Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2023. január

Az informatikusok fizetése a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező volt, de 2022. második félévében további jelentős béremelkedést lehetett tapasztalni. Budapesten jellemzően magasabbak a fizetések, mint vidéken. A jellemző jövedelem bruttó 800.000-900.000 forintra emelkedett, de megfelelő programozási készséggel ennél jóval magasabb fizetés is elérhető. Ezen belül is elsősorban a nagyobb cégek adják a legjobb bérezést. Portálunk több mint 10 éve követi a magyarországi fizetések alakulását a beküldött kérdőívek alapján. Az informatika területén az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a különbség a közép- és felsőfokú végzettségűek közt fizetés szempontjából, a legjobban fizetett állásokban egyre több középiskolai végzettségű szakember jelenik meg. Hasonlóképpen a munkatapasztalatnak is egyre kisebb a szerepe: bár jellemzően többet lehet keresni nagyobb tapasztalattal, a fiatal informatikusok akár a legjobb fizetési kategóriákba is bekerülhetnek. A nyelvtudás is számít, bár nem minden pozícióban: a legmagasabb fizetésekkel járó állásokban már gyakran elvárt a felsőfokú nyelvismeret.

A telekommunikációs szektorból főleg olyan budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat 2022-ben, aiknek felsőfokú végzettségük van. Ebben a körben az informatikusokét megközelítő, 600.000-700.000 körüli bruttó bérekről számoltak be.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

A táblázatokat a beküldött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!
:: 
Fizetések az informatikában
Fizetések a Telekom szektorban

Itt az ideje hogy külföldre kacsingass.... Kint kapnának érted már cska a krood miatt is, mert ott számít hogy tapasztalt munkaerő vagy. Nézz körül a munkaerőpiacon, de ne szűkülj be Magyarországba( csak összehasonlításképpen közgazdász diplomával 33 évesen nőként 1,1 milla bruttóért melózom +400 feletti nettó cafeteria) nincs túlóra van magánélet!

Ja ami lemaradt én is Magyarországon dolgozom jelenleg, de engem megfizetnek hogy itt tengődjek....

Tegyük hozzá, hogy gondolom nem ok nélkül nem találtál munkát. Szerencse is kell, azonban én látom azt, hogy milyen tudással esnek be a frissek az egyetemről gyakran a mi cégünkhöz is. Akiket felvesznek, azok sincsenek toppon, sőt, kínlódás velük dolgozni eleinte. Ezek után, ha valaki itt azon picsog, hogy soha nem talált állást ebben az irányban... azért az gondolkozzon el, hogy mennyire is vágta a témát. A városomban sok infós cégbe belátok és tudom, hogy protekció nélkül is simán be lehet jutni, hogy tud az ember. És még csak sokat sem kell.
Sajnálom, hogy nagyon szűk az a réteg, akiket megfizetnek jól itthon és hogy szarba se néznek sok más szakmát, de nem bírtam ki, hogy ne írjam le ezt a kritikát.

Hogy a nyavalyába keresnek itt egyesek 25-35 évesen, programozóként meg ilyen-olyan team leaderként meg managerként 7-800 ezreket? És még leírja, hogy korlátlan ez meg az, céges kocsi, laptop, benzinkártya, vagy húszhavi bónusz, meg "ruhapénz" !!! Sokat kopik az öltöny, vagy mi?
Tudom, erre az lesz a válasz, hogy biztos sokat tanult érte, meg sokat is dolgozik, meg ez a kapitalizmus. Csak egyszer azt olvasnám már, hogy kezdő tanár/orvos vagyok, és nettó 200 ezret keresek. Vagy ezt majd a Paradicsomban?
Elnézést az ide nem illő hozzászólásért.

Akkor beirom: (nyelv)tanarnak tanultam, 35 evesen 500e Ft folott kerestem (bar nem tanarkent).
Jelenleg, br. 2M folott keresek - igaz, kulfoldon (Ny-Eu)

Es meg valami, ami erdekelhet: a helyi tanarok fizetese 1.5(nok) es 2M (ferfiak) korul mozog: a tanar itt az egyik leginkabb megfizetett foglalkozas, es a fizetes tanarhiany miatt emelkedoben van.

En nagyon rossz voltam tanarnak (amikor kb 1 evig tanitottam): es sajnos lattam kollegakat, akik szinten rosszak voltak, es szenvedtek. Viszont lattam igazi tanar-szemelyisegeket, akik elott le a kalappal: szerintem minden tiszteletunket megerdemlik.

Ilyen is van.

Kedves előző hozzászóló,

hadd válaszoljak a (költőinek szánt) kérdésedre! Pontosan úgy, ahogy mondod: sokat tanultunk érte, sokat is dolgozunk, ez a kapitalizmus... és ezen felül van olyan szerencsénk, hogy piacképes, tisztességesen fizető szakmánk és munkahelyünk van. Nem hiszem, hogy ennek a szűk rétegnek a hibája, hogy sok más területen rettenetesen alul van fizetve mindenki. Mi (legalábbis én és akiket hasonló pozícióból ismerek) legalább be vagyunk jelentve és teljesen fehér a jövedelmünk, rendesen adózunk.
Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha az olvashatnám, hogy végre megbecsüljük a tanárokat és orvosokat és rendes fizetést kapnak. Azt azonban nem érzem, hogy az én hibám lenne, hogy ez nem így van.
És igen, a gúnyos kérdés ellenére az öltöny tényleg sokat kopik, ha minden nap viseled. A tárgyalásokon pedig makulátlanul kell megjelenni (nekem nem, mert nem sok kapcsolatom van az ügyfelekkel; nem is kapok ruhapénzt).

Kedves hozzászóló!

Próbálj meg csak 2-3 programozási nyelvet megtanulni, naponta 10 órát benne folyamatosan programozni, az agyadat nap mint nap leamortizálni olyan szinten hogy alig élsz, és majd akkor rájössz hogy miért fizetik meg őket. Amúgy is iszonyat nagy tévhitben vagy hogy 7-800eFt-okat keresnek Magyarországon, mivel iszonyat módon alul vannak fizetve a programozók itt, ami azt jelenti hogy egy junior 100-250 nettóig (programozási nyelvtől függően), a senior-oknál meg e felett a csillagos égig változhat. Programozóként viszont nem fogsz tudni elmenni 2 diplomával sem, ha nincsen tudásod mellé. Vannak programozási nyelvek, amiket legalább 2-3 év megtanulni úgy, hogy már ténylegesen használható tudásod legyen, és elmehess benne dolgozni jó pénzekért, de ezt nem az egyetemen fogják megtanítani, hanem önszorgalommal, otthon rengeteg gyakorlással és tanulással lehet elsajátítani.

Arra a kijelentésedre hogy egy kezdő tanár miér nem keres kapásból 200eFt-okat, a válasz az, mert szart sem dolgozik, és a tudása is elenyésző, mivel az egyetemi oktatás sem a legmagasabb színvonalon van jelenleg.

Orvosokról: azért nézzük meg hogy egy kezdő orvosnak közel sem kell annyit dolgoznia, mint néhány másik embernek, aki akár ugyanannyit tanult, vagy még többet, csak mellette napi 10-12 órákat kőkemény agyi (néha + fizikai is) dolgozik. A legtöbb kezdő orvos is csak annyit tud, hogy bemegy a gyerek és felír algopirint meg köptetőt azt húzzon el. Aki már kicsit képzettebb orvos, érdekes módon egyiknél sem azt látom hogy lada 2105-össel mászkálna, tehát nem értem hol a probléma?

üdv.: Egy programozó

Öregem, bár nem tudom ki vagy, de ettem szavaidat olvasás közben, mert a betűig egyetértek veled!

üdv: Egy másik programozó

Egy budapesti középfokú oktatási intézményben rendszergazda vagyok.

Két diploma, angol alapfokú nyelvvizsga, 5 éves munkatapasztalat.

Havi nettó 130.000 FT

Ez a fizetés még így is 40.000 Ft -os bérkiegészítést tartalmaz, mert a hivatalos bértábla szerint csak 90.000Ft -ot kapnék!!!!

Juttatás már semmi nincs.

Munkaidő napi 8 óra. Ebből 2-3 óra munka, többi általában szabadidő. Munka nem nehéz, de teljes szakmai leépülés, mert unalmas, rutinmunka az egész. Éppen ezért akarok váltani..

Ami jó, az az, hogy tavaszi, téli, nyári, őszi szünet van, így egy évben 42 nap szabadság..

Programozó, fősuli, angol társalgási
34 éves férfi
700.000 bruttó

Sziasztok!

28 éves férfi vagyok és alkalmazásüzemeltetőként (unix alapon; 2. level) dolgozom egy nemzetközi multinál az Infoparkban. Az egyik legnagyobb német cégnek üzemeltetünk. Tehát a munkám során szinte csak németül beszélek.
2007-ben végeztem a főiskolán informatika tanárként és azóta is dolgozom mint üzemeltető (korábban hálózatüzemeltetőként).
Német felsőfokú nyelvvizsga
Angol alapfokú, de nemsokára meglesz a középfokú is.
Szakmai tanfolyamok

Bruttó bérem: 310.000Ft
Juttatások: havi 15.000 cafeteria (ebből lejön a BKV bérlet, ha azt választom) + évente 1 hónapnyi fizetés bónuszként.
céges laptop (telefon nincs)

Szerintetek reális fizetés ezért a tudásért/munkatapasztalatért?

Köszi!

5 év tapasztalattal olyan 400-450(-500) bruttós alapfizu lenne a reális neked ezen a területen.

Tavaly szeptemberben írtam ide, hogy egy ismert skandináv telekom cégnél dolgozom beágyazott szoftverfejlesztőként.
Havi bruttó 560e huf, nincs plussz jutattás.

A héten felmondtam, 1 hónap múlva kezdek az új helyen.
Szintén beágyazott szoftverfejlesztőként, egy ipari kamera rendszereket fejlesztő amerikai multinál.
Bruttó 600e huf.
14e étkezési utalvány + bkv bérlet.
Évi ~10% prémium teljesítménytől függően.

Budapest, 27 éves férfi, 5 év munkatapasztalat.

Üdv,
gcs

Tisztelt fórúmozók!

Én igenis büszke vagyok a diplomámra.

Kommunikációs főiskola majd jogi egyetem.
A szüleim szerencsére tudtak támogatni az iskolában (köszönet érte) de így is nagyon nehéz volt megcsinálnom a jogot. 2 nyelv felsőfokon.

2 évig dolgoztam közszférában nettó 125.000 forintért.
3 éve költöztem fel Pestre, ahol 0 protekcióval teljesen önerőből 31 évesen egy telefonos cég marketing vezetője lettem:

A csomagom a következő:

880.000 Bruttó
Opel Insignia vadiúj céges autó, korlátlan stb..
Korlátlan telefon, mobilnet laptop, projektor.
40.000 kafetéri/hó
180.000 ruhapénz/ év
Éve egy alkalommal a teljes családdal egy külföldi utazás a szállás és az utazás max 500.000 lehet
Évi 10 nap fizetett szabi az alap szabadságon felül.
Céges hitelkártyával céges vacsorák és ebédek
Havonta 2-3 külföldi út főleg Anglia és Olaszország.

Amit elvárnak.
0-24 a toppon lenni
Rengeteg utazás nem ritka a heti 1500-2000 km gépkocsival.
Sokszor hétvégén is munka.
Keveset vagyok a családommal.
Napi 16-18 óra munka.
Meggyőződésem, hogy ezt a munkát csak max 40 éves koromig bírom még csinálni, aztán a multi cserél egy fiatal kollégára.

Ui: Mindenkinek azt üzenem ne elégedjen meg ha kevésnek érzi a fizetését, tessék érte tenni és alakítani az életet.

"Ui: Mindenkinek azt üzenem ne elégedjen meg ha kevésnek érzi a fizetését, tessék érte tenni és alakítani az életet."

Köztisztviselő vagyok egy vidéki Önkormányzatnál. 19 éve dolgozom. Könyvelek, pénztárt kezelek, beszámolókat készítek. Napi 10 órát dolgozom, bruttó 108.000, nettó 70.740 Ft-ért. Más juttatás: NINCS. A fizetés évről évre kevesebb, kompenzációt nem kaptam évek óta. Ez most nem panaszkodás, a tényeket közlöm.
Szóval mit kéne tennem, hogy átalakítsam az életem?
Feleségem gyeden van, és 2 kiskorú gyermekem van, akik 1 és 2 évesek. Lakáshitelem havi 38.000 Ft.
Közgazdasági végzettségem van, ezenkívül OKJ-s informatikai végzettségem is. Itt Bács-Kiskun megyében nagyon nehéz munkát találni. Precíz vagyok a munkát bírom. Ha esetleg valaki tud valami lehetőséget szóljon.
bicsek@freemail.hu

Ui: Én már nettó 100.000 Ft-nak is nagyon örülnék.

Nem hiszem, hogy itt sokan hazudnának a fizetésükkel kapcsolatban. Mit nyerne vele bárki egy névtelen fórumon, ahol senki sem tudja a másikról, kicsoda?
Az utóbbi időszakban ugyan főleg jobb jövedelműek szóltak hozzá, de korábban voltak olyan hónapok, amikor csupa létminimum-környéki keresőről olvashattunk.
Különben is, szerintem reálisak az értékek. Ez a helyzet ma: rosszul áll az ország, alacsonyak a fizetések, kevesen dolgoznak, kevesen adóznak, de azért aki a versenyszférában dolgozik, profittermelő ágazatban, használható tudása és tapasztalata van, az sokkal jobban kereshet az átlagnál. És ebből a rétegből magasabb az aránya az aktívan internetezőknek és így azoknak is, akik ezt a fórumot olvassák.

És ha már hozzászóltam, akkor magamról is néhány szót: azóta, hogy megírtam itt a hátteremet és a fizetésemet (2012-01-05 volt a hozzászólás dátuma), előléptettek. Ez sokkal nagyobb felelősséget, sokrétűbb feladatokat jelent: időben többet dolgoznom ugyan nem kell, de intenzívebb, kritikusabb lett a munkám, még több felé kell figyelni egyszerre, így egyelőre sokkal fárasztóbbnak érzem (bár idővel remélem, hogy ezt is meg lehet szokni). A bruttó fizetésem viszont 800 ezerre emelkedett és ezzel itthon, azt hiszem, nagyon szerencsésnek érezhetem magam.

Róbert!

Koszi, hogy megosztottad ezt, igy ujult erovel vetem bele magam a ritka matrixok problematikajanak(ami az elkovetkezendo szoftver szigorlat anyag resze sok sok ökörséggel együtt :P)

Témába:
22 éves, mernok-informatikus hallgato(Bp.)
mobiltelefon-alakalmazas fejlesztokent dolgozom
netto 800 Ft/ora fizuert. Gyakornoki pozicio...
Hogy legyen kontra is az elozo 800e bruttora :P Persze nem lehet a kettot osszehasonlitani.

Teljesen meg vagyok döbbenve.
Itt sokan dobálóznak havi 500 ezer forintos fizetéssel. Informatikusként csak én keresek havi nettó 120 ezret?

It project vezetőként dolgozom egy budapesti multicégnél.
Informatikai egyetemi diploma.
Két nyelv tárgyalóképes ismerete.

650.000 Bruttó
Lap top, telefon, projektor, mobil scan és nyomtató (mobiliroda)
Céges autó. Új Megán kombi teljes korlátlan használatra.
Nincs km korlát annyit megyek vele amennyit akarok és egy fillérbe sem kerül, mind magán mind pedig szolgálati célra.
(tehát egy fillért sem kell költeni gázolajra). Ez nagy előny, szerintem!!!
Az autókat 3 év után cserélik.
Ezután te választod ki a szín típust mindent, csak beleérjen a keretbe.
25.000 forint kafetéria/hó
Prémium évente két alkalommal kb 400.000 nettó.
Céges nyaraló korlátlan hétvégi használata.
Ruhapénz nettó 120.000 / év
Albérlet támogatás havi 30.000
Évi 5 nap + fizetett szabadság az alapszabadságon felül.

Szeretek itt dolgozni...Hivtak külföldre is de ez szerintem magyar viszonylatban jó...

Most biztosítónál főállásban, 20 éves gyakorlattal 500 bruttó.
Korábban EVA-s vállalkozóként közigazgatásban 900 + ÁFA.

Informatikai vezető, középvállalat, Ny-mo-i megyében multi középvállalatnál.

Havonta Br. 400e, 25e cafetéria, notebook, telefon.
Negyedévente Br. 400e prémium.

Pályáztam állásra amit nem fogadtam el (Br. 600e-t fizettek volna), azt vártam, hogy itt is lesz valami előrelépés. Most már bánom...

sziasztok,

Informatikai multinál, vidéki szolgáltató központban dolgozom project managerként. kb 2 év tapasztalattal (elötte 2 évig IT support feladatokat csináltam) érettségivel, bóvli OKJ-val, erős angollal.

Fizu 360k bruttó. / hó + laptop + 13k cafeteria + átlag 150k nettó éves bónusz.

Az utóbbi 4 évben mindíg megvolt a kb 20% -os éves fizuemelés. Remélem még néhány évig így marad :-)

Informatikus vagyok, oracle rendszerekkel foglalkozom és az egyik legnagyobb hazai bankbál dolgozom. 780eFt bruttó + laptop, mobil, cafeteria(300e), bónusz 1x egy évben kb 2 havi fizu. 34/F

33 eves ferfi
IT projektmenedzser, multi. Angol es nemet folyekonyan.

Br 850e + cafeteria 300e/ev, mobiltelefon, treningek, tanulas tamogatasa, notebook
(megjegyzem a notebbok es mobil az munkaeszkoz. Persze ezekbol is van gagyibb is jobb is)

Elso munkahelyemen is 400e nettoval kezdtem, egyetem vege fele.

Mi kellett hozza? Bevallalosnak lenni. Nagyon. Kulfoldi osztondijak.

A 8 oras munkanapot felejtsd el. De ne arra gondolj, hogy ez az jelenti, hogy irodadban kell ulnod 8-tol 18-ig, hanem azt, hogyha mar hazementel, faradt vagy, es latod, hogy az ugyfl hiv, akkor is kepes vagy felvenni normalis hangon a telefont. Es fel is veszed. Azaz nincs kikapcsolas.
Vagy reggel 4kor repterre ki, este 11kor haza.

sziasztok,

én egy IT cégnél dolgozom, diplomám van (nem szakirányú), 26 éves vagyok, angol-német felsőfokon, napi szinten használom.
Bruttó 400-at keresek + évi 425 cafeteria

vágó mtv -nél havi nettó 650e

Sziasztok,
Egy 100 fős cégnél dolgozom diploma nélkül rendszergazdaként. Középfokú angol, alap német. Minimálbér bejelentve + 300 zsebbe
Péter

felsőfokú OKJ-s gazdasági infromatikus...nettó 92E +5 ezer kajajegy...nudli melóval

Bruttó 725 ezer + kb. 30 ezer cafetéria + laptop (ezt miért szokás a juttatások között említeni? Azért kaptam, hogy amikor szükséges, otthonról is tudjak dolgozni.)+ kb. egyhavi fizetésnek megfelelő éves bónusz.

32 évesen, közepes méretű, külföldi tulajdonú informatikai vállalat budapesti irodájában dolgozom, 5 év után már középvezetői beosztásban. A munka érdekes, a vezetőség nagyon tisztességes, a túlórákat le lehet csúsztatni. A munkaterhelés normális (heti 40-45 óra), de ha az ember többre is hajlandó szükség esetén, az idővel meghálálja magát. Én azért is jutottam ide, mert a projektjeim mindig sikeresek: ehhez kb. évente kétszer egy hónapig bele kell tenni a heti 55 órát.

Bár ez nem elvárás hozzá, de a vezetői pozíció elnyerésében segített, hogy soha nem hagytam abba a tanulást. Az első, egyetemi mérnöki diplomám után vállalatvezetést tanultam (munka mellett esti tagozaton), és akkor is, azóta is folyamatosan nyelveket. Nincs kiemelkedő nyelvérzékem, de a befektetett munka itt is megmutatkozik: angolul perfekt vagyok, németül folyékonyan beszélek, olaszul dokumentációkat olvasok és meetingeket hallgatok meg, ha kell, spanyolul pedig elboldogulok. Emellett szakmai könyveket olvasok, hiszen naprakészen kell tartanom a szaktudást.

Nincs tartozásom, szerencsére nem vettem fel hitelt és nem is fogok, inkább élek egy szép albérletben. Kocsim sincs, arra sem költök. Cserébe évente 4-6 hétre el tudok utazni valahová a nagyvilágban.
Szerencsésnek érzem magam? Nagyon, főleg ahogy látom, hogy mások, akik legalább ennyit érdemelnének, mennyire nincsenek megbecsülve.
Megdolgoztam a "sikerért"? Meg, és dolgozom is folyamatosan. Egyébként nem érzem magam különösebben sikeresnek; ennek kellene a normális szintnek lenni, csak sajnos Magyarországon nem az...

Emilnek, a békának: nem szabad zsigerből gyűlölni azt, aki "menedzser". Igaz, sajnos sokan vannak, akik kirakatpozícióban ülnek milliókért, de a "menedzserek" nagy része komoly munkát végez. Csak nem rólunk hallasz a hírekben és nem minket látsz a luxusautókban az utcán. Embereket, vállalatokat irányítani felelősségteljes és egyáltalán nem könnyű munka. A közhiedelemmel ellentétben ezt sem tudja akárki megcsinálni, és nem véletlenül szokták a krónikus stressz okozta betegségeket sem "menedzserbetegségnek" hívni gyakran.

Sziasztok,
Gyógyszergyárnál rendszergazda 400 bruttó+13havi+350 cafeteria
Üdv
Bubu

Oldalak