Fizetések az informatikai és telekommunikációs szektorban

Adatok frissítve: 2016. július

A beküldött kérdőívek alapján az informatika és telekommunikáció területén is jól elkülönülnek a fizetési szintek a közép- és felsőfokú végzettségűek közt. Az informtikusok jövedelme a többi szektorhoz képest egyébként is igen kedvező, de Budapesten kiemelkedően magas fizetést lehet kapni. A középfokú végzettségűeknél vidéken a jellemző informatikus jövedelem 190.000 Ft, Budapesten 367.000 Ft.
A diplomás informatikusok esetében Budapesten 450.000 forintos, vidéken 290.000 forintos bruttó fizetés fordul elő leggyakrabban. A vezetői fizetések szintén rendkívül kedvezők más szakmákhoz képest.

A telekommunikációs szektorból főleg budapesti nagyvállalatnál dolgozók küldtek be adatokat. Itt középiskolai végzettséggel 250.000 forint a jellemző fizetés, felsőfokú végzettséggel 430.000 forint. Vezetői beosztásban 550.000 forint körüli fizetést lehet elérni.

Egyéb juttatások:
A kitöltött kérdőívek nagy részében adtak tájékoztatást jutalomról, ennek összege jellemzően egy-két havi fizetésnek felel meg a telekom szektorban, az informatikusoknál több havi fizetés mértékét is elérheti. A természetbeni juttatás (étkezési jegy, stb.) szintén jellemzően előfordul.

Feldolgozott adatok:

Informatika, középiskolai végzettséggel

Település mérete Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Vidék 190.700 135.100 - 308.200
Budapest 367.700 269.700 - 456.700

 

Informatika, felsőfokú végzettséggel

Település mérete Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Vidék 289.250 218.200 - 358.300
Budapest 448.700 341.000 - 580.400

 

Informatika, vezetői pozícióban, vagy vállalkozó

Beosztás Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Csoportvezető, középvezető
(Budapest)
708.500 574.600 - 872.000
Csoportvezető, középvezető
(Vidék)
456.000 321.600 - 507.300
Vállalkozó
(Vidék és Budapest)
779.000 397.125 - 1.312.500

 

Telekommunikáció, Budapest

Végzettség/Beosztás Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Középiskola, beosztott 250.700 110.000 - 575.000
Felsőfokú végz., beosztott 433.200 341.900 - 524.400
Csoportvezető/Osztályvezető 547.200 402.000 - 599.700

 

A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé!

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

Volt lejjebb egy írás, érdemes visszanézni, kb az összes nagy cég benne volt. Több mint 15 év tapasztalattal tudná itthon az 1.2-1.3at összehozni. Az 5 év ehhez bőven kevés

Jó poén volna ha szaros bruttó 1.2-1.3 misit 15 év tapasztalattal lehetne keresni. Egy kezdő fodrász keres nettó 500-600 -at Budapesten.
5 év tapasztalattal már simán lehet valaki senior (még C++-ban is), a többit meg az úgynevezett bérsávok teszik ki: tök mindegy hogy valaki 15 vagy 5 év tapasztalattal lesz egy cégnél senior fejlesztő, a munkakör adja a bér alkualapját nem az évek száma. Magyarul ha valaki 15 év után is mezei fejlesztőként vegetál (nem lett team lead, lead dev, vagy bármi), akkor miért fizetne neki egy cég többet? Max. megadják neki az adott munkakörhöz tartozó sáv tetejét de ennyi. Tehát mondjuk egy 5 év tapasztalattal rendelkező senior megjapja az 1.1 M-et, a 15-tel meg a 1.3M -at. A különbség adózás után marginális. Ezt hívják piacnak.

elérhető a +500, de ahhoz nagyon össze kell állnia a csillagoknak. Nem csak 30 éves budapesti titánok vannak ezek a fórumon, akik szabadidejükben is a legújabb technológiákról olvasgatnak, hogy lépést tartsanak a trendekkel. Az inkább a teteje. De 200-300-t jó eséllyel össze lehet szedni plusszban. Angol kb. mindenhol elvárás.

1,5 év tapasztalat, bscvel bruttó 600. milyen bérnek számít? Van ahol többet meg lehet kapni?

Milyen stack-et hasznalsz? Sztem max brutto 100 amennyivel tobb lehetne

Bp, multi, bruttó 500k vettek fel tavaly nyáron.

Nemsokára lesz bértárgyalás. Így kb 7 hónap eltelte után mennyi lenne a reális?

plusz 3-4% max. Teljesen jó a fizud 7 hónapos juniorként

Azért ez a junior sáv alján helyezkedik el (java/frontend esetén), egyéb esetben akár még korrekt is lehet.

Jó lenne ismerni a stack-et is.

Hat ez inkább a junior közepe/teteje, mint alja.
Van aki juniorként 400k bruttot se kap...

Ki nem kap már bruttó 400-at juniorként? Ha elmész dolgozni valami hat fős kft-hez esetleg.

Kb. 10-15 cégnél van ismerősöm és már nagyon kevés helyen adnak egyáltalán ajánlatot 500 alatt.

De az illeto is a junior aljan van tudas szerint

Sziasztok! 3 éves PO tapasztalattal Budapestről költöznék vissza vidékre, kaptam egy lehetőséget, de a 350.000 nettó fizetés nekem kevésnek hangzik, vagy vidéken ennyivel kell számolni?

Budapesttől nyugatra szerintem kevés, az ország keleti részén reálisabb, leszámítva Debrecent és Szegedet. Veszprémet ismerem, itt többet is lehet kapni.

Sziasztok

Bsc Villamosmérnökim van és Msc infomérnökim mindkettő BME. Gyakornoki létemmel együtt, első munkahelyem lévén összesen 5+ év tapasztalatom van szoftvertesztelésből, manuális és 2 éve automata tesztelésből C# és python nyelven is, van ISTQB CTFL és TTA vizsgám is.
Budapesten ipari szoftverekkel foglalkozó zöld siemens multilányvállalatnál vagyok ami épp most költözött az infoparkba. Jelenlegi fizetésem brutto 515k + caf amit egészen nevetségesnek tartok, váltani szeretnék, ennyiből most már nem fenntartható Budapesten a lét még úgy sem, hogy barátnőmmel együtt élünk.

Szeretnék elkezdeni interjúzni, de kicsit hatással van rám a cég által propagandaként nyomott "máshol is ennyit fizetnek és ennél csak rosszabb helyet fogsz találni" dolog. Konkrétan úgy festik le a céget, hogy ez a világ egyetlen menedéke, minden más a pokol, így nem vagyok biztos magamban, bár személy szerint úgy gondolom, hogy ez még a piaci átlag alatt is van évekkel. Tény az is, hogy a cég nagyon sok embert "segélyez", ha projekteken belül az állomány egy bizonyos 10-20%-a felszívódna nem venne az ember észre különbséget a munka mennyiségében, mert van aki 2-3 év után sincs tisztában alapvető dolgokkal olyan témában amivel állítólag dolgozik és senkit sem érdekel a vezetőségben. Ez kegyetlenül frusztráló, a második okom a váltásra ez. Ha kitennék a szűrüket és a fizetésüket a dolgozó állományra osztanák, azt mondanám még elviselhető lenne. A cégen belül amúgy főbenjáró bűn a másik fizetéséről tudomást szerezni, de mint kiderült néhány junior pár tízezerrel kap csak kevesebbet mint én.

Ezért is kérdezném. Mennyit kérhetnék máshol? Szerintetek mi lehet reális ezzel a tapasztalattal? Főleg Tesztautomatizálós állásokban gondolkodom.

Seniorként amit kapsz bőven a piaci átlag alatt van. Nem csodálom, hogy marasztalnak, keresnek rajtad egy rakás pénzt. Javaslom olvasásra a Hays évenként megjelenő áttekintését a bérek helyzetéről.
Google a barátod: hays salary guide 2020 pdf

Még mielőtt a trollok lecsapnának 2020 vs 2021 kérdéskörre, csak felhívnám a figyelmet arra az apró tényre, hogy lock down előtti open pozíciók darabszámokhoz képest tetemes open pozíció van a piacon. Komoly növekedés volt/van az IT piacon jelenleg is.

ps.: Bele sem merek gondolni, hogy az említett ipari szoftvereket faragó vállalat milyen minőségű emberekkel operál...

itt pontosan melyik cégről van szó? evosoft vagy siemens mobility vagy valami más? vagy egy kutya mindegyik siemens cég és alapvetően mindegy? gondolkodtam az evosoft clinical solutions részéhez menni, de így már kérdéses, középszerű helyre inkább nem. köszi

Hát én is ott dolgozok, de nem vagy senior (és nem is annak vettek fel) de a 600k-t megkapom, szal gyanús az amit írtál nekem. Oké, hogy a régiek bére lemaradhat, de az efféle cégeknél bérsávok vannak, és fizikailag lehetetlen, hogy te szenior kategóriában ennyit kapj.

Tény, hogy ez egy szarul fizető cég, de azt se felejtsd el, hogy máshol dolgozni is kell azért a pénzért. Nem feltétlen a legtöbbet fizető cég a legjobb.

Egyébként meg teljesítményt figyelembe veszik a béremelésnél (más kérdés, hogy röhejes mértéke van az emelésnek). Persze a TM dönt, szal a különböző ágazatoknál esélyes, hogy másképp szórja a lóvét.

Bár ha neked nem gond, hogy dolgozni is kell, akkor célszerű keresni másik helyet, hisz ennél sokkal többet is kaphatsz (már ha tényleg megvan a tudás).

Lehetséges, hidd el. Tudom, hogy abszurdnak hangzik, de simán lehet, h többet kapsz a mentorodnál, aki úgymond betanított. Egyébként sok projekten elég hajtós a meló, bár vannak láblógatós projektek is, azt aláírom.

Ugyanilyen propaganda ment az egyik előző munkahelyemen is, egy kb 40 fős budapesti szoftverfejlesztő cégnél.
Általában arról szólt a szent beszéd h az a munkahely mennyivel jobb mint a másik mert bla bla, meg h itt milyen jó szakemberek dolgoznak és ami a legszebb nem arról szólt a fáma, hogy máshol is ennyi a fizetés, hanem az, hogy kifejezetten magasak a bérek :D (átlagon aluli volt) és ráadásul még feketén is történt a kifizetés, ami szerintük teljesen okés.
Nyilván leléptem jobb fizuért.

A szomorú az, hogy vannak nagyon sokan, akik benyelik a propagandát.

De hogy a kérdésedre is válaszoljak, szerintem multinál kb br 800e Ft reális lehet. Kezdj el fejleszteni.

A fizetésed kevés, lépj le attól a cégtől.

De amúgy 5 év egyetem után minek mentél el tesztelőnek, ráadásul manuális tesztelőnek? Nem bántásból, de ahhoz aztán tényleg felesleges volt annyit tanulni. Tessék elmenni valami komolyabb munkakörbe, ott a fizetés is több lesz.

A zöld cég híres a szar bérekről. Indulásnak jó, ha jó projektre kerül az ember, megtanulhat sokmindent, aztán pár év után lépni kell.
Ne dőlj be a propagandának, máshol lehet jobb.
7-800 ezret összehozhatsz máshol szerintem.
Egyébként, amikor valaki alacsonyabb bérért is dolgozik, akkor mások alatt is vágja a fát, mert a fejvadászokon keresztül tudja minden cég hogy mennyit fizet kb a másik. Túl sok keveset fizető cég gátja az emelkedésnek az adott szektorban.

Én juniorként, bsc-vel, a gyakornokságot beszámítva nem egész két év tapasztalattal keresek nálad 60 ezerrel többet fejlesztőként. És igazából még ezt sem tartom olyan nagyon soknak, és gondolkozom a külföldre költözésen... A helyedben a hétfőt a felettesemnél indítanám egy tisztes bérigénnyel és a biztonság kedvéért a táskába bekészített aláírt felmondással elutasítás esetére, mert ez megalázó.
Másrészt felfoghatnád, hogy nem a juniorok tehetnek arról, hogy te kevés bért tudtál kiharcolni magadnak; ha a cégnek nem érné meg őket felvenni ennyiért, akkor nem tette volna meg. Nem a kollégáiddal állsz harcban, velük szövetkezned kéne, hanem a céggel, ahol tavaly is biztosan szép vastag profit keletkezett az év végén.
Ezen a fórumon is tök népszerű ez a tévhit, de a kapitalizmus az pont nem az a társadalmi rendszer, ahol a teljesítményt fizetnék meg. Felébredhetnétek végre!

Hello!
Én szintén ennél a cégnél dolgozom mint .NET fejlesztő Budapesten, 10+ év tapasztalattal, bár ezalatt többféle stacken dolgoztam, csak kb. 5 év a .NET. Beszélek angolul és németül. Br. 720 + cafi a bérem, amit keveslek egy picit, bár alapvetően kijövök belőle. Egyébként szerintem neked is illene ennyit kapnod. A távozást fontolgatom hozzád hasonlóan, bár alapvetően szeretem a csapatomat és a projektet, de több dolog bosszant, többek között az, amiket leírtál.
1. Sok a potyautas, bejárnak (jó esetben), de nem viszik előre a munkát, sőt, sokszor hátráltatják. Belőlük egyre több van.
2. Az újonnan felvettek sokkal jobb fizetést kapnak alapból, egy ismerős nemrég szerezte meg a BSc diplomáját, néhány hónap szakmai gyakorlati tapasztalattal jelentkezett és vették fel br.600 + cafiért. 3 éves tapasztalattal pedig be lehet kerülni br.800++ fizetéssel. Ezzel nincs is gondom, ha az illető tudásban megfelelő szinten van, de nem ez a tapasztalat. Egyszerűen olcsóbban nem találnak senkit és valakivel pótolni kell a távozókat. Az tetszett a legjobban, amikor a cég felsővezetése azt kommunikálta, hogy azért nincs keret emelésre, mert kell a pénz a piacról felvettek bérének kigazdálkodásához. Nem tudom ettől a kijelentéstől mit vártak, de szerintem olaj a tűzre.
3. Nincs differenciálás teljesítmény alapján, nekem olyan a beállítottságom, hogy szeretek dolgozni és elégedettséggel tölt el a produktum. Ez tesz boldoggá, próbálok erre koncentrálni. Sokszor viszont arcon csapásként érzékelem, hogy vannak, akik filmet nézni, pingpongozni, csocsózni, netezni és beszélgetni járnak be. Szó szerint. Hiába nyújtok kiemelkedő teljesítményt a teljes éven keresztül, ugyanazt az inflációt (sem) követő emelést kapom illetve ugyanazt az egységnyi prémiumot (kevesebb mint havi fizetés negyede) évente, mint akik 40 órányi munkát sem raktak le egész évben. Ez fáj a legjobban, hogy nincs honorálva az, ha az ember odateszi magát.
4. Sok kollégám elment már és igazából miattuk vagyok/voltam még mindig itt, ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert a csapatunk túlnyomó többsége szeret és akar dolgozni, ami egyáltalán nem jellemző cégen belül.
5. Felelősség. Azt tapasztalom, hogy a cég úgy gondolkodik, hogy az emberek pótlása helyett a maradókra aggatja a plusz terheket. Sokszor eszembe jut, hogy fejlesztőként nem lenne ez meg az a dolgom. Ugyanez a meetingekkel, sokszor napi 3-4 óra meeting van, amik szerintem ráadásul legtöbbször elintézhetőek lennének egy emaillel. A maradék időben meg oldd meg a napi munkát.
6. Új irodaház. Oké, jó helyen van, menő kívülről, viszont egy gigantikus open office. Eddig mi régi helyen kb.20-an voltunk egy légtérben és sokszor a zajszint így is egy kocsmára hasonlított. Arról nem is beszélek, hogy évek óta az egyik indok a pici fizetésemelésre, hogy spórolni kell az új irodaházra, amiről aztán kiderül, h ugyanúgy béreljük.

Szóval én váltani fogok, mert itt nem fog változni semmi, évről-évre ígéreteket gyűjtök csupán. Barátaim havi nettó 100-150 ezerrel keresnek többet és bevallom, zavar. Egyre jobban, hiába próbáltam ettől mindig is elvonatkoztatni. Az idei teljes egészében elmaradt fizetésemelés betette a kaput (bár tény, hogy kaptunk soron kívüli bónuszt/segélyt, de az az alapfizetést nem növeli sajnos).

A gond azzal lehet, hogy egy nagyobb cég esetében nem fordítanak megfelelő energiát az "állomány" megtartására pedig a józan ész és a tudomány is azt támasztja alá, hogy gazdaságosabb, mint az erőforrást bővíteni és a nagy fluktuációt folyamatosan kezelni.
Betanul, megszokja stb. Amíg valódi termelésről, produktumról beszélünk több hónapnyi pénzt is elégetnek. Nem is beszélve a HR költségeiről, meg annak siralmas minőségéről.

Személy szerint semmi kifogásom egy multi ellen, de sajnos a mai Magyarországon sokszor olyan emberek kötnek ki ezeken a helyeken, aki csak alibiznek. Semmi produktum nincs mögöttük, egyetlen cél lebeg a szemük előtt: elfedni a felkészületlenségük. Ahogyan olvasom a mostanában született post-okat, mintha megerősítést nyerne korábbi tapasztalatom.

A fizetés margójára:
A 2021/2020 alapon valamikor csak tavaly nyáron volt egy komolyabb stop IT bővítés terén, de ez mára már szertefoszlott. A meló megvan, a határidők pedig közelednek. Egyáltalán nem gázosabb ez az év, mint a tavalyi. A HO-va tulajdonképpen csak nyertek egy tetemes üzemeltetési költséget, amit a munkavállaló otthon szépen kifizet a rezsiben, mert ugye a HO az eléggé alap mostanság.

És végül:
A 720br + caf. Egy cseppet kevésnek tűnik, de ehhez ismerni kellen a korábbi előéletet is pontosabban.

Válts!

Én se tudom hogy ennyi lúzer van-e akik maradnak és ezt meg lehet csinálni és nincs gond, vagy tényleg lefejeznek mindenkit ha egyszerre több száz embernek kéne emelni a fizetését regionálisan.
Azért ha nem 20 éve vagy beragadva egy kőkorszaki stackbe és módszertanokba biztosan találsz sokkal jobbat (anyagilag) néhány hónapon belül. Sok helyen ez megy. Évek óta nem kompenzálnak max inflációt közben az újakat meg kénytelenek megfizetni. Lépni kell.

Hűha, most kicsit meglepődtem, én vidékiként hasonló tapasztalattal szinte majd pont ugyanennyit keresek (más cég).
A 3. ponthoz annyit fűznék hozzá, hogy ez sajnos máshol is előfordul saját és ismerősök tapasztalata alapján.

1. Ballaszt emberek.

Ezek szerint a másik csapatoktól hozzánk kerülő kifejezés a "Ballaszt emberekről" tényleg céges szinten tombol. Nálunk is több probléma volt, olyan kollégákkal akik 11 fele beestek " ave rugalmas munkaidő " aztán mikor a nagyja lelépett 4kor ő is szépen nekifogott szedelődzködni és fél 5 fele elhúzott haza, 8 ledolgozott órával, sőt néha még még csúsztatni is tudott a túlórákból napokat is. Nálunk alapvető morálrombolással ér már fel, hogy inkompetens embereket vesznek fel akik 9gaget nézegetnek éjjel nappal, 1 éves jubileumukon pedig kiderül, hogy az eszköz amit elvileg tesztelnek bizonytalan hónapszámmal ezelőtt lejárt lecinsszel bír, ami alapvető funkciókat blokkol. Persze nehogy azt hidd, hogy lett velük bármi, a jópár ember reportolta ezt ( főleg akik viszik a hátukon négyen a hét fős csapat projektet ) meg lett mondva, hogy mi se voltunk jobbak ennyi idősen.

Másik amitől falnak megyek, hogy mást csinál mint a munkaköre, teszternek felvett ember nem való se devnek se teszternek, de úgy alapból semminek sem ami a takarító munkáját felülmúlná a cégen belül ( nem tudom hogy került be, felvet pár kérdést) erre rásóznak ilyen QM vagy Team manager vagy Scrum master kisegítő feladatokat és ilyen 10 perces reportokat gyártva egész héten nem csinál semmit erre hivatkozva. Ezzel emberünk úgy bevédi magát, hogy feddhetetlen. Érződik, hogy fejpénzért dolgozunk nem teljesítményért.

2. A vezetőség és a fizuemelés

Nálunk már előző évben is nagyon vékonyan fogott a toll az emelés kapcsán, az idei kukában végzett korrekció végképp trigger. Felsővezetés közben ilyen olyan felmérést végző cégekre hivatkozva megmagyarázza, hogy nem én halucinálom azt, hogy ahogy te is irtad, szinte minden hasonló munkakört végző barátom 150-200 ezrekkel keres többet nettóban mint én....
Aztán jön ami aztán végképp felhúz, amikor látok ilyen ALDI-LIDL álláshirdetéseket ahol a vezetés úgy látszik nem kap vérhast attól, ha megmondja mennyi a várható béred (nyilvánvaló céllal agyontitkolt bérsávjaink ugye) és ez már már majdnem ott van ahol én. Erre aztán közvetlen vezetőm és afelett állók úgy reagálnak, hogy de hát micsoda szabadságom van, minden más IT cégnél rabszolgák az emberek de ez itt a szabadság földje. ( Ez amúgy leginkább az előző pontban kifejtett dolgokban manifesztálódik, mert aki céges laptopon netflixeli végig a napot ugyanúgy nem érdekel senkit mint az akire rásóznak 4 iparból jövő problémabejelentést ). Én már többször kerestem rá módot, hogy akár több munkáért több pénz elvet alkalmazva kezdjünk ezzel valamit, de lepattanok és azt is látom, hogy akik még tényleg nagyon sokat tesznek a projektért ( magamat az átlagosnál jobbnak tartom, de nem legjobbak közé sorolom ) nevetséges jutalmakat és elismeréseket kapnak. Ilyen fizetések mellett gyakran azt érzem szivességet teszek a cégnek, hogy dolgozom nekik.

3. csapat

Nálunk is csorognak el azok az emberek akikért érdemes maradni, jelenleg már csak ketten vannak a " nagy csapatból " akikkel tényleg öröm volt dolgozni. Amúgy a cég megtartó erejének 95%-a ez.

4. Új épület
Ebbe inkább ne is menjünk bele, az egész olyan igazi " magyar " dolog, mai fejjel szerintem már a vezetőség is belátja, hogy kvázi értelmetlen húzás volt az egész, de hát ki láthatta előre. Legjobb, hogy most megint bele akarnak kényszeríteni a bejárásba a közel jövőben, napi 2 max HO/héttel mikor minden más cégnél full remote van és erre is csak ilyen zavaros magyarázatokat kapunk, miért nem lehet.

Summa summárom. Ilyen 800-850 körül elkezdek nézelődni hamarosan, igazából én is ennyire tippeltem, hogy ez reális lehet. Sajnálom nagyon, mert annak idején teljesen más légkör volt, de mindent megmérgeznek a fentebb általam és általad is leírtakkal.

Üdv,
W

Érdekes én eddig az Evosoft-ról pont a másik oldalt hallottam nyilatkozni. "A srácokat kb. tálcán hordozzuk, folyamatos team building, előadások, stb." Lényegében a Team Lead dolga kvázi az, hogy ott tartsa a kollégákat, akik szeretnek ott dolgozni. Emellett azért valljuk be a többség nem egy extrovertált típus, szóval a Team Lead feladata elég fontos. Tehát van egy vezető aki nem szakmai, hanem tisztán a people management-tel foglalkozik. Biztos, hogy a kellő helyen jelzitek ezeket a dolgokat?

Mindenben egyetértek veled és a ballaszt ember találó kifejezés, hallottam már én is, viszont a 10-20%-kal talán még alá is lőttél. Sajnos nem maradt semmi, ami itt tartana. Talán egy kolléga van, aki még itt tart, mert az ő elhivatottsága és óriási szaktudása motivál. Ha ő lelép, akkor én is, ezt már eldöntöttem, mert más értéket nem ad a cég. Pedig nekem úgymond szerencsém van, mert olyan projekten vagyok, ahol tényleg dolgoznak az emberek és azt mondom, magas szinten folyik a munka, amiből szakmailag tudom építeni magam. De ez együtt jár azzal, hogy kemény is a meló, amivel nem áll (szerintem) arányban a javadalmazás. De még mindig jobb, mint amit más projekteken (szerintem legalább minden másodikon) tapasztaltam munkamorál és emberanyag terén. Borzasztó és elkeserítő látni, hogy mennyien maradnak fenn látszatmunkával, sőt, mennyien válnak úgymond a cég arcává ezek által. A The Expert című sketch (keress rá Youtube-on) ugrik be újra és újra a cégről, annyira tűpontosan leírja egy csapat átlagos összetételét nálunk.
Persze a másik oldalról nézve el tudom képzelni, hogy ez a cég maga a kánaán, mert nulla munkáért viszont relatíve jó bért lehet akasztani, főleg ha kívülről, a piacról jön mostanában az ember. Az általad körülírt kollégához egyébként lehet, hogy volt "szerencsém" (QM-TM-Scrum Master mikor hova lehet elsúvasztani) vagy csak tényleg ennyire sok ilyen ember forog itt. Nem egy nagydarab srác?

Egyszeru a megoldas: quit. En is eltoltottem ott egy idot, ami alatt kicserelodott korulottem a komplett csapat, egyszeri fejlesztokent a nyakamba zudult a napi 3 ora meetingeles mellett meg az ujak betanitasa es koordinalasa is havi br. 525 ezer forintert. Mikor megkeresett egy nemzetkozi multi, eloszor meg huztam a szamat, mert meg voltak jo arcok a csapatban, de a fizetesi es kompenzacios csomag lattan mar nyomtattam is a felmondolevelet.
Az uj munkahelyemen nagyjabol 2x annyit keresek, mint ott, HETI 2 ora meetingem van, nincs semmilyen koordinacios taskom, csak a ticketeket kell lefejlesztenem. Mit tettek, hogy a projekt egyik indulasatol jelen levo, szorgalmas es eltokelt dolgozojat megtartsak? Leigertek a plafont is, de a legszebb: “el tudnam kepzelni, hogy az uj csapat te kored epuljon” Mintha pont ez lett volna az egyik problemam... A penzbeli ajanlatuk nagyjabol heti 1 pizza szintjen allt.
Ilyen elmenyekkel teljesen megalazva toltottem le azt a baromi hosszu felmondasi idot, amire kozeleztek es emiatt meg a szep emlekeim is besotetedtek, hala az inkompetens, cinikus, nagyzolo vezetosegnek.

Oldalak