Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2023. január

Az informatikusok fizetése a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező volt, de 2022. második félévében további jelentős béremelkedést lehetett tapasztalni. Budapesten jellemzően magasabbak a fizetések, mint vidéken. A jellemző jövedelem bruttó 800.000-900.000 forintra emelkedett, de megfelelő programozási készséggel ennél jóval magasabb fizetés is elérhető. Ezen belül is elsősorban a nagyobb cégek adják a legjobb bérezést. Portálunk több mint 10 éve követi a magyarországi fizetések alakulását a beküldött kérdőívek alapján. Az informatika területén az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a különbség a közép- és felsőfokú végzettségűek közt fizetés szempontjából, a legjobban fizetett állásokban egyre több középiskolai végzettségű szakember jelenik meg. Hasonlóképpen a munkatapasztalatnak is egyre kisebb a szerepe: bár jellemzően többet lehet keresni nagyobb tapasztalattal, a fiatal informatikusok akár a legjobb fizetési kategóriákba is bekerülhetnek. A nyelvtudás is számít, bár nem minden pozícióban: a legmagasabb fizetésekkel járó állásokban már gyakran elvárt a felsőfokú nyelvismeret.

A telekommunikációs szektorból főleg olyan budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat 2022-ben, aiknek felsőfokú végzettségük van. Ebben a körben az informatikusokét megközelítő, 600.000-700.000 körüli bruttó bérekről számoltak be.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

A táblázatokat a beküldött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!
:: 
Fizetések az informatikában
Fizetések a Telekom szektorban

Azt megmondod, hogy hol kapnak a mid-level C++ fejlesztők br. 900-at? Nem kell cégnév, elég az iparág is. Amúgy ha ugyanannál a cégnél vagy (főleg már 4 éve), ne csodálkozz: a lehető legkevesebb pénzt fogják neked adni, ami egyúttal okot is ad arra amit eleve csinálni kell ebben a szakmában 0,5-1 évente ha az ember jól akar keresni: válts melóhelyet. Amennyire tudom senior bármilyen fejlesztőből (Java főleg) hiány van, ha céged ennyire nem becsül lépj, nem is kell külföldre: nézz szét itthon.
Amúgy lehet az is baj, hogy "főleg" JAva-s vagy, és a tudásod még nem igazán senior, mert nem csak ezzel foglalkoztál hanem mással is -erre utal ez az egy kis elejtett szó. Az ember általában érzi hogy mennyire kompetens egy területen, ha úgy érzed a tudásod ennél többet ér válts.

C++ infosec vonalon 920 br
Scala USA székhelyű médiacégnél 900 br
Devops epamnál 890 br

A C++os elképzelhető, hogy senior alja, előző cégénél mid level volt, a másik kettőnek viszont biztos, hogy az új pozíciójuk sem senior.

Csak az epamos fizetésre reagálnék.
Az a helyzet, hogy a legtöbb senior nem keres ennyit ott, de vezető fejlesztők közt is van olyan, aki nagyjából csak ennyit kap.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem valós az összeg, ami a fenti hozzászólásban van, de nem árt észben tartani, hogy ez messze nem átlag arrafelé és csak akkor van ilyen kiugrás a pozícióhoz tartozó bérsávból, ha nagyon kell már valaki nagyon gyorsan egy nagyon rossz projektre.
Ja, meg az ilyenek miatt van bérfeszültség.

Szia, ha arra nem átlag, akkor merre lehet olyat találni, ahol ez az összeg az? Egyébként lead-ként (3-4 fő vezetője) is sok ez az összeg? Tudom a Hays-es kimutatás hülyeség, mint az is , hogy minden albérlet csak 150 felett van, és nincs olcsóbb, mint ahogy az ingatlanosok állítják.

Nem seniorként ez sehol nem lesz átlag az országban. 400, de max 450k körül indulnak a juniorok, nem reális elvárás az, hogy a következő szinten (mid-level) már átlagban dupla pénzért csapkodják a billentyűzetet, mert akkor hova növeled a seniorok és a vezetők fizetését. A hays kimutatásban a mid-level fejlesztő béreknek a maximuma sem éri el a 800k-t, nemhogy a 890-et.
Seniorként ez a fizu elérhető a legtöbb multinál néhány állásváltással, mert váltáskor jobban tudod növelni a fizetést, mint ha megvárod az előléptetést egy helyen, de még így sem belépőszintű seniorról beszélünk. Leadként meg talán kevés is egy picit a 900k körüli összeg.

DevOps-osok általában 10-20%-kal többet keresnek sima fejlesztőknél általában. Mástól is függ a dolog, banki ügyfelek és "égaház" projektek szintén többet fizetnek. Na meg a mid és senior között is van azért egy folyamatos átmenet, ezt a hays felmérés nem veszi figyelembe.

Azzal viszont egyetértek, hogy ez nem az átlag azért.

"DevOps-osok általában 10-20%-kal többet keresnek sima fejlesztőknél általában."

Ez tapasztalat? Vagy honnan jön az infó, illetve mi lehet az oka?

Hogy erted, hogy az uj poziciojuk sem senior? Milyen szinten lehet elkerni ezeket a penzeket? Illetve hany ev tudas kell?

Jó fizuk ezek, de kíváncsi vagyok hogy mennyire nagy a stressz ennyi lóvéért? A te melód pl. mennyire stresszes? Csak most kezdem a szakmát, és próbálom felmérni a helyzetet. A jelenlegi helyemen minimális a stressz, de a fizuk is közepesek kb. Gondolom ez nagyban függ az iparágtól is? (fizetés / stressz aránya)

Elkeserítő a mai fiatalok hozzáállása, ami a ballib oktatási rendszer eredménye. A korábbi hozzászólásokból látható, aki akar, Magyarországon jól boldogul. Egyre nőnek a bérek. 26 évesen nem kevés a havi br. 400 ezer forint. Nem is értem miért mennek ki sokan külföldre, ráadásul, aki három gyermeket vállal kap 20 millió forintot lakásra.Ilyen lehetőségek a mi időnkben nem voltak.
Pesrze sajnos értem, mert sokan tisztelet a kivételnek, csak a drognak, italnak, szexnek élnek. Nem akarnak tisztességes életet élni. Azért is mennek külföldre, mert ott sok az egzotikus, színes ember, velük akarnak paráználkodni.

Kedves troll dr.

Gondoltam kiírom magamból....
Aztán mégsem....
Most pedig megint írhatnékom van....

Előre is elnézést a kollégáktól :-)

Fű vagy! Fotoszintetizálsz, mást semmit.

Bár lehet, hogy rájöttél, hogy mire nyugdíjba mennél már nem lesz, aki azt fizesse. Na meg az utcádban sem ingyen világít majd a kandeláber, dobhatsz be majd zsetont, hogy ne ess hanyatt a buckás járdán, mert arra sem lesz fedezet, hogy javítsák.
Meg a háziorvosod is - ha még lesz - olyan összeget fog benyögni a hapcidra, hogy a tüsszentéstől is elmegy a kedved.
No ezeken kellene elgondolkodni mielőtt billentyűzetet ragadsz...

Komolyan azt gondolod, hogy ezzel a stílussal és retorikával itt bármilyen célt is elérsz?

Vagy talán mert UGYANAZÉRT a munkáért háromszor annyit kapnak mint itthon..

8/10 nice trolling

Vagy trollkodsz, vagy hülye vagy és kész :)
1. Kevés a 400 bruttó, még a nettó 400-ból sem veszel pl. egy szaros panel lakást, max. 15 év spórolgatás után vagy mész hitelt felevvni (ehhez sok sikert, hallom / látom miket művelnek a magyar bankok)
2. Mivel teljes nevet adtál meg egy anonim fórumon, a hozzászólásod értékéből levon a hihetősége, hogy te ezt komolyan gondolod.
3. Gondolom van interneted, ha már ide büfögted a véleményed, akkor ajánlom guglizz rá pl. a magyarországi fejlesztők átlagos fizetésére, azután meg a magyarországi árakra. Röviden: kb. olyan az árszinvonal mint nyugaton (a benzin még drágább is), a bérek meg a töredékei.
4. Rengeteg elkeseredett ember látok, akiknek volt pl. egy jó szakmája, csak nem tudott belőle megélni (tanár, építőipar), ha gondolod nyiss vállalkozást, hogy elmondd nekik hogyan kereshetik ők is meg azt a bruttó 400 at...
5. Személyes példa: egyik rokonom egész életében tanult / dolgozott, gazdasági igazgató volt az elmúlt 15 évben, szakmailag kiváló. Ehhez képest jó ha évente elmegy egyszer nyaralni, valami fapados buszjárattal, míg a lakáshitelt még mindig nyögi. Egy normális országban (pl. usa) ennyi tudással / tapasztalattal nehezen hiszem hogy hasonló szinten lenne ha ő ott élne.
6. Összefoglalva, elmész te a....az okoskodásoddal, anyukám.

Valószínűleg az is igen nagy szerepet játszik a döntésükben, hogy ugyanazért a munkáért a Magyarországi bérük 3-4-5szörösét kapják külföldön.

Ismétlem: UGYANAZÉRT a munkáért!

Többek között az olyan emberek múlt századi hozzáállása miatt távoznak külföldre a fiatalok, mint amilyen Ön is.

Ez a dr. Mária vagy troll, vagy hüje... de lehet, h. tényleg ilyen. Van egy pár hasonló szintű "agyhalott" párthívő ismerősöm...

Azert kulfoldon ahol tobbet keresnek az arak is feljebb vannak, lehet a kenyer csak kicsit dragabb, de pl az ingatlan sokkal dragabb. Neztem lakast pl Londonban kb 500000 Fontnal kezdodik az uj az kb 160 millio es 50m2 itthon meg mar 30millioert van ilyen Budapesten, a fizetes sajnos nem 4x tobb az IT szakmamban kint, inkabb max 2-3x tobb. Bécsben meg ennyivel se keresnek tobbet, konkretan ismerek vkt hasonlo szakmaban de 50%-al sem adnak tobb penzt mint itthon. Az ingatlan meg ott is min 2-3x tobbe kerul.
Nehany evre megerheti kimenni ha vk nem akar letelepedni es hazahozhatja a penzt es itt nagyobb erteke lesz.

Idén végeztem el a programtervező mesterképzést, mellette van 1,5 év releváns tapasztalatom, valamint angolul tudok kommunikálni. A helyemben ti mennyi bért kérnétek el Budapesten?
Annyira a 400k+ br-t hype-olják, hogy ebből indulnék ki, és végül is nettóban az egyáltalán nem sok (ha pl. nézzük az albérlet-árakat, egyedül meg sem élek belőle...), ugyanakkor nem szeretném a szupermagas igényeimmel elvágni magam minden cégnél. Mi lehet a reális sáv MSc végzettséggel, kevés tapasztalattal?

Én 7 évvel ezelőtt végeztem, akkor kezdőként mindenhol 350 bruttó bért kértem. Voltam vagy 6-7 helyen interjúzni ezeknél a kis magyar garázscégeknél volt hogy a csávó majdnem beesett az asztal alá amikor mondtam neki a 350-et. Végül lett üresedés és felvettek egy multihoz ahol előtte gyakornok voltam. Itt nem foglalkoztam a pénzzel mert annyira jó neve volt a cégnek, hogy bármennyiért elvállaltam volna. Gyakorlatilag úgy mentem aláírni a szerződést, hogy semmi bértárgyalásom nem volt. Ott amikor aláírtam a szerződést tudtam meg hogy mennyit fogok kapni. Bruttó 400-at évi 10% bónuszt és cafeteriat kaptam. Ez mint mondtam 7 éve volt szóval gondolom most sem elrugaszkodott a 400+ kezdő fizetés. Ezenkívül egyáltalán nem baj ha elvágod magad pár cégnél. Én ha 350 bruttó helyett mondjuk 250-et kérek lehet hogy felvesznek egy kis céghez dolgozni és bukok havi 150 ezret. Ezt meg hogy 2-es meg 3-as diploma, nem is értem, soha sehol nem kérdezték, hogy hanyasra diplomáztam vagy kérték el a diplomámat. Az aktuális munkahelyemen is kb 3 év után szóltak, hogy kellene a diploma fénymásolatom azt is csak azért mert indult a cég egy pályázaton.

Az hogy hanyasra diplomázol a kutyát nem érdekli, jól látod. Nekem is volt ilyen évfolyamtársam: mindenből ötösre hajtott. Idióta. Illetve lehet, de semmi értelme, mert: úgyis elfelejti 2-3 év után, másrészt sehol nem érdekel senkit. Azt az időt amit a plusz 2 jegyre fordít, simán lehetne valós problémamegoldásra fordítani...no mindegy. Amúgy elárulhatnád hogy milyen nyelvvel, és milyen iparágban helyezkedtél el ennyiért, kíváncsi vagyok.
A másik meg, hogy hígul a szakma, a programtervező elvégzése sem garancia semmire sem manapság, sajna, nem is beszélve hogy rengeteg külföldivel (indiai, stb.) kell konkurálni a magyaroknak is már.

Mindenek előtt a kollégának:
https://forbes.hu/uzlet/magyar-informatika-fizetes/
KB. reális.

Neked kell tudnod, hogy Bsc és Msc papírodon mi van. Nyilván, ha 2-es 3-as, akkor a fenti nem a Te linked, ne is olvass bele ;-) Viszont, ha az a másfél év tapasztalat jár némi munkaadói pozitív visszajelzéssel is, akkor komoly támpont. Olyat is hallottam már, hogy pályakezdő megállapodott abban, hogy adott idő után újratárgyalják a bért.

Ugyan nem vettem a fáradságot, hogy minden kotnyeles hozzászóláson átszenvedjem magam, de a nettó 266kHUF az olyan 800-900€. Na most, abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy nem büfészakon szerzett papírunkkal (jó esetben tudás is van hozzá) nem csak a Kárpát-medencében vagyunk képesek szakmai feladatok ellátni. Ezt már jó néhány munkaadó is felismerte és ehhez mérten javadalmaz.
Ekkor a 400kHUF bruttó valóban a belépő szint egyes kompetenciák esetében.

Lehet erre irigykedni, meg virtuálisan megkövezni, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy ennyit mer kérni, meg ne legyen olyan laza. Ilyen a piac. Csak kérdezem: Miért probléma ez néhány honfitársnak? Miért életcél, hogy a másik boldogulását aláássa, miért nem a sajátját próbálja meg inkább javítani?

Kérj nyugodtan brutto 400-at kezdésnek, maximum megkérdik utólag, hogy ez az összeg tárgyaló képes e, mondhatod, hogy nyitott vagy az ajánlatukra.
Még egyetem sem kell hozzá, én pusztán otthon tanultam meg, amit kell (angular, node stb) es kezdésnek konkrétan 400-as bruttoval vettek fel + caf + premium stb, most kiemelt jelentosegu magyar alkalmazasokon dolgozom.
Es igen, ez egyaltalan nem sok penz, csak legalabb nyomorogni nem kell, mint egy atlagos berrel, mellette kifejezetten nehez logikai problemakat kell megoldani

1,5 év tapasztalattal, + proginfó mesterszakkal, illetve folyékony angollal (ezt feltételezem), nehogy már bruttó 400-ról indulj...bruttó 500+cafeteria. Feltéve hogy a tapasztalatod nem HTML+CSS meg ilyen baromságok, hanem legalább egy Turing-teljes, erősen típusos nyelv, ÉS piacon keresett nyelv, legalább jó ismerete. (pl. Java, C++, C#, stb.) A másik variáció ha gazdasági vonalon van ennyi tapasztalatod, akkor meg SQL/pSQL, meg ilyenekkel, szintén bruttó 500 az alja, 1,5 év tapasztalattal... Legyen egy kis önbecsülésed!

Uhh, arad a lenezes es a sznobizmus. Meg szerencse, hogy a munkaltatok nem Turing-teljesseg meg eros tipusossag alapjan fizetnek, hanem az alapjan, hogy nekik mennyit er meg a tudas.

Raadasul a programozok nagy tobbsege hasznalhatatlan HTML+CSS-t ir, ha valaki erre specializalodik, nagyon hamar tud nagyon hasznos lenni valahol, a tobbi csak az ambiciojan mulik.

Ha nem vagy az :) Azért kell hogy legalább egy Turing-teljes, erősen típusos nyelvet tudjon használni az illető programozó, elfogadható szinten, hogy tisztában legyen az alapokkal. Az absztrakt gondolkodással, stb. De ha tudsz mutatni olyan állást ami jól fizet (Akár külföldön), és nem kell hozzá csak CSS+HTML akkor megeszem a kalapom :P Javascriptes állásokat én is láttam már valóban 80.000 Eurós fizetéssel, de valahogy nem ez a jellemző. Megmondom, bennem ez a scriptes fejlesztés olyan érzést kelt, mintha valaki orvosi diplomával elmenne ápolónak. Megteheti, de ahhoz nem kell orvosi diploma. Ugyanez van itt is. Javascripthez elég elvégezni egy OKJ-t vagy azt sem, és már mehet is. Túl alacsony a belépési korlát.

Az absztrakcios kepesseg nem csak hogy nem nyelv-, de meg csak nem is programozas-specifikus. Az, hogy az ember elvonatkoztasson, es es kulonbozo modelleket tudjon felallitani kulonbozo problemakra, a legkevesbe sem attol fugg, hogy hasznal-e tipusokat vagy sem. Egy dinamikusan tipusos nyelv eseteben sokszor meg jobban is kell ismerni a tipusokat, hiszen ismerned kell az interpreter sajatossagait. Ettol persze nem lesz jobb egyik sem a masiknal.

Mostanaban tobb HTML/CSS munkat is lattam, vagy ajanlottak szemelyesen), szerintem tok egyertelmu, hogy a szakmai tapasztalatommal aranyos fizetest kerhettem volna ertuk, hiszen ha konnyu munka lenne, akkor nem tanulnak evekig az emberek, ha pedig konnyen betoltheto lenne, nem jelennenek meg ujabb es ujabb hirdetesek.

Az orvosos peldad azert nem allja meg a helyet, mert ket teljesen kulonbozo szakteruletrol beszelunk. Akinek programoznia kell, annak nem kell olyan melysegben ismernie a szamitogep anatomiajat, mint az orvosnak az embereket. Ezert nyugodtan megteheti, hogy olyan nyelvet valaszt, ami a szamara megfelelo elonyoket nyujtja. Ez azzal egyenerteku, mintha az orvos megvalaszthatna, hogy milyen bonyolultsagu testen akar mutetet vegrehajtani. Ha valaki nem akar memoriaallokacioval foglalkozni, csak azzal, hogy jo felhasznaloi elmenyt nyujto, jol karbantarthato kodot irjon, amihez sok library van, akkor az az o dontese, amihez jogaban all a legmegfelelobb eszkozt valasztani.

Arrol nem is beszelve, hogy bizonyos kornyezetekben egyszeruen nincs is az embernek valasztasa, vagy nagyon korlatozottan. (bongeszo = JS, penzugy = Java, stb.)

Erdekessegkent hozzatennem, hogy eddig az osszes, IT-s szakra jaro ismerosomtol azt hallottam, hogy a kesobbi munkajuk szempontjabol hasznos tudast ugy 1 ev alatt le lehetett volna adni. (Aki tenyleg elmelyult kozben a CS-ben, az sem az orakon, hanem szabadidejeben tette). Ja, hogy egy OKJ is pont errol szol?

A hozzaszolasod tobbi reszevel sem ertek egyet, de nem is akarlak meggyozni, ha szerinted birtokaban vagy nyelvek Szent Graljanak, akkor hajra. :)

Ha szerinted az absztrakciós képesség nem függ sem a programozási nyelvtől, sem a végzettségtől akkor mitől? Vagy van vagy nincs? Mindenkinek van valamennyi, de egy normális egyetemi szintű képzés segít fejleszteni azt.

Sajnos nem fogod nekem azt megmagyarázni, hogy egy HTML vagy akármilyen markup language-hez több absztrakciós képesség kell, mint egy C++-hoz. És hogy miért olyan fontos az, hogy valaki pl. tisztában legyen mi az a pointer? Azért mert nem biztos hogy egész életedben HTML/CSS -t fogsz tanulni / használni. Ezért baromság a sok gyorstalpaló codeschool meg OKJ, mert, igen segít egy adott kis piaci szegmensben elhelyezkedni, a számítástechnikában pont az a lényeg hogy tudni kell gyorsan új dolgokat tanulni, alkalmazkodni. Nagyon megnézném hogy az illető a kis CSS/HTML + OKJ -s feket övével, milyen gyorsan tanul meg egy másik / komolyabb nyelvet ha arra lesz szüksége.

Ez az egyik, a másik, hogy egy egyetemi BSC-vel több a lehetőséged. Igen, az igazán komoly fejlesztői munkához, bizony még külföldön is kell a papír, hogy elhiggyék hogy képes leszel megtanulni amit tanítanak neked. Én pl. elmehetten volna algoritmus fejlesztőnek ha akrtam volna, mert meg tudtam csinálni a tesztjüket, köszönhetően hogy évekig tanultuk a matekot a suliban. Nagyon kíváncsi volnék egy OKJ-s is meg tudta-e volna csinálni...

Hogy van az, h manapsag brutto 350-400 ezres kezdofizukkal sirnak a fiatalok, h meg megelni sem tudbak belole? Abbol a penzbol nemcsak, h megelni, de bosegesen felretenned is kellene tudnod ha lenne penzugyi intelligenciad. Volt ilyen infos haverom, mint te. Hozzank kepest minimum 1,5x annyi volt a jovedelmuk a parjaval, mint nekunk, megis mindig sirt, h ok nem jutnak semmire. Csak azt nem vette eszre, h a penzet folyamatosan elbaszta irrealis kiadasokra....

Annyira nem vagyok már fiatal, és nyilván a többség nem azért küzdi végig az info alapszakot + MSc-t és dolgozik mellette, hogy amikor végre túl van rajta, annyit keressen, mint egy Lidl-s pénztáros érettségivel.
Amúgy köszönöm, pénzügyileg jól állok, a br. 300+ HUF-ból bőven tudtam félretenni lakásalapra, mert elég szerényen élek, nincsenek költséges hobbijaim és szenvedélyeim, meg persze barátaim sem, mivel évek óta egyetem + munka mellett nem maradt időm ilyenekre. :D
De ha nem vadidegenekkel összezárva laknék 1 szobában a gettóban, hanem olyan körülmények között, ahogy szeretnék, akkor nyilván a fizetésem min. 75%-a elment volna albérletre, és akkor még nem is ettem, utaztam stb.

Valamint ha multik megadnak 450k+-t junior pozícióért, akkor mondjam azt, hogy "jaj, köszönöm nem, elég lesz nekem a 150k is"? Azért informatikusként hadd keressen már meg az ember itthon annyit, mint Nyugaton mekis minimálbérrel...

Oldalak