Fizetések az oktatás, nevelés területén 2017-ben

A pedagógusok fizetését az országosan egységes pedagógus bértábla határozza meg, amelynek a 2017 januárjától érvényes részleteit az alábbi táblázatban közöljük. A korábban bevezetett számítási képletből 2015-től a minimálbér helyett az un. vetítési alapot vezették be, ami azóta is válozatlanul 101.500 forint maradt. Így a pedagógus fizetésekre nem volt hatással a minimálbér 2015., 2016. és 2017. évi emelkedése.

A 2017-re érvényes bértáblákat a hatályos jogszabályok alapján számoltuk ki a Gyakornok, Pedagógus I. és Pedagógus II. kategóriákra.
A táblázat számait a 161.250 forintos bérminimumra kell felkerekíteni a legalacsonyabb sávokban.

pedagógus bértábla 2017

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

Kedves Ildikó, a hozzászólása tökéletesen tükrözi a tipikus ovónő hozzáálást, amit nap mint nap el kell viselnünk. Most már az ovónők nem csak a dajkáknál, hanem az egyetemi tanároknál is jobbak? Az ész megáll...

... és persze az egész óvoda megállna nélkülünk, dajkák nélkül. Persze, amíg a kedves ovónők egyetemi tanári magasságokban filozofálnak, jól telepakolják a táskájukat, közben meg a dajkák elvégzik a munkát helyettük is.

Kedvesem, sok óvónő éppenhogy átcsúszott a vizsgákon. Aztán 3 évenként ugyanazt a programot lejátssza a csoportnak, alvásidőben megcsinálják amit haza kellene vinni, és most a + 4 órát leírják(hazudják) papíron. A dajka ugyanazt a munkát végzi, nevel figyel,mint az óvónő, és még takarít, gondoz stb.A szülőkkel meg annyi a kapcsolattartás, hogy elmondja már ha kiváncsi rá valaki, hogy mit csinált aznap a gyereke. Nagyon tudják szépíteni magukat az óvónénik, de tulajdonképpen, ők is tudják, hogy ezért a munkáért nem izzadnak meg. A dajka is ott van egésznap a 26-28 gyerekkel és ha nem ugrál a gyerek után, az óvónéni felháborodik.Ja és ha nem viszi a helyébe a kávét és nem mossa el utána a poharat akkor az egy lusta nőszemély. Leszidni sem fogják a gyereket, hanem ezt is átadják a dajkának, mert akkor nem lesz olyan szép a szülő szemébe.Kedvesem, ha ön igazi pedagósusi végzettséggel rendelkezne, akkor elmehetne egy iskolába is tanítani. De erre már nincs jogosítványa. Elnevezte Önöket valaki pedagógusnak és mostmár a világ eszének gondolják magukat.Azonkívűl amíg ön otthon tölti a nyarat gondtalanul, addig a dajkák kitakarítják az egész óvodát, és amikor megkezdődik az év akkor csak felveszi a fehérköpenyt és beül a tiszta csopotszobába. Legalább elismerné, hogy van valami értéke a dajkák munkájának is, mert legalább annyit dolgoznak mint ön és lehet, hogy sokukkal nem merne leülni egy kvízjátékra, mert csúnyán leégne! By

Nem vagyok óvónő, meg tanár sem, de nekem már sok, hogy a sok irigykedő dajka, iskolatitkár meg takarítónő, meg állítólagos "egyetemi tanár" (bár ezzel a stílussal nem hiszem, hogy MTA doktora címmel rendelkező professzorról lenne szó...), ha annyira szeretné, miért nem végzi el az óvónő vagy valamelyik tanár szakot? Ha annyira "könnyű és jó", akkor mi az akadály?
Egyébként miért nem a kedves munkáltatót (adott esetben a kormányt) szidjátok, nem az óvónők nem emelik a béreikről... Már vége lehetne az irigykedésnek, meg a fórum szét spamelésének. Mindenki írja, le, hogy mennyit keres, milyen pozícióban, oszt jó napot...
Én egyébként a MÁV-nál dolgozom, ránk is mindenki irigy a szabadjegy miatt, de az ember életekért nem vállalná a felelősséget.

Dárdám! ha mindenki a diplomára hajtana akkor ki törölné ki a gyereked hátsóját helyetted ? Mi nem diplomát ,hanem megbecsülést lenézés helyett, valamint tisztességes fizetést szeretnénk éhbér helyett! Remélem így már világos a tényállás!

Ez egy nagyon előítéletes, rossz tapasztalatok szülte hozzászólás volt!
Igaz, még csak 2-3 évet dolgoztam óvónőként, és tudom,hogy sokukra igaz, amit Ön leírt,azért nem kéne ennyire általánosítani!Közmunkában,mivel nem volt más állás, én is dolgoztam dajkaként, így beleláttam a dolgokba, voltam az Ön oldalán is! Magam részéről nem kaptam még 100 ezer Ft fizetést sem, nem járt "csak" 3000 Ft cafetéria, és nem pakoltam meg a táskámat,inkább a daduskáimnak adtam vissza, pedig súlyos pénzeket kifizetünk albérletre a férjemmel és jól jött volna néha egy kis plusz étel otthon...Az alvás időt a gyerekek pihenésre/alvásra, az elhívatott óvónők szakmai dokumentálásra vagy foglalkozásra való felkészülésre használják! Próbált már Ön 30, sajnos néha neveletlen, esetenként agresszív gyereket nevelni, heti 5 napon tanítani,mivel nekünk azt is kell, nem csak a tanítóknak!Otthon még plusz két órában előkészíteni a következő napi foglalkozást, plusz még a rengeteg papírmunka, amit a nyakunkba szabadítottak?Fejlődési tervet kigondolni egy sajátos nevelési igényű gyermeknek,akik egyre többen vannak jelen egy csoportban???Nem olyan pofon egyszerű óvónőnek lenni!!!A rengeteg rendezvényre műsort kitalálni, betanítani a gyerekekkel, daloknak verseknek utána nézni, és ezt mind munkaidőn kívül, a saját családomtól elvéve az időt!És NEM nézem le a dadusokat,mivel nélkülük mi sem tudnánk a munkákat megfelelően végezni, sőt én is voltam dadus!Sok óvónő máshogy gondolkodik,de nem mind!

Istenem... Régebben nem is kellett diploma ehhez a nagy szakmához. El nem tudom képzelni, hogy micsoda bukási arány lehet a fösulin. Osztom a dajkák véleményét az én anyukám is csak a lenézést tapasztalja minden nap. Egy-két óvodát leszámítva semmit nem tanul a gyerek. Engem annó nem akart a professor (óvodapedagógus) általános iskolába küldeni, mert nem voltam (szerinte) alkalmas. Azóta 3 diplomám van (műszaki, közgáz). Maradjunk annyiban hogy ez is egy olyan szak, amit kár volt "diplomásítani"...

Én közalkalmazottként dolgozom gyermekfelügyelőként szakirányú végzettséggel, 11 éves megszakítás nélküli munkaviszonnyal. Soha nem kaptam többet, mint amit muszáj volt, bruttó 114000ft a fizetésem, és a családi adókedvezménnyel együtt míg dolgoztam szülés előttig 79000ft-ot vittem haza. Se jutalom, se cafetéria, se ruhapénz, se semmi. Sokszor mi hordtuk be a kajának valót a gyerekeknek, vagy pótoltuk, ami éppen nem volt (akár élelmiszer, akár háztartási cikk, vagy ami éppen kellett, mert nem volt elég a havi appanázs, amit a fenntartó adott), sokszor hónapokig nem fizették ki az útiköltséget sem (nem igazán zavarta őket, hogy a szűkös családi kasszából hogyan oldom meg a havi 15000ft-os bérletet a munkába járáshoz). De az is érdekelne, honnan veszik azt a butaságot, hogy nettó 250000ft-ot visznek haza a férfiak átlagban. A legtöbb szakmában, ami nagyobb tömegeket nyel el (eladó, képkocsi vezető, futár, építőipar átlagosan 90- 150000ft a nettó fizu, ami az esetek többségében úgy van, hogy minimállal bejelentik az embert, a különbözet zsebből megy). Egy átlagos barkácsáruházi eladó férfi jó esetben 100000ft-ot visz haza fizetésként, rosszabb esetben 85-90000ft-ot, a bejárást soha nem térítik, max ha régi dolgozó az illető, akkor a vonat vagy a buszbérlet kötelező részét. De Pesten nem fizetnek semmit, pedig az is munkába járás mindenkinek, szerintem semmiben sem különbözik a vidéki bejárástól, erre miért nem gondol senki?

Én csak 3 éve tanítok. Változó de heti 29-32 óra közt volt az óráim száma. Ezek zöme szakmai tantárgy. Tehát volt havonta 35-40 óra túlórám. Azzal 120-140 közt volt a nettóm. Mivel az új rendszer szerint eltörlik az összes pótlékot, így én is nagyon kíváncsi leszek a szeptemberi béremre. Hozzáteszem, nagy változásra nem számítok. Ami még nagy fájdalmam, hogy a munkába járást nagyon vékonyan térítik. Mivel autóval járok, mert a tömegközlekedés nem igazodik az órarendemhez, így ez nekem 35.000 Ft-be kerül még, a térítésen fölül. Ezzel is kezdhetnének valamit.

1976 -ban végeztem, szeptemberben már munkába is álltam. Három diplomával három szakot tanítok , egyetemi végzettséggel rendelkezek, a szeptemberi nettó fizetésem 164 ezer Ft. Ehhez nyáron hozzájött eddig az érettségi vizsgáztatásért járó honorárium. Jelenleg 26 órám van /2 ábrázológeometria, 2 művészettörténet, 1 osztályfőnöki és a többi matematika. Kíváncsi leszek az októberi fizetésemre!

Sajnos én még ennyit sem kaptam kézhez...134 ezer Ft/ hó: 24 órám és 2 szakköri órám volt egy héten...s ebben bérben a túlóra is benne van...az önként vállalt + munka...hát az nincs , nem is fizetik ki...Én 1975- óta tanítok, két diplomám van, tanítói- tanári, a harmadikról pedig csak közhelyként beszélnek, ugyanis az óvodapedagógusi diplomát semminek nézik...alsóban- felsőben is tanítok! 1995-ben akkor még nem akkreditált , de két évig tartó művészeti képzésben vettem részt, természetesen saját költségen, hétvégeken utazva-tanulva, mind ezek megspékelve a nyári "edző-táborokkal" /a családom ez időben nem sokat látott/ s az 1997-ben kapott oklevél mellé vizsgaelőadás koronázta meg ez utolsó nagy nekirugaszkodásomat...Hát én is rendkívül kíváncsi leszek a fizetésemre!!!

23 éves lány vagyok,babysitter,havi 150 ezer,de volt 400 is.

Szia!
Hol vagy, voltál babysitter? Magyarországon?
Köszi

Sziasztok!
Én diplomás óvónő vagyok, 4. éve dolgozom most már. Nettó 92600 forintot viszek haza. Mi már semmi plusz pénzt nem kapunk, Régen állítólag volt még ruhapénz, könyvpénz... stb.
Már semmi.
:(

Bizony pedig szép foglalkozás az óvodapedagógia, de ezen a területen szinte hozzá se nyúltak a fizetésekhez. Az ingyen ebédet kihagytad, jobb helyeken meg is buggyantják az ovinők az ételhordót azt viszik haza a tápot:))) Szerencsére ez némileg kompenzál valamit.

Tévedsz, sajnos. Az óvonőknek ki kell fizetniük az étkezésüket, ráadásul a legtöbb helyen kötelezővé is teszik. Kivétel, ha orvos által kibocsátott igazolással rendelkeznek, hogy betegségük miatt speciális étrend ajánlott számukra.

Nem tudom, milyen településen élsz. Óvódai étkezést az ELAMEN biztosítja, napi 500 ft-ért- ez lenne az ingyenes? Adagok pontosan személyre kiszémolva, sokszor még repetát sem tudunk adni a nagyoknak. Valyon mi van akkor abban az éthordóban? Egyébként meg a minőség olyan, hogy sokszor az óvódában sem esszük meg, akkor minek vinnénk haza?

Igen, viszik haza az óvónők az ételt, csak éppen azért fizetnek. Azért lássuk be, kifizeti az ebédet 1 főre, visz haza 2 főre ennivalót, azért ne hasonlítsuk össze a 30 ezres cafetériával vagy a könyv-, ruhapénzzekkel.

Hát nem tudom az hol van, ahol még haza is vihetik ingyen, mert a mi városunkban még egy adagot megenni is tilos ingyen... Ez mondjuk az elmélet, bizonyára vezető függő,hogy figyeli-e, ki fizetett be és ki nem a dolgozók közül, de amikor a szolgáltató által kiszállított ebéd a gyerekeknek alig elég, akkor próbáljon meg valaki még éthordót is telerakni ingyen... Ennyit a kompenzálásról. Azt hiszem nem bizonytalan kiegészítésekre kellene hagyatkozni a béreknél, hanem megfizetni az elévgzett és elvárt munkát.

Nem az óvónők viszik haza az ételt, hanem a dajkák. Az óvónők település függő, hogy mennyi étkezési hozzájárulást kapnak. Általános nézet, hogy a minimum (nálunk jelenleg 8.000,- Ft) étkezési jegynek megfelelő összeget kapják támogatásként 1 hónapban. Az ebéd díja kb. 600 Ft. Ha kiszámoljátok (20 munkanapra) az óvónő még több mint 4000 Ft-ot fizet azért hogy az óvodában étkezzen.
Vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nem kapnak kiegészítést. Ekkor saját zsebből kénytelenek fizetni, mert a munkáltató kötelezi őket arra, hogy az intézményben étkezzenek.
Viszont alapvetően én is azt gondolom, hogy még ezzel a kiegészítéssel is jócskán alul vannak fizetve!Hiszen a felelősség óriási, a megbecsülés és tisztelet pedig csekély!

hát sok igaza van az előttem szólóknak. egyébként tényleg ha ennyit sírnak, miért nem tanulnak meg 1-2 különleges nyelvet és oktatják különóraként vagy miért nem mennek el alapítványi, nyelvsulikhoz...stb ami nevesebb vagy ilyenek?
gondolom itt is van lehetőség csak élhetetlenek és könnyebb sírni meg játszani, hogy mit tesznek a hazáért és a társadalomért ami persze rohamosan süllyed, úgy ahogy ezen a fórumon a népszerűségük:)
amugy meg hülye aki manapság tanárnak tanul ennyit tudok mondani!:)

Alapítványi iskolában sem jobb, sőt......

Megtanulni egy-két nyelvet? Főleg akinek van két szakja, mondjuk magyar-történelem..és nem keresik olyan nagyon a magántanárokat sem a szülők, mert nincs miből fedezniük az órát! Tessék kipróbálni, amit a tanárok csinálnak, aztán hülyeségeket nyilatkozni!

Akkor ki a fene fogja a gyerekedet megtanítani írni olvasni, számolni?

komolyan mondom ha még egyszer a tanárok panaszkodni fognak....most ki ül otthon 3 hónapot verőfényes nyári napokon nagy semmittevéssel és kapják a fizut????
meg napközben van vagy 4 órájuk délben húznak haza....most nem azért de tényleg a közgazdász meg IT szakokat a humbuk tanító szakkal ne hasonlítsuk már össze!
Környezetismeretet ki nem tudna oktatni a gyerekeknek mondjuk 20 éven át ugyanabból a könyvből...nevetségesek, soha nem képzik magukat meg semmi...mostmeg már kb az megy a sulikban h a marha gyerekekhez (már bocsánat gondolom sokan tudják, hogy mely nevén nem nevezhető rétegre gondolok) kell már az egész osztálynak igazodni, komolyan mondom tanárok az ilyenek????
miért utálják ennyien a fizikát, kémiát, matekot és egyéb valamire használható tárgyakat, amivel MO-t ki lehetne lendíteni egy idő múlva sok mindenből...hát azért mert valószínűleg egy gyökér tanár megutáltatta szegény gyerekekkel már az elején...menjetek ti is képzésekre, meg dolgozzatok bent este 9ig multiknál és utána sírjatok...
egy napig nem bírnátok, könyörögnétek, hogy újra visszamehessetek kb oktatni a gyümölcsöket meg ilyenek!!!!
Amugy sem kevés a fizetésetek, de most komolyan!
Kedves boltosokat, takarítónéniket, meg tisztességes fizikai dolgozókat ezerszer többenézem már mint a bunkóóóó pedagógusokat!!4
komolyan ti valami külön bolygón éltek, mert nektek még mindig külön kell mindenért tüntetni...menjetek nyáron is a picsába dolgozni....!!!!!

Már annyiszor hallottam a rosszindulatú kis szöveget amit itt leírt.
- Fogalma sincs a tanári munkáról, álljon ki 30 gyerek elé naponta, aztán meglátjuk meddig bírja főleg idegekkel.
- 3 hónapot mond, de amúgy július első hetében megtalál a munkahelyemen, amúgy hat hétről van szó, mert aug 20-a után jelentkezni kell;mellesleg évközben nem vehetek ki szabadságot csak külön engedéllyel, amit ritkán adnak.
20 év alatt volt egypár tankönyvváltás, pedagógiai program, évente változtatott tanmenet, miegymás,plusz jó kis adminisztráció , írogathatjuk a statisztikákat, gondolom az csupa szórakozás;
hét évente 120 kreditet kell szerezni továbbképzés címén , amit a saját zsebből kell fizetni, nincs támogatás,
- este nyolckor év közben nem a haverokkal sörözök, hanem elég sokszor dolgozatot javítok,készülök, mert minden gyerek más és nem lehet kottából tanítani sok mindent
- a marha gyerekhez való igazodás általában nem igaz, de utána kellene nézni az idevágó törvényeknek, aztán véleményt mondani, nem a tanár az aki ezeket az előírásokat hozza
- soha nem néztem le senkit, a családban van jó pár fizikai munkás, kőműves, kubikos, érdekes nekik eszükbe nem jutott ilyen demagóg szöveget mondani.
- mellesleg elég sokat dolgoztam már a tanulás mellett is, nem fogna ki rajtam fizikai munka. A teljesség igénye nélkül: építkezések , rakodás, takarítás,szórólapozás, dolgoztam vasöntödében és elhiheti, hogy nem az irodában piszkáltam a körmöm.
- nyugodtan ki lehet próbálni a tanári munkát, aztán szövegelni

Kedves Anonymous!
Gratulálok!
Most kiállítottad a saját bizonyítványodat!
Számolj már utána a 3 hónapnak!
Ha ennyire könnyűnek találod ezt a pályát és irígyled a szabadságot ,miért nem csinálod te is ? Az ajtó nyitva áll.Egy hét után te könyörögnél....megfutamodnál....vagy félsz ,hogy te lennél a GYÖKÉR???

Kívánom a hozzászólónak, hogy csak egyetlen napot, hetet töltsön egy gyerekcsoporttal úgy, hogy leköti a figyelmüket, neveli , oktatja, türelemmel, és a nap végén még visszavágyik.
Pedagógusként írom, hogy töltök annyi időt az iskolában kötelező óráimon túl otthon is iskolai munkával, hogy a multiknál sem kellene több időt lennem ha ott dolgoznék
. De én ezt választottam. Nem sírok, tisztelem és becsülöm a takarító néniket, fizikai munkát végzőket, sőt a gyerekeket is erre nevelem.
Jó lenne ha tisztában volna a kedves hozzászóló, hogy a gyerekek nyári szünidejével nem egyezik meg a pedagógusoké. Más munkahelyen kiveheti a dolgozó év közben bármikor. A pedagógusnak csak a nyáron jár a szabadság, ami nem 3 hónap.
Kikérem pedagógus társaim nevében a "bunkóóóóó" jelzőt, mert ez szerintem a hozzászólót illeti meg, aki a tények ismeretének teljes hiányában minősíti a pedagógusokat.

Én is egy gyökér tanár vagyok, aki a szabadidejéből is áldoz a tehetséges gyerekek tanítására. A volt tanítványaim is bármikor megkereshetnek. Mi a szabadságot, ami minden munkavállalónak jár, nyáron vehetjük ki. Szeretem a munkámat, tehát nem panaszkodok, de ez a hozzászólás durva, és sértő, mert a pedagógusok többsége a munkáját lelkiismeretesen végzi.

Kicsit sem kedves Anonymous (2012-07-20 22:44).

Tényleg, ki ül otthon három hónapot? Mert júli 1-jén zártuk a tanévet és aug 26-án kezdtük a következőt. Ez 38 nap szabadság. Egy napját sem én választom meg. Közben megyek táboroztatni diákokat, az sem épp a teljes szabadság...

Múlt évben heti 25 tanórám volt, ami nekem speciel több mint 50 munkaóra. Ha délben hazamentem (volt ilyen nap, ez tény), vártak a javítani való dolgozatok. Egy évben minimum 6 jegy, egy 40 fős elméleti órához az több mint 200 dolgozat... Mindezt laza nettó 90 000-ért :-)

Hasonlítsuk bátran, IT diplomám van, IT szaktárgyakat tanítok technikusoknak. Ez pont olyan mint az IT. Betűre. Tankönyv nincs, hisz a fele elavulna nem 20, hanem 2 év alatt. Ha nem képezném magam, lyukkártyákról, Algolról, 8 bites processzorokról taníthatnék legfeljebb.

Dolgozom gazdasági szférában, néha kell egy év fizetés nélküli szabi, hogy elmenjek pénzt keresni. Egy év alatt feltankolok, aztán 3-4 évig élhetek a tanári hivatásomnak. Persze jobb lenne, ha az azért járó bérből is meg lehetne élni.

Képzem is magam hevesen, szakdolgozati konzulensként éjszakákba nyúlóan bújok egy-egy részterületet, hogy a diák támasza tudjak lenni a feladatában. Járok továbbképzésekre is, egyetemre is, mikor mi tűnik hasznos kiegészítésnek. Nagyrészt a saját költségemen.

Tanárként soha nem tüntettem, de röhej, hogy egy becsülettel végzett szakma béréből nem lehet rendesen élni, sőt, még táblafilcet és papírt is én veszek a munkahelyem helyett...

Remélem, nem fogsz gyereket szülni, mert te leszel a tipikus problémás szülő, tisztelt anoním.

Oldalak