Jelenlegi hely

Fizetések az oktatásban, nevelésben

A 2013 SZEPTEMBERÉTŐL MEGVÁLTOZÓ PEDAGÓGUS
BÉRTÁBLÁRÓL ITT OLVASHATSZ: WWW.KOZSZOLGA.HU

A 2013 ősze előtt beküldött kérdőívek alapján az oktatás-nevelés területén a munkában eltöltött évek száma egyértelműen pozitív hatással van a fizetésekre, ez a bértáblából adódik. A település mérete és a fizetés mértéke közt viszont nincs összefüggés.
Középiskolai végzettséggel 100000 forint körüli, vagy azt kis mértékben meghaladó bruttó jövedelem érhető el, a diplomások jellemző jövedelme 120000-200000 Ft közt van. (Ld. lenti táblázatok.)

Egyéb juttatások:
Az esetek csaknem felében előfordul természetbeni juttatás, jellemzően havi 6.000-12.000 forint körüli értékben.
Minden ötödik munkavállaló jelezte, hogy kap jutalmat, ennek összege ritkán éri el a havi fizetés mértékét.
Az adatközlők egytizede adott számot "zsebbe" érkező jövedelemről havi 50000-110000 közötti összegben (ez valószínűleg különórák adását és hasonló tevékenységek ellenértékét jeleti).

Általános iskolai végzettséggel:

A minimálbérnél magasabb fizetés csak kivételes esetben érhető el.

 

Középiskolai végzettséggel:

Település mérete Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Község 98.000 98.000 - 103.500
Kisváros 100.900 98.000 - 108.000
Város 98.000 98.000 - 114.000
Megyei j. város 108.000 98.000 - 119.000
Főváros 108.600 98.000 - 117.000

 

Munkatapasztalat Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
0-1 év 98.000 98.000 - 98.000
1-3 év 98.000 98.000 - 98.000
3-10 év 98.000 98.000 - 116.000
10-20 év 98.000 98.000 - 114.000
20-30 év 103.100 98.000 - 116.600
30-40 év és 40 felett 114.000 108.000 - 125.000

 

Felsőfokú végzettséggel:

Település mérete Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Község 145.500 130.800 - 173.000
Kisváros 152.200 134.000 - 190.000
Város 150.000 129.500 - 175.000
Megyei j. város 150.000 129.000 - 180.000
Főváros 150.000 126.000 - 176.000

 

Munkatapasztalat Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
0-1 év 122.000 110.000 - 129.500
1-3 év 127.500 108.000 - 144.000
3-10 év 140.000 129.600 - 160.000
10-20 év 160.000 144.000 - 175.000
20-30 év 179.500 162.000 - 201.000
30-40 év és 40 felett 196.100 180.000 - 215.000

 

Vezetői pozícióban:

Beosztás Jellemző bruttó fizetés Fizetési sáv
Csoportvezető 177.500 156.000 - 212.000
Középvezető 230.000 200.000 - 265.000
Felsővezető 246.100 205.000 - 288.000

 

A táblázatokat a beküdött kérdőívek adatainak felhasználásával állítottuk össze. Töltsd ki Te is a kérdőívet (ha még nem tetted), hogy minél megbízhatóbb elemzéseket tehessünk közzé! >>

 

És Te mennyit keresel? Magyarországon nem szokás ezt a témát nyíltan megbeszélni, de sokan lennének rá kíváncsiak. Írd le a fórumban is, hogy mennyi a fizetésed, és olvasd el, mit írnak mások!

Én csak 3 éve tanítok. Változó de heti 29-32 óra közt volt az óráim száma. Ezek zöme szakmai tantárgy. Tehát volt havonta 35-40 óra túlórám. Azzal 120-140 közt volt a nettóm. Mivel az új rendszer szerint eltörlik az összes pótlékot, így én is nagyon kíváncsi leszek a szeptemberi béremre. Hozzáteszem, nagy változásra nem számítok. Ami még nagy fájdalmam, hogy a munkába járást nagyon vékonyan térítik. Mivel autóval járok, mert a tömegközlekedés nem igazodik az órarendemhez, így ez nekem 35.000 Ft-be kerül még, a térítésen fölül. Ezzel is kezdhetnének valamit.

1976 -ban végeztem, szeptemberben már munkába is álltam. Három diplomával három szakot tanítok , egyetemi végzettséggel rendelkezek, a szeptemberi nettó fizetésem 164 ezer Ft. Ehhez nyáron hozzájött eddig az érettségi vizsgáztatásért járó honorárium. Jelenleg 26 órám van /2 ábrázológeometria, 2 művészettörténet, 1 osztályfőnöki és a többi matematika. Kíváncsi leszek az októberi fizetésemre!

Sajnos én még ennyit sem kaptam kézhez...134 ezer Ft/ hó: 24 órám és 2 szakköri órám volt egy héten...s ebben bérben a túlóra is benne van...az önként vállalt + munka...hát az nincs , nem is fizetik ki...Én 1975- óta tanítok, két diplomám van, tanítói- tanári, a harmadikról pedig csak közhelyként beszélnek, ugyanis az óvodapedagógusi diplomát semminek nézik...alsóban- felsőben is tanítok! 1995-ben akkor még nem akkreditált , de két évig tartó művészeti képzésben vettem részt, természetesen saját költségen, hétvégeken utazva-tanulva, mind ezek megspékelve a nyári "edző-táborokkal" /a családom ez időben nem sokat látott/ s az 1997-ben kapott oklevél mellé vizsgaelőadás koronázta meg ez utolsó nagy nekirugaszkodásomat...Hát én is rendkívül kíváncsi leszek a fizetésemre!!!

23 éves lány vagyok,babysitter,havi 150 ezer,de volt 400 is.

Sziasztok!
Én diplomás óvónő vagyok, 4. éve dolgozom most már. Nettó 92600 forintot viszek haza. Mi már semmi plusz pénzt nem kapunk, Régen állítólag volt még ruhapénz, könyvpénz... stb.
Már semmi.
:(

Bizony pedig szép foglalkozás az óvodapedagógia, de ezen a területen szinte hozzá se nyúltak a fizetésekhez. Az ingyen ebédet kihagytad, jobb helyeken meg is buggyantják az ovinők az ételhordót azt viszik haza a tápot:))) Szerencsére ez némileg kompenzál valamit.

Nem tudom, milyen településen élsz. Óvódai étkezést az ELAMEN biztosítja, napi 500 ft-ért- ez lenne az ingyenes? Adagok pontosan személyre kiszémolva, sokszor még repetát sem tudunk adni a nagyoknak. Valyon mi van akkor abban az éthordóban? Egyébként meg a minőség olyan, hogy sokszor az óvódában sem esszük meg, akkor minek vinnénk haza?

Igen, viszik haza az óvónők az ételt, csak éppen azért fizetnek. Azért lássuk be, kifizeti az ebédet 1 főre, visz haza 2 főre ennivalót, azért ne hasonlítsuk össze a 30 ezres cafetériával vagy a könyv-, ruhapénzzekkel.

Hát nem tudom az hol van, ahol még haza is vihetik ingyen, mert a mi városunkban még egy adagot megenni is tilos ingyen... Ez mondjuk az elmélet, bizonyára vezető függő,hogy figyeli-e, ki fizetett be és ki nem a dolgozók közül, de amikor a szolgáltató által kiszállított ebéd a gyerekeknek alig elég, akkor próbáljon meg valaki még éthordót is telerakni ingyen... Ennyit a kompenzálásról. Azt hiszem nem bizonytalan kiegészítésekre kellene hagyatkozni a béreknél, hanem megfizetni az elévgzett és elvárt munkát.

Nem az óvónők viszik haza az ételt, hanem a dajkák. Az óvónők település függő, hogy mennyi étkezési hozzájárulást kapnak. Általános nézet, hogy a minimum (nálunk jelenleg 8.000,- Ft) étkezési jegynek megfelelő összeget kapják támogatásként 1 hónapban. Az ebéd díja kb. 600 Ft. Ha kiszámoljátok (20 munkanapra) az óvónő még több mint 4000 Ft-ot fizet azért hogy az óvodában étkezzen.
Vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nem kapnak kiegészítést. Ekkor saját zsebből kénytelenek fizetni, mert a munkáltató kötelezi őket arra, hogy az intézményben étkezzenek.
Viszont alapvetően én is azt gondolom, hogy még ezzel a kiegészítéssel is jócskán alul vannak fizetve!Hiszen a felelősség óriási, a megbecsülés és tisztelet pedig csekély!

hát sok igaza van az előttem szólóknak. egyébként tényleg ha ennyit sírnak, miért nem tanulnak meg 1-2 különleges nyelvet és oktatják különóraként vagy miért nem mennek el alapítványi, nyelvsulikhoz...stb ami nevesebb vagy ilyenek?
gondolom itt is van lehetőség csak élhetetlenek és könnyebb sírni meg játszani, hogy mit tesznek a hazáért és a társadalomért ami persze rohamosan süllyed, úgy ahogy ezen a fórumon a népszerűségük:)
amugy meg hülye aki manapság tanárnak tanul ennyit tudok mondani!:)

Megtanulni egy-két nyelvet? Főleg akinek van két szakja, mondjuk magyar-történelem..és nem keresik olyan nagyon a magántanárokat sem a szülők, mert nincs miből fedezniük az órát! Tessék kipróbálni, amit a tanárok csinálnak, aztán hülyeségeket nyilatkozni!

Akkor ki a fene fogja a gyerekedet megtanítani írni olvasni, számolni?

komolyan mondom ha még egyszer a tanárok panaszkodni fognak....most ki ül otthon 3 hónapot verőfényes nyári napokon nagy semmittevéssel és kapják a fizut????
meg napközben van vagy 4 órájuk délben húznak haza....most nem azért de tényleg a közgazdász meg IT szakokat a humbuk tanító szakkal ne hasonlítsuk már össze!
Környezetismeretet ki nem tudna oktatni a gyerekeknek mondjuk 20 éven át ugyanabból a könyvből...nevetségesek, soha nem képzik magukat meg semmi...mostmeg már kb az megy a sulikban h a marha gyerekekhez (már bocsánat gondolom sokan tudják, hogy mely nevén nem nevezhető rétegre gondolok) kell már az egész osztálynak igazodni, komolyan mondom tanárok az ilyenek????
miért utálják ennyien a fizikát, kémiát, matekot és egyéb valamire használható tárgyakat, amivel MO-t ki lehetne lendíteni egy idő múlva sok mindenből...hát azért mert valószínűleg egy gyökér tanár megutáltatta szegény gyerekekkel már az elején...menjetek ti is képzésekre, meg dolgozzatok bent este 9ig multiknál és utána sírjatok...
egy napig nem bírnátok, könyörögnétek, hogy újra visszamehessetek kb oktatni a gyümölcsöket meg ilyenek!!!!
Amugy sem kevés a fizetésetek, de most komolyan!
Kedves boltosokat, takarítónéniket, meg tisztességes fizikai dolgozókat ezerszer többenézem már mint a bunkóóóó pedagógusokat!!4
komolyan ti valami külön bolygón éltek, mert nektek még mindig külön kell mindenért tüntetni...menjetek nyáron is a picsába dolgozni....!!!!!

A feleségem egy két tannyelvű iskolába tanítja francia nyelven a biológiát és még két középfokú nyelvvizsgája is
van (angol,spanyol).A fizetése 145000 Ft.Te hány nyelvet beszélsz és mennyi a fizetésed kedves Hozzászóló?

Látod ezért van szűkség tanárokra,hogy az ilyen írástudatlanokat megtanítsák írni.Inkább jártál volna be órákra.Matekra is,mert az a 3 hónap nem 3 hónap.Érettségi is van.Ügyeletek is vannak egész nyáron...illetve aug. 15 után valahol már kezdenek.Ez barátok közt is max. 30 nap szabadság okoska.

Kedves Hozzászóló!

A hozzászólásodból nem derül ki, te hol dolgozol és mivel foglalkozol és az sem milyen iskolai végzettséggel rendelkezel. Én 40 éves vagyok és pedagógus. 16 éve tanítok és azt hiszem elmondhatom, hogy folyamatosan képzem magam, hisz szeptemberben kezdek ismét egy egyetemet és ha sikerül elvégeznem ez már a 4. diplomám lesz. Igaz nem valamilyen hangzatos diploma, mert mindegyiket a padagógus szakmához végeztem. Úgyanis én ezt a foglalkozást szeretem, amikor érettségiztem ez szerettem volna lenni és amit olvashatod azóta is folyamatosan tanulok. Egyébbként a pedagógusoknak a törvény szerint folyamtosan képezni kell magukat, úgyanis 7 évente legalább részt kell venniük minimum 120 óra továbbképzésen, ami lehet tanfolyam, vagy újabb diploma megszerzése is. és az oktatási módszerek is folyton változnak és a NAT, a kerettantervek is, ezért bizony a könyveket sem tudjuk 20 évig használni. Ami a szabadságot illeti tény, hogy neküknk abból talán több van, mint más munkahelyen, de a nyári 3 hónapot nem otthol töltjük és sütetjük magunka a napon vagy valamilyen egzotikus szigeten, mert arra csak a tanári fizetésből nem futná. Azért sem, mert általában június utolsó napjaitól vagy inkább július 1-től vagyunk szabin és augusztus 20-25. között már kezdük. Mert a tanár számára a tanév nem szeptember 1-jén kezdődik. Diákként te csak azt láttad szeptember 1-jén elkezdődött a suli, és június 15-én mehették vakációzni. De a pedagógusnak előtte és utána is van még tennivalója bőven. A mi munkaidőnknek csak egy része az osztálynak tartott óra, ami valóban nem napi 8 tanítási órát jelent. Azonban egy igazi pedagógus az óráira felkészül. Ha figyelmben vesszük, hogy ma már nem olyan formában és technikai eszközökkel zajlik az oktatás, mint akár csak az én időmben (gondolok itt a számítástechnikai eszközökre, digitális táblákra) amivel szemléletesebbé sok esetben (temészettudományos tantárgyaknál) érthetőbbé teszed az elsajátítandó tananyagot bizony 1-2 órát is készülhet, hogy más nap 1 órát meg tudj tartani. Aztán javíts dolgozatot, szervez programokat, vigyed a gyereket ide-oda, mert például én egy kis faluban tanítok és a gyereke 90%-a csak olyankor jut el valahová, ha az iskola elvisz, akkor talán nem csak azt a napi 4 órámat tartom meg. Az igaz nem vagyok estig a suliban, mert sokkal jobban szeretek otthon, nyugodt körülmények között készülnöm az óráimra, akár este 11 órakkor is.
Persze mint minden szakmába iit is vannak olyanok, akik talán nem ide illenek. Egy kicsit hooszúra sikeredett a válaszom, de úgy gondolom te úgy alkottál valakikről véleményt, hogy igazából nem is tudod, vagy csak felszínensen, mivel is telik egy pedagógus munkaideje.

Valószínűleg nem ez a mocskolódó alak. Sajnos nem a tanárok miatt nem látszik a gyerekeken a változás, hanem azok gyerekein, akik hasonló jó modorúak és jól neveltek, mint a "kedves" hozzászóló. Egyébként, ha ennyiért dolgozik,mint mi, és ennyit kell érte "dolgozni" (?), akkor nagyon egyszerű, lehet változtatni, be lehet állni pedagógusnak és hajrá! Akkor majd ki tudja számolni végre a közgazdasági végzettségével a szabadságot? vagy ennyire nem emlékszik, hogy még diák korában sem volt 3 hónap a nyári szünet? Sok közgés végzettségű ismerősöm van, látom a követelményszintet, nem ájulok el tőle, csak engem ez a pálya nem vonzott! Úgy látom, nincs ő sem a pályája csúcsán, de emberileg pláne! Ha lehet egyáltalán embernek nevezni!

elmehetsz a ......, egyébként multinál dolgozom (IT) és több évet dolgoztam gyógyszeriparban, illetve különböző ügynökségeknél hétvégéim is rendszerint munkával végeztem és volt, hogy nyáron sem mehettem szabira, illetve év elején vehettem ki a tavalyiakat!!!!
És nem sokkal többért mint amit ti kerestek a nagy semmire!
közgazdász végzettségem van és az a minimum h a nagy semmi mellett képzed magad! (szegény gyerekeken még sem látszik mert valamit nagyon nem jól csináltok)!

Na ez nem látszik......mármint a közgazdás végzettség.....

Bocs......z....nehogy beleköss.....

Babysitter vagyok, képzettség nélkül 5 éve csinálom.
1000 Ft/óra+benzinpénz+külföldi nyaralások a családdal (természetesen ott is dolgozni kell), rugalmas munkaidő beosztás,aranyos gyerekek. Így 5 év után már fárasztó, szívesen váltanék, de eddig jó volt.
21 éves lány

Két lányom főiskolás egyik Óvoda pedagógusnak tanul 2. év, a másik lányom Biológusnak azon belül laboratóriumi operátor. Megközelítőleg lehet tudni ha sikerül nekik (remélem ) elhelyezkedni mennyi lehet a keresetük? Köszi

Óvodapedagógus attól függően, hogy milyen szerződést köt az intézménnyel, valamint az milyen helyen van kb 110-150 között nettó...

Főiskolai oktató, doktori fokozattal, adjunktusi beosztásban, 10 éves munkaviszonnyal, 209.000 bruttó, 135.000 nettó. Semmi béren kívüli juttatás, 5.000 cafeteria volt havonta, de azt is elvették. A versenyszférához képest szánalmas, de nincs olyan hajtás, mint ott, így tulajdonképpen elégedett vagyok. Feleségem nettó 100 körül keres, így jól megvagyunk. Ha gyerek lenne (mint ahogy még nincs), más lenne a helyzet.

Üdv
Laci

Sok ezer közalkalmazott kollégám nevében is írom ezt. Több, mint 5 év tanári tapasztalattal és munkaviszonnyal, Budapest Főváros Önkormányzatának munkavállalójaként dolgozom nap, mint nap. Sokszor hétvégén is. Főiskolai szintű tanári és egyetemi szintű bölcsész, illetve középiskolai tanári diplomám van. A közalkalmazotti bértábla alapján a bruttó bérem 148 925 forint. Semmilyen egyéb juttatásban nem részesülök, tehát 13. havi fizetés vagy cafeteria sincs. A közalkalmazotti béreket 2012. január 1. után befagyasztották, de béremelést egyébként is legutóbb 2009-ben kaptam. Bruttó 1800 forintot.
Nem közvetlenül múlnak emberi életek rajtam, mint a több, mint 500 000 forintot kereső légiirányítókon (nem sajnálom tőlük), hanem közvetve. Nagyon nagy a felelősségem: ha elrontom egy gyerek nevelését-tanítását, Ő más emberek életét teheti majd tönkre. Akár több százét és ezerét is.
Negyedik generációs tanárcsalád tagjaként tudtam, amikor a pályára léptem, hogy nem itt fogok meggazdagodni, de most már kezdek kissé ingerült lenni, hogy megélni sem tudok. Mindenkinek el kellene gondolkodnia ezen.

34 éves vagyok, tanító diplomával.7 év szakmában,+ másodállás nettó 100E + szolgálati lakásért.

"Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa" - ez nem így van. Van, aki a maga szerencséjének a kovácsa, ez igaz.

Negyedik éve próbálok váltani, de úgy látom, hogy humán beállítottsággal - a matekkal való viszonyom, mondhatni: hűvös, - nagy-nagy szerencse kell manapság az elhelyezkedéshez. (Azért a spamrobot-szűrőt még ki tudom tölteni...)
Az angolt tanulom, szinte nulláról, a németet szépen lassan felejtem… de önmagában a nyelv nem elég, kellene egy másik szakma is. Másod-diploma: horror tandíj, nincs rá pénz. OKJ: csak papírt ad, mégis ez a járható út, mert külföldre csak a legvégső esetben, hisz itt a ház, a feleség, a család. És tapasztalat nélkül csak a kapcsolatok segíthetnek az elhelyezkedésben.
Vagy a szerencse.
Amit nem én kovácsolok.

És bárki bármit mond; nem lehet mindenki bármi. Én sosem leszek jó IT-s, mérnök, stb., ha megfeszülök sem. Csak sajnos addig is marad a meki 75E-ért, futárcég 80E-ért, ügyfélszolgálat 135E-ért (mondjuk ezt én hagytam ott, de nem a fizu miatt…), vagy a munkanélküli 42E-ért (na, ezt mondjuk a fizu miatt hagynám ott…).

Jut eszembe; szállítmányozási ügyintéző OKJ-sal el lehet helyezkedni mostanában? Vagy inkább villanyszerelőivel?

Vagy a róóóka?

P.

Három pedagógus diplomám van, 20 éves munkaviszonyom. 135 e nettóból még lejön a benzinköltségem 15e Ft.

Nemrég diplomáztam, azonnal sikerült állást találnom, ami úgy gondlom hatalmas szerencse. 2 egyetemi diploma, mindkét szakomat tanítom egy középiskolában.

A munka számomra nem megterhelő, hiszen becsületesen végeztem el az egyetemeket. Naponta átlagosan 6-7 órám van, ami nem tünhet soknak, azonban elég sokat kell készülni 1-1 napra...(dolgoztot összeállítani, kijavítani, power pointokat összerakni, digitáblás anyagot megcsinálni...ez kb +2-3 órát jelent naponta!!! és akkor még nem beszéltem az egyéb kötelezettségekről, mint pl étekezletek, felkészítések, versenyek, események, rendezvények megszervezése, lebonyolítása stb....Amit itt zárójelben leírtam senki nem fizet egy fillért sem!)

A fizetés a következő: alapból 128.000 bruttó ere jön még rá 10.000 bruttó amiért mindkét szakt tanítom. Ez így 138.000 bruttó. Ez kb 98.000 Ft nettónak felel meg. Erre jön rá néhány túlóra, de ezzel mindíg variálnak így a tényleges fizetés durván 100.000 Ft körül mozog. Ezen felül semmiféle juttatás nincsen, se cafetéria, se jutalom, se 13. havi, se semmi. De, ahogyan olvasgatom a híreket jövőre nem úszom meg a nettő bércsökkentést...így 92-93 ezer környékét fogom megkeresni...

Valahol örülök, hogy legalább ennyit keresek. De ahhoz képest, hogy van 2 egyetemi diplomám, nyelvizzsgám elég kevéske...ráadásul tanár vagyok, aki érettségire készíti fel a diákságot...napi szinten 150 - 200 gyerekbe próbálom elültetni a tudás csíráját...ami elhihetitek, nem mindíg egyszerű.

Tanár 2 diplomával és 3 idegen nyelvvel, 35 évesen,

havi nettó 128 ezer
és semmi bérlet vagy étkezési jegy...

Hozzáteszem, külföldi iskola, fizetnek a nebulók szülei, mint a katonatiszt. Mi nem látunk belőle egy fillért sem...
Persze ha idejön a nyugat, kizsákmányol, mert ha én nem vállalom a munkát, ott van 77 másik, aki megcsinálja, még ha éhbérért is, mert így szocializáltak minket Kádár apánkék, hogy kussolj, és örülj, hogy lyuk van a fenekeden...

A szüleink mindig azt mondták, hogy tanuljunk, hogy valami legyen belőlünk. Hát...

Tudja valaki, miből lesz a PÉNZ???

Oldalak