenek a 4 éves szakképzésre, amit se idővel, se pénzzel nem támogatnak.

Körzetiorvos vagyok egy vidéki városban, 6 év gyakorlattal. A fizetésem eddig netto 196-267 ezer között volt, a pótlékoktól függően.
A hálapénzről meg csak annyit, hogy ha nem fogadom el, kiközösitenek az orvoskollégák, mert hát ugye az nem kis pénz. Ez kb a fizetésem másfél-kétszerese/hó.
Nem keresek milliókat, de nem régen vettem egy autót, újépítésű házat, és így is megmaradt a megtakarításaim háromnegyede! Már 3 éve 3-szor viszem 6 tagú családomat nyaralni 2 hétre. Nekem per pillanat ennyi is elég!

Hazudsz, mint a vízfolyás. Nem vagy te orvos, csak játszod az eszed. Semmilyen pótlék nincs a körzeti orvosoknál. 3x2 hétre se tud elmenni szabira , mert nincs helyettes. Ha tényleg ilyen szuper lenne a helyzet, akkor nem mennének el külföldre az orvosok.

3x2 het? Nincs is ennyi szabija! :) Azt mondja vett egy autot es egy ujepitesu hazat de megmaradt a megtakaritasainak a 3/4-e.
Ha mondjuk 20 milliot koltott a kettore akkor meg mindig maradt 60 millioja? 6 ev meloval hogyan sikerult 80 milliocskat osszeguberalni? Ha az osszes beveteledet a halapenzzel egyutt felretetted volna minden evben (mondjuk nyomjuk meg a ceruzat es szamoljunk 500nettoval) akkor is 'csak' 36 milliot kerestel a 6 ev alatt. Es akkor meg nem h nyaralni nem voltal 3x2 hetet, hanem enni sem ettel es inni sem ittal semmit! Ennel jobb meset kellene kitalalni....

Lehet távmunkában dolgozik külföldre mint háziorvos, csodák márpedig vannak ;)

Tb-vel szerzödött körzeti orvos/ háziorvos brutto 1,2-1,5 millió Ft tajkártyapénzt kap. Az ország két végében mégis elfogytak az orvosok. Miért?

Három műszakban ágy melletti és egyéb pótlékokkal 134000 bruttó,mivel 4 gyerekünk van kapok családi adókedvezményt így a nettó 97 és 105 között van.A párom rehab. járadéka 52000 nettó.Ennyi...megoldjuk és nem sírunk,örülök,hogy ennyi van ennél rosszabb helyzetben is voltunk azt is túléltük.

Szociális gondozó közalkalmazott vagyok vidéken (Miskolc). Az alapbérem BRUTTÓ 87e Ft. Netto le sem merem írni.
Munka rengeteg, közben nem kapunk megbecsülést.

én is sirni tudnék de azt is megadoztatnák

Ismerős a helyzet, csak nem tudom miért sírnak azok akik 300-400- meg 500E körül keresnek.... cserélnék 1 hónapra. Én is alig látom a családot, és mint minden munka, amit tisztességesen elvégeznek mind-mind felelősség ! az emberek lelkét ápoljuk , míg más a gépekét.És még tanultam is ezért 6-7 évet érettségi után. Minek is?
Napsugaras szép hétvégét!

Oldalak