Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2023. január

Az informatikusok fizetése a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező volt, de 2022. második félévében további jelentős béremelkedést lehetett tapasztalni. Budapesten jellemzően magasabbak a fizetések, mint vidéken. A jellemző jövedelem bruttó 800.000-900.000 forintra emelkedett, de megfelelő programozási készséggel ennél jóval magasabb fizetés is elérhető. Ezen belül is elsősorban a nagyobb cégek adják a legjobb bérezést. Portálunk több mint 10 éve követi a magyarországi fizetések alakulását a beküldött kérdőívek alapján. Az informatika területén az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a különbség a közép- és felsőfokú végzettségűek közt fizetés szempontjából, a legjobban fizetett állásokban egyre több középiskolai végzettségű szakember jelenik meg. Hasonlóképpen a munkatapasztalatnak is egyre kisebb a szerepe: bár jellemzően többet lehet keresni nagyobb tapasztalattal, a fiatal informatikusok akár a legjobb fizetési kategóriákba is bekerülhetnek. A nyelvtudás is számít, bár nem minden pozícióban: a legmagasabb fizetésekkel járó állásokban már gyakran elvárt a felsőfokú nyelvismeret.

A telekommunikációs szektorból főleg olyan budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat 2022-ben, aiknek felsőfokú végzettségük van. Ebben a körben az informatikusokét megközelítő, 600.000-700.000 körüli bruttó bérekről számoltak be.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

A táblázatokat a beküldött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!
:: 
Fizetések az informatikában
Fizetések a Telekom szektorban

Tobb evnyi front-endes (nem tudom mi a mervado igy kiszedem amivel aktivabban foglalkoztam: vanilla,jquery,bootstrap,node js,angular,cordova) illetve jelentos mobil fejlesztoi tapasztalattal (sajat illetve ceges appok - tobb mint egy millio letoltessel tobb platformon) Bp.n milyen penzekben gondolkodhat? Fejvadasznal voltam, netto 300-350k kozott mondtam. Realis? Sok? Vagy ne nyomjam le a fizeteseteket?:) Koszonom elore is a valaszokat.

Magyaro-ra dolgozó cégnél reális, multinál vagy külföldi cégnél több is lehet, tapasztalattól és projektől függően. Én egy külföldi (nagy) startupnál dolgozom, akik egy Bp-i irodát nyitottak és hardcore frontendes mérnököket keresünk egy termék fejlesztéséhez, ahol a frontend Angular - ha ez érdekel, nyugodtan dobj egy kontakt infót a kulfoldi.startupok@gmail.com címre.

Senior C++ Developer, 15+ év tapasztalat, ebből jelenleg 4 éve Bécs, Amerikai multi, br. 50.000 EUR.

Család miatt fontolgatom a hazaköltözést Budapestre, még nem jelentkeztem sehova, de fejvadászok meg-megtalálnak.

Tapasztalat:
C/C++ 13+ év, desktop dev (főként Windows (VS 2010), kicsi Linux), 2D OpenGL 8 év, C# 1 év, Python 1 év, MS SQL 3.5 év, Agile/Scrum 2.5 év, folyamatos angol nyelv használat (tárgyalási szinthez közelebb). Területek: filmes utómunkarendszer fejlesztése (9 év), polgári repülést támogató rendszer fejlesztése (4 év)

Kb mennyi lehet szerintetek jelenleg a reális fizetési igényem Bp-n?
Kb 400 nettó ?
Nem vagyok annyira képben a mostani hazai viszonyokról, ezért kérdezem.

Továbbá: érdemes jobban ráfeküdnöm a webes programozásra is (Java, Javascript, XML technológiák, HTML, CSS - csak hobbi szinten tanulgattam eddig), jelentősebben növelheti az értékemet?

Előre is köszönöm a segítséget!

richard.boda@marksmanandwolf.com- fejvadászt keresd, biztos tud mondani infókat mind szakmailag, mind pénzügyileg.

Meg egy jotanacs: nem sok pozihoz kell penge c/c++ es java de ha kell egyhez es tenyleg vagod, akkor bizony egy folyekony nyelvvel mellette itthon br1.2Mtol indulsz. Ezek a szamok nem kitalaciok... menj el par interjura es bofogd be ezeket a szamokat. Persze ne pistike bt-t keress..

Hát, ennyi tapsztalattal szerintem bruttó 600-650K itthon reális. Mindenképp bruttót mondj, azt jobban szeretik a fejvadászok, könnnyebb vele számolni.
Az igazság, hogy kicsit keveslem a kinti béredet, ennyi tapasztalattal valahol 65.000-70.000 eurót kellene kaszálnod, sztem.
Van 13, 14. havi fizetés? Mennyit lehet spórolni bécsben, ilyen feltételek mellett?

az a 600-650 minimum ugyanennyi nettóban.

Nem tudom mit értesz a kommented alatt. Azt mondod hogy a kérdező tapasztalatával nettó 600-at kellene keresnie? Sztem az túl sok, ha csak nem valami nagyon speciális tudás vagy nagyon magas pozíciója van (IT vezető, ilyesmi). Szerintem bruttó 600-650 a reális, továbbra is.

Nekem sokkal gyengebb parametereim vannak mint a kerdezonek es nekem megvan az irt osszeg.
Szomoru lennek ha 4 kilo korul elmenne dolgozni, mert en leszarom h magaval kitol, de az en beremet is nyomja lefele...

+1, a 600-650 nettó teljesen reális. (Viszont: nem vagyok annyira otthon a bécsi viszonyokban, de az évi br. 50K EUR kevésnek tűnik innen nézve.)

Nettó 600-650K? Sok, ha csak az alattunk lévő commentre nézel, a srác 15+ év tapasztalattal egy speckó területen kaszál 450-et nettóban. Ha vannak is ilyen pozíciók MO-n hogy ennyit fizet egy nem vezetői beosztású alkalmazottnak, egy dolog biztos: nem ez a trendi, ez bőven átlag feletti. Egy átlagos progmat végzettségű 10+ év tapasztalattal (ebből mondjuk 4+ külföld) sem kap ennyit itthon, hacsak nem pl. banki rendszert feljeszt vagy ilyesmi. Azokból az állásokból meg kevés van.

Ne fárasszatok már. Lenyomjátok az én, és a kollágák fizuját ezzel a szájkaratével. Végzettség nélkül tesztelő haverom (8 év tapasztalat, csoportvezető) nettó 580.000. Okj programozók.(5+) net.4-6 kiló. // diplomával 5+ tapasztalattal. 0,8-1,2 miska. Középvezető, vagy 10+ tapasztalat egy halom certivel 1,5 miska. E föltött már tényleg a vezérkar van. Szóval a nettó 6 kiló reális. A lenti 15+ tapasztalatos kollega meg nem tudom mit csinál ennyiért... felhúztok, illetve a fizut meg lehuzzátok.

Szerintem meg kellene alapítani az informatikusok szakszervezetét, vagy informatikusok szakmai szövetségét, vagy ilyesmi, hogy megakadályozzu a bérek még lejjebb nyomását. Ki tart velem? :)

Szia az előző vagyok.
Annyira felhúztak ezen az oldalon, hogy frankón heregörcsöm lett. Elmentem tekertem vagy 30 km-t. Komolyan beírogatnak ide teljesen irreális alacsony számokat, és nem gondolnak arra, hogy a Hr-sek nézik ezt, ezzel a TE és Én fizumat viszik a béka popsija alá. 1 éve hívtak egy 620 nettós pozira, de nem vállalatam, most néhány oldallal odébb olvasom, hogy egy vakegér ugyanoda akar menni hasonló paraméterekkel, mint én csak ő 300 -ért. ember, ha üres a pozi, akkor FELFELE kéne vinni az árakat, nem megfelezni. A másik ezek a 10+ progmatosokkal meg mi van??? csókolom, nem mán minimálbérért kéne püfölni a klaviatúrát. Sokaknak itt a mélységi keresésről valami pornó film jut eszébe... (*bocsánat kapkodva gépeltem)

Bizony, ez én illetve előttem lévő generációnak már nem voltak normális férfi példaképei (apa, egy másik férfi,stb), így nem alakult ki bennük a többre vágyás, az önbecsülés, férfi becsület, stb. Mivel az infósok jó része srácokból áll, ez csak rosszabb lesz, illetve egyre több az infós, és mivel az állások száma nem növekszik olyan ütemben, mint ahány ember végez évente, így a bérek egyre lejjebb és lejjebb fognak menni.
Eljön az idő hamarosan, amikor vissza fogod sírni azt a 600 nettós állást... Ezért kellene egy szakmai szervezetet alapítani ahogy a felettem is már írták....

Sziasztok! Na erre írnék egy kis hogyan csapd föl a fizetésed pikk pakk kommentet. 20 gép van a csoportunkban de csak 17 vagyunk. Ergo 3 üres pozi. Nagyon juniorok nem jöhetnek szóba, mert egyből mélyvíz van, nem nagyon tanítgatunk. Frankón könyörög a Hr, hogy vigyünk bárkit, akárkit. Fejvadász cégeknek komoly pénzeket fizetnek. Nemrég már egy mechatronikást is felvettek (fingom sincs mi az)
Emberek 3 üres hely és NINCS java programozó. Egy 100 kérdés teszt, és 3 egyszerű algoritmus megírása a beugró. A versenyzők nagy része nem jut a második fordulóba se.
Felmentem a Hr hez , hogy felmondok. „Azonnal” emeltek egy jelentőset. (kb. 30% - ot) Oké disznó voltam, de bejött. És még egy évre aláirattak velem. Még ketten eljátszották ugyanezt. Kollektiv mocsokság hihi. Azt hiszem, hogy ott mi megalapítottuk a szakszervet, aztán gyorsan feloszlattuk.

Budapest, 15+ év fejlesztői tapasztalat, speciális terület, Progmat végzettség, angol közép. C++,C meg egy kicsit ezek: Java SE, C#, SQL, Delphi.
Nettó 450E + céges kocsi saját használattal.

Javasolnék valamit! Tedd fel az önéletrajzod a közismert HR oldalakra a témában. Nem akarom egyiket sem reklámozni. Majd dölj hátra, ne csinálj semmit, csak várj (persze közben menj ki kávézni stb.) néhány órán belül kapni fogsz úgy 40-50 érdeklődést, háromszor ekkora fizut írj oda. Ha félsz a főnököd miatt, akkor csak telefonszámot írj a cv be, még úgy is megkersnek ezekkel a paraméterekkel.

Azóta beszéltem a vezetéssel a jelenlegi helyemen és ajánlottak +300-at.

Sziasztok! Vegzett matematikus vagyok statisztika, adat-, es szovegbanyaszat erdeklodessel. Szuk egy evem van hatra prog. inf. BSc-n (C++, MI, MAS) es kognitiv tanulmanyok MSc-n (eyetracking, EEG). Nincs ceges tapasztalatom, csak egyetemi projekt kereten belul dolgoztam. Angolul es szlovakul beszelek. Inkabb K+F oldalon kepzelem el magam mint programozokent, akar egy data scientist pozicioban. Mire lehet szamitani (Bp.)? 200-300 ezer netto? Koszonom!

Voltam a helyedben, ha itthon maradsz és pénzt akarsz keresni, akkor a K+F max a hobbyd lesz(netto 250-ig jutottam vele, amikor meguntam a szenvedést a sok szerencsétlen magyar KF céggel). Ha nem köt ide semmi, akkor még most menj külföldre, a 100K eur/év kezdőként nem reális, de 5 év után, ha jó vagy akkor simán.
Én mérnökként relatíve jól keresek itthon, de néha bánom, hogy nem mentem ki, amikor a Google hívott (MSC-m utolsó évében, bár ugye az nem proginf, hanem mérnökinf volt).

Ha van konkrét kutatási témád, vagy ilyesmi akkor (is) külföld. Ebben a fórumban is találsz bejegyzéseket hasonszőrű emberkéktől, és nagyon jól jártak (~100.000 eur / év, meg ilyenek) Hajrá!

Üdv.
.NET fejlesztéssel foglalkozok ~5 éve (mindenféle platform, ami épp kell), Budapesten dolgozok jelenleg, viszont haza szeretnék költözni a "bűnös" városból kicsit szolidabb helyre, Debrecenbe. Egyetemi BSC diploma van.

Mennyi a reális fizetés Debrecen és környékén 5-6 éves .NET fejlesztési tapasztalattal?
Láttam állást IT Services-nél, viszont egyelőre nem tudom hogy mire számítsak.
Azt gondolom hogy ne sokra, de nagyjából mennyi az összeghatár bruttóba amit lehet kapni?
Aki tudja vagy van tapasztalata, kérem írjon.
Köszi

Azt kihagytam, hogy C# a programnyelv. :)

Hali!
Azóta, lehet váltottál, de nekem nem túl jó tapasztalataim vannak az IT-Services-zel Debrecenben. Több éves tapasztalattal egy olyan platformon, amit nem sokan ismernek, éppen elértem az átlagkeresetet: BRUTTO 235.000 ... Lehet, hogy a legnagyobb IT cég Magyarországon, de nem becsülik meg a dolgozókat...

Ennyit junioroknak fizetnek vidéken 0 év tapasztalattal. Plusz a bónusz, ami éves szinten +25%, meg cafeteria és céges smartphone. Senior developerek br 500-600 plusz az említett juttatások.

Hi!

Szerintem olyan kb. 200-250 nettó között jobb helyeken, de tényleg nagyon helye válogatja. Azért írok nettót, mert multikat kivéve erősen játszik a zsebbe dolog. T-nél pontosan nem tudom, de ilyen-olyan infómorzsák alapján szerintem az is valahol itt körül van.
Van egy pár elég ipari hely, amit nagyon nem ajánlanék, de nem merem csak úgy ide lefirkantani, pedig BAROMIRA megérdemelnék, szóval óvatosan.

Sziasztok!
1 év van hátra a diplomáig, mérnök info Bsc.
Elkezdenék melózni teljes munkaidőben a nyáron, felsőfokú angol és német nyelvvizsgám is van, mindkét nyelvet aktívan használom.
Nem egész egy éves munkatapasztalatom van még csak, gyakornokként dolgozom jelenleg.

C# fejlesztőként mennék el dolgozni, úgy gondolom, van hozzá érzékem.

Mi az az összeg, amit így, első teljes munkaidős melónál elkérhetek? (Bp.)

Ez attól függ hova mennél, kis cégnél 250 nettónál nem fognak tudni többet adni, nagyobb vállatoknál 350+-t is megadnak, ha szükségük van egy két idegen nyelven beszélő szakemberre, nem számít, hogy kezdő vagy, mindenhol betanítással kezdenek. A lényeg, hogy a gondolkodásmód meglegyen!

Sziasztok!

Fehérváron lakom, itt is dolgozok.
Egyetemi végzettségem van(hálózati rendszermérnök, de kicsit elkavarodtam a szakomtól..). IT supportban dolgozok most már 4 éve egy kb 100 fős cégnél. Kereskedelmi rendszerek támogatása/supportálása a feladatunk. Angol nyelvtudás kötelező. (rendszeres konferencia / kiút / angol nyelvű meetingek stb..
Anno mikor felvettek kezdőnek 160 bruttót adtak + azóta kaptam 1/4 éves prémiumot ami 1 havi netto fizu negyedévenként. Erre jön még a mozgó bér ami ügyeleti pénzként jelentkezik. 15ezer-15% / 24óra hétvégékre.
Ez eddig jól hangzott és tetszett, de most, hogy belegondolok kb 600Ftos órabérben dolgozom és hétvégi (!akár vasárnap!) is 24 órás ügyeletér kapok 12500at.. nevetséges órabérnek jön ki.

Szeretem ezt a céget, de ezen a fizun súlyosan változtatni akarok, mert ez így nem pálya a részemre, főleg a mai világban. A 4 év alatt előléptettek support csoportvezető helyettessé, egyre nagyobb a felelősség, munka, teendő de a pénz nem növekedett.

Légyszi írjátok meg mi lenne az a reális fizu amit ezért a munkáért elkérhetnék.
Online adatok, statisztikák alapján nettó 120-140et kapnak kb a supportosok.. de a kb havi 250-280 órás munkámért (jó ez nem effektív munka de az ügyelet is leköt és elérhetőnek kell lennem..) kapok kb 105+60-70 ezret + szépkártya + bözsi csekk..

Előre is köszi!

Oldalak