Fizetések a vendéglátóiparban, idegenforgalomban

2022-ben nem érkezett értékelhető menyiségű adat a szektorra. A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítjuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél részletesebb elemzéseket tehessünk közzé!

A korábban beküldött kérdőívek alapján a vendéglátásban és idegenforgalomban kis mértékben, de jól elkülönülnek a fizetési szintek aszerint, hogy kistelepülésen, vagy nagyvárosban van a munkáltató. A nem vezető beosztású munkavállalók esetén a diploma legfeljebb néhány tízezer forintos előnyt jelent.
A jellemző fizetések régebben a bérminimum körül mozogtak, de ez jelentősen megváltozott az elmúlt egy-két évben.

Egyéb juttatások:
Rendszeresen előfordult természetbeni juttatás.
Minden negyedik munkavállaló jelezte, hogy kap jutalmat is, ez éves szinten a havi fizetés töredékétől akár tízszereséig terjedhet.
Az adatközlők 2/3-a jelezte, hogy a bruttó fizetésen felül "zsebbe" is kap juttatást. Alkalmanként előfordul a hivatalos havi fizetés mértékét elérő, vagy e feletti összeg is (ez utóbbi jellemzően Budapesten).

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

Gratulálok!

Szia!
Én most érettségiztem le és én is ezeknek a szakmáknak az elvégzésén gondolkodom. Megkérdezhetem, hogy Magyarországon hol dolgoztál ennyiért? Válaszodat előre is köszönöm!: )

Szia!
Ugyan ezen végzettségekkel, kezdetleges de fejlődő angol nyelvtudással és valamivel kevesebb szakmai tapasztalattal keresek munkát Pesten. Főleg az éjszakában bartenderként.
Tudnál esetleg valami helyet ajánlani? Mert sajnos a legtöbb helyre csak lányokat keresnek vagy, mivel jön a tél nem keresnek embert.

Sziasztok! Guest Relation pozicio 5*os szallodaba mennyit er netto?

Kávézó-pultos/mindenes, felszolgálok, takarítok de mindent(hűtő takarítás, ablakpucolás stb..) előkészítek- sütés, főzés, 2 órás lejelentés,havi 160 óra,a kezdő 115 nettóból most már csak 90 környéke amit kapok...szabadság ami igazi..max 2-3 nap. :/

és akkor még nem is beszéltünk a munkaidő keretről ami biztosítva van a ''kedves,, sikeres magánvállalkozóknak!aki esetleg nem tudná hogy az mi annak csak a saját példám:van egy példány jelenléti amit írsz amikor jelen vagy(ha esetleg jönne egy ellenörzés)és van egy hónap végén a sikeres magánvállalkozó által újra írt amin már nem úgy szerepelsz ahogy dolgoztál hanem ahogy neki jó, amin szerepel fizetett szabadság,fizetett ünnep....és te persze kénytelen vagy aláírni vagy mehetsz a f...ba!Ja és persze ugyanezen okból nem kapsz táppénzt,szabadságpénzt hiszen a jelenlétin az szerepel hogy dolgoztál!a megbeszélt fizetésnap után is sokszor könyörögni kell a pénzedért! (90000 ft,havi 220 óra)!és ez nem fog változni :(

Menjen a jó k...va anyjába az ilyen munkáltató, és akkor csodálkoznak,hogy mindenki nyugat felé veszi az irányt.

24 éves álláskereső vagyok, Bsc diplomával, 2 szakmaival bővített nyelvvizsgával (angol, olasz), közel 1 év külföldi tapasztalattal a kezemben. Budapesten szeretnék munkát találni, de az esetek többségében a jelentkezésnél meg kell jelölni a bérigényt. Szerintetek mennyi lehetne a reális bruttó / nettó összeg?

Bocs, de ez így túl sokat nem mond. Ahhoz, hogy bérigényt mondj, vagy bérigényben tanácsot tudjon valaki adni, tudni kellene azt is, hogy konkrétan milyen munkakörre és milyen pozícióra jelentkezel. Így nagy általánosságban a 300 bruttót ajánlanám. Ez átlagban megállja a helyét, ha igaz rád, amit leírtál. (én 3 éve voltam páylakezdő, hasonló helyzetben, mint amit te leírtál)
...ja és mindig bruttó összeget adj, az érdekli a cégeket!

Köszönöm a válaszod, igazak a leírtak. A munkakör illetve pozíció kérdésében bizonytalan vagyok, mert frissdiplomásként manager, ill. vezetői beosztásra még nincs elég tapasztalatom, így maradnak a ranglétra alsóbb fokai, de nyilván felszolgálni és fénymásolni sem szeretnék. Tehát valahol a kettő között szeretnék elhelyezkedni és később egyre fentebb jutni.

Én egy közvetítőn keresztül jártam el reggeliztetni Bp-i szállodákba, kezdő fizu 600-650 ft /óra volt.

recepciós vagyok egy 3 csillagos 33 szobás szállodában havi 200 óra, szabadság nincs fizetés 90.000 ft.vicc.

Én egy kávézóban dolgozom kiszolgálóként.
h-p-10-18:15
+1szombat havonta 9:30-20:00.
Erre a nettóm 150ezer.
Nem rossz.

Sziasztok!

Recepciós vagyok egy Budapest szállodában-
Éretségi, Angol Németh Közép szinten.

25 éves Lány.

270.000 Bruttó
20.000 Kafetéria
Ingyen Ebéd
Bejárás teljes költség térítése.
Napi 8 óra munka

Betty

Szia! Áruld el a titkodat kérlek! Nekem 2 diplomám van (első angol-kommunikáció, második hotel management) 3 nyelven beszélek és mindenhol azt kapom, hogy túlképzett vagyok. Sehol máshol nem tudok elhelyezkedni, csak fitness termekben recepciósként havi 110-ért. Pont. Melyik ez a szálloda? :D

Szia!

Ilyen végzettséggel nem hinnem, hogy recepciós állásokat kéne pályáznod. Ahhoz valóban túlképzett vagy.
Szerintem nyugodtan pályázhatsz "magasabb" poziciókra is.
Ha esetleg már pályáztál akkor onnan milyen válaszokat kaptál?

Üdv,
Csaba

Egy magyarországi nagy gyorsétterem láncnál vagyok étterem vezető.

405000 Forint Bruttó
20.000/hó kafetéria
Céges Új Ford Fiesta teljes körű használata, ugyan úgy benzinkártyával...
Plussz korlátlan teló...
Ingyen reggeli és ébéd...

28 éves vagyok vendéglátó ipari főiskola...

Pizzafutár
Étteremnél
0 szabadnap
napi 12 óra
350e pénz ez a jattal együtt a nevetséges 90 ezer forintos fizetésemmel! :)
Nincs időm elkölteni!
Fasszopó rohadékok tőlem egy forintot sem láttok adó gyanánt!
Inkább ebből a pénzből csináltatok egy vermet vagy kiásom magam és abban gyújtom fel minthogy eltartsak én bárkit a kórházakban vagy Börtönökben!

Sziasztok,

Mit gondoltok, megyeszékhelyen (belváros) 3 csillagos (25 szobás) szálloda vezetője kb. mennyi bruttóra számíthat havonta?

olyan 350-re- optimista szemszögből..
Persze ez függ attól is, hogy milyen nyelveket kell beszélned hozzá.Mióta üzemel a szálloda.
Gondolom 2 nyelv (angol, német) felsőfokon alap elvárás+ vmilyen szakmai tapasztalat, esetleg szakirányú diploma.
Attól is függ, hogy szállodalánc, vagy csak egyedüli hotel.
Hány tulaj van, hogyan oszlik meg a haszon közöttük.
Ha nem szállodalánc, a 280-300-at akkor is elkérheted, sztem.
(bejelentve)

Sziasztok,hosztesz vagyok egy elektronikus kaszinóban Budapesten, 12 órás munkabeosztás,3 nap nappal,3 nap éjszaka.Minimálbérrel vagyunk bejelentve,de kb netto fél milliót keresünk minden hónapban. Van amikor kevesebbet pár 10essel,van amikor többet,de az átlag az 500 ezer+18 ezer ft cafeteria. Sztem nagyon jó melóm van,vigyázok is rá.. szép napot :)

Nem semmi! Milyen munkakört kell betöltened? Mit kell csinálnod?

Állami tulajdonban lévő szállodai recepciós, havi 89.000 Ft + 8000 Ft étkezési utalvány. 12 órás műszakok, éjjel és nappal egyaránt.

napi nettó 3600.-/8óra munka,bérletet kapok.

Konyhai kisegítő vagyok,Br.80ezer nettó 65ezer + pár ezer ft.szerviz díj.
Bérlet van,de cafetéria nincs,napi 1x étkezést biztosítanak.
Tavaly multinál dolgoztam 1műszakba,sima dolgozóként,nettó 75ezerért+bérlet+13ezer cafetéria.

Párom szakács egy maszeknál napi nettó 6ezerért,amiért hétköznap 13órát dolgozik,hétvégén 15órát.
Bérlet és cafetéria nincs,és csak 4órásnak jelenti be.
Váltani fog jövő hónapban,mert ez nagyon-nagyon kevés fizetés.

Sziasztok!
Én recepciós vagyok egy hotelban ahol reggeliztetek,mosok takarítok,vasalok és egyeldül viszem el a 21 szobás szállodát napi 8 órában.90ezret keresek ha nem vagyok beteg..
A gerincem fáj ja és 6órába vagyok lejelentve.Tök jó nem????

Multicég étkezdéjét működtetem, saját vállalkozásban, befektettem 3 milliót, aminek egy része kölcsön volt, még mingig törlesztem, minimálra vagyok bejelentve, napi 9-10 órát dolgozom, forintosítani nem tudom a tényleges jövedelmem, mert örülök, ha ki tudom fizetni időben az otthoni rezsimet, a bérleti díjat, a könyvelőt. Autócserére, nyaralásra esélyem sincs.

Egy hotelben vagyok a recepción,17 év tapasztalattal.(36 vok)
Havi 240 óráért kapok 87000 nettót.
Persze van jatt (30-40 átlagban/hó,de ez rapszodikus).

Ez irreálisan kevés. Szerintem sürgősen válts. Bár nem tudom melyik városban van ez, de én is hasonló munkakörben dolgozom a duplájáért (+jatt).

Oldalak