Fizetések a szociális és egészségügyi szektorban

Adatok frissítve: 2016. július

A beküldött kérdőívek alapján nem mutatható ki jelentős különbség a bérek közt a település földrajzi elhelyezkedése szerint. A munkával eltöltött évek száma a középiskolai végzettségűek esetében nem, a diplomások esetében kis mértékben befolyásolja a fizetéseket.
Az egészségügyben dolgozó középfokú végzettségűek bruttó jövedelme általában 145.000 forint körül van, de nem ritka a bérminimumon való alkalmazás sem. A szociális szektorban is hasonló a középiskolai végzettségűek fizetése.
A főiskolai végzettségűek jövedelmében sincs nagy különbség a szociális és az egészségügyi intézmények közt (160-170.000 Ft). Az egészségügyben dolgozó egyetemi végzettségűek (köztük az orvosok) jellemző fizetése viszont ennél magasabb, 275.000 forint, bár hálapénz nélkül így sem éri el a társadalmi státuszuk szerint elvárt mértéket.

Egyéb juttatások:
Az adatközlők mindössze 1/6-a jelezte, hogy a bruttó fizetésen felül "zsebbe" is kap juttatást. A beírt adatok alapján a hálapénz általában havi 60000-100000 között van ezekben az esetekben. (Többen viszont beírták a megjegyzés rovatba, hogy hálapénzmentes helyen dolgoznak, vagy "az ápolóknak nem adnak, csak az orvosnak".)

Egészségügy

Végzettség/Beosztás Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Középiskola 145.000 123.500 - 184.600
Főiskola 179.800 148.200 - 209.800
Egyetem 275.200 218.000 - 343.220
Csoportvezető/középvezető 300.000 284.500 - 348.800

Megj.: a 2016. évi minimálbér havi 111.000 Ft, a garantált bérminimum havi 129.000 Ft

 

Szociális

Végzettség/Beosztás Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Középiskola 141.400 129.00 - 165.500
Főiskola/egyetem 164.200 142.500 - 192.500
Csoportvezető/középvezető 212.500 187.100 - 220.000

Megj.: a 2016. évi minimálbér havi 111.000 Ft, a garantált bérminimum havi 129.000 Ft

 

A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

Én 11 éve golgozom egészségügyben. Van egy ügyvitelszervező diplomám, amivel anno azt hittem megváltom a világot meg a saját életem is. A havim nettó100, ami persze semmire nem elég. Melllékest meg prsze nem találok. A gyerek egyenlőre szóba sem jöhet, mert magam sem tudom eltartani (rezsi, hitel stb.) mellett nem hogy egy gyereket. Lehet másnak mégrosszabb, de engebb időröl-időre ez is kiborít.

...és milyen munkakörben dolgozol, mint ügyvitelszervező ?
Nekem is ez a képesítésem (hajrá DEEFK :)) és is az EÜben dolgozok 110 nettóért és (gondolom mint te) az idén is kimaradtam a béremelésből (Köszönöm Kedves Kormány !!!) annak dacára, hogy EÜ.Diplomás, Eü.szakdolgozó vagyok.

Milyen munkakörökben vagytok? Engem érdekelne, hogy egészségügyi asszisztensként egy ilyen diplomával mennyire lehet számítani vidéken?

DEEFK Egészségügyi ügyvitelszervező diplomával, kb annyira számíthatsz, amennyit most keresel. Leginkább el sem fogadják, azért. Nincs olyan állás lehetőség vele, ami miatt érdemes váltani SAJNOS.

Sziasztok! Nos én beteghordóként dolgozom, ami hivatalosan betegszállító, heti 3-4 alkalom 12 órában nettó 106 ezret kapok - 5000, mert a bérlet felét állják. Ehhez az álláshoz 8 általános is elég, de most fősulin tanulok, és már tudom,hogy ugyanennyit fogok "talán" keresni diplomásként,de inkább kevesebbet....mi legyen? maradjak ennyiért vagy menjek el szakmában dolgozni kevesebbért?

44 éves vagyok diplomás , 24 éve védőnőként dolgozom egy kis faluban , netto 112.000ft-ért. 2 gyermeket felneveltem egyik gyeremekem diplomás-munkanélküli.Csak azért vagyok még ezen a pályán mert szeretem a munkám de megélni belőle nem tudok. Sajnos már egy segédmunkás is többet keres mint én .Nagyon elvagyok keseredve ha lehetpőségem adódik biztosan lépni fogok!

Védőnő vagyok egy városkában.Két diplomával rendelkezem és 38 éves munkaviszonnyal.Kerékpárral közlekedek,télen,nyáron.
110 000 Ft a bérem és 6000 Ft étkezési utalványt kapok.

Sajnos nekem is neveteségesen kevés a fizetésem br.169000 osztályvezető létemre a kórházban. 20 éves munkaviszony+diploma. Mi lenne ha a honatyáinknak kéne ebből megélni, gyereketnevelni és lakástvenni??

Élelmezés vezetőként dolgozom, felsőfokú végzettséggel több mint 15 éve. 75 ezret keresek és ez minden évben valami miatt kevesebb lett. Már beletörődtem, de nem tudom elfogadni, hogy a beosztottaim 50-60 ezer ft-ért gürcölnek egész nap, el kell türniük, hogy aki látott már konyhát az mind beleszól a szakértő jogán hogy és mit csináljanak. Én pedig végig nézem, hogy más területen dolgozó munkatársaim egy része alig tudja palástolni, hogy unja magát, mert nincs dolga. Ők persze 100 ezren felül keresnek, ami szintén nem sok, ha tényleg dolgoznak érte.

pszichológus, közalkalmazott 90 ezret keres kb.
Remek, 5 év egyetem, nagy felelősség, és kényszerítenek a 4 éves szakképzésre, amit se idővel, se pénzzel nem támogatnak.

Körzetiorvos vagyok egy vidéki városban, 6 év gyakorlattal. A fizetésem eddig netto 196-267 ezer között volt, a pótlékoktól függően.
A hálapénzről meg csak annyit, hogy ha nem fogadom el, kiközösitenek az orvoskollégák, mert hát ugye az nem kis pénz. Ez kb a fizetésem másfél-kétszerese/hó.
Nem keresek milliókat, de nem régen vettem egy autót, újépítésű házat, és így is megmaradt a megtakarításaim háromnegyede! Már 3 éve 3-szor viszem 6 tagú családomat nyaralni 2 hétre. Nekem per pillanat ennyi is elég!

Hazudsz, mint a vízfolyás. Nem vagy te orvos, csak játszod az eszed. Semmilyen pótlék nincs a körzeti orvosoknál. 3x2 hétre se tud elmenni szabira , mert nincs helyettes. Ha tényleg ilyen szuper lenne a helyzet, akkor nem mennének el külföldre az orvosok.

3x2 het? Nincs is ennyi szabija! :) Azt mondja vett egy autot es egy ujepitesu hazat de megmaradt a megtakaritasainak a 3/4-e.
Ha mondjuk 20 milliot koltott a kettore akkor meg mindig maradt 60 millioja? 6 ev meloval hogyan sikerult 80 milliocskat osszeguberalni? Ha az osszes beveteledet a halapenzzel egyutt felretetted volna minden evben (mondjuk nyomjuk meg a ceruzat es szamoljunk 500nettoval) akkor is 'csak' 36 milliot kerestel a 6 ev alatt. Es akkor meg nem h nyaralni nem voltal 3x2 hetet, hanem enni sem ettel es inni sem ittal semmit! Ennel jobb meset kellene kitalalni....

Lehet távmunkában dolgozik külföldre mint háziorvos, csodák márpedig vannak ;)

Tb-vel szerzödött körzeti orvos/ háziorvos brutto 1,2-1,5 millió Ft tajkártyapénzt kap. Az ország két végében mégis elfogytak az orvosok. Miért?

Három műszakban ágy melletti és egyéb pótlékokkal 134000 bruttó,mivel 4 gyerekünk van kapok családi adókedvezményt így a nettó 97 és 105 között van.A párom rehab. járadéka 52000 nettó.Ennyi...megoldjuk és nem sírunk,örülök,hogy ennyi van ennél rosszabb helyzetben is voltunk azt is túléltük.

Szociális gondozó közalkalmazott vagyok vidéken (Miskolc). Az alapbérem BRUTTÓ 87e Ft. Netto le sem merem írni.
Munka rengeteg, közben nem kapunk megbecsülést.

én is sirni tudnék de azt is megadoztatnák

Ismerős a helyzet, csak nem tudom miért sírnak azok akik 300-400- meg 500E körül keresnek.... cserélnék 1 hónapra. Én is alig látom a családot, és mint minden munka, amit tisztességesen elvégeznek mind-mind felelősség ! az emberek lelkét ápoljuk , míg más a gépekét.És még tanultam is ezért 6-7 évet érettségi után. Minek is?
Napsugaras szép hétvégét!

Oldalak